A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-11 / 37. szám
MINERVA míg sikerült megoldani a hangsebesség feletti repülés kérdését. A szélcsatorna-kísérletek ezúttal semmit sem értek, tekintve, hogy földi körülmények között lehetetlen a levegőt szuperszonikus sebességgel áramoltatni. Az elméleti problémák és a velük összefüggő műszaki kérdések megoldása Kármán Tódor nevéhez fűződik. Elsőként állapította meg, milyen erőhatások lépnek fel a hangsebesség közelében, ezek hogyan változnak a bűvös határ átlépésekor, majd miként viselkedik a repülő tárgy többszörös hangsebességen. A szuperszonikus gépek szárnyméretezése Kármán Tódor érdeme, így méltán tekintjük őt a hangsebesség feletti repülés atyjának. Tudományos tevékenységét— több mint száz könyvet és tanulmányt tett közzé — , a repüléstechnika fejlesztésében elért eredményeit az Egyesült Államok legjelentősebb tudományos kitüntetésével, a First National Medal of Science odaítélésével honorálták. Nyugdíjba vonulását követően viszszatért az Óvilágba, első tudományos sikerei színhelyére. Aachenben érte őt a halál 1963. május 7-ón, nyolcvankét évesen, egy nem mindennapján gazdag kutatói életút végén. Dübörgő helikoptert nézve az égen, fehér csíkot maga után húzó, kecsesen úszó vadászgépet szemlélve a húsz kilométeres magasságban, büszkeség töltheti el szívünket, hogy mindkettő egy kis ország nagy fiának, Kármán Tódornak a keze nyomát viseli. Ozogány Ernő Fürdik a gép A japán Air Lines légitársaság rövidesen üzembe helyezi első automata, repülőgépmosásra tervezett berendezését. A szerkezet, amelyet hosszú próbának vetettek alá, elvében hasonlít a jól ismert autómosókhoz, a tisztítást itt is forgó kefék végzik. A rendszert a légitársaság és a Kawasaki cég közösen fejlesztette ki. Öt ember egy óra alatt végez az olyan nagy testű gépek lecsutakolásával is, mint a DC 10-es vagy a Boeing 747-es. A gépeket eddig — mondani sem kell — kézzel mosták. Négyszobás családi ház A családi ház tervének nagyon sok változata lehet, de a cél mindig ugyanaz, az otthonteremtés. igazi otthonunk viszont akkor lesz, ha a házban a család minden tagja kényelemre talál. Ügyelnünk kell persze arra, hogy kényelmünket ne a helyiségek túlméretezésével érjük el, mert ezzel feleslegesen növelnénk az építkezés költségeit, illetve a későbbi karbantartás anyagi terheit. Bemutatott tervünkön nyeregtetős épületet láthatunk, amelyben a következő helyiségek találhatók: Földszint: bejárati terasz (1), lakószoba (2), előtér (3), WC (4), fürdő (5), lépcsőtér (6), konyha (7), előtér (8). Tetőtér: galéria (9), fürdő (10), WC (11), hálószoba (12), háló (13), háló (14), balkon (15). Az alagsorban található a központi fűtés, a raktár és az éléskamra. A 32,0 m2 lakószobát boltíves 'válaszfal” különíti el étkezési és társalgási területre. Az étkezőasztal mellett falba épített pohárszéket láthatunk. A főbejárati ajtó a légtéri behatásoktól védve van, a hálószobák tetősablakokkal szellőztethetők, de ez megoldható normál ablakokkal is, nyeregtetócskével befedve. Az epület külső mérete 9,8x10,1 m, beépített területe 99,0 rn , beépített tömege (félig alápincézve) 750,0 m3, utcai hamlokzata nyugati irányú (konyha, lépcsőtér, fürdő), ezáltal a lakószoba és a két háló keletre néz, a balkonok pedig déli elhelyezést kaptak. Kurucz Nándor Amennyiben az építkezni szándékozó olvasóinkat érdekli a fenti családi ház, a szerző 40 százalékos árengedménnyel szállítja a dokumentációt. Cím: Kurucz Ferdinánd, 946 39 lža č. 21 (A szerk.) A HET 21