A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-11 / 37. szám
HÍRMONDÓ VISSZHANG Ki építette Az A Hét 32. számában a "Nyitra új színháza* című cikkben tudomást szereztünk arról, hogy 1992. szeptember 18-ra tűzték ki az új színház ünnepélyes megnyitását. Néhány gondolat erejéig azonban visszavezetném az olvasót abba a korba, amikor a régi nyitrai színház épült. A Nyitrai Nemzeti Színház tervezője: Feszty Gyula Feszty Gyula 1854. március 1 -jón született a Komárom megyei mezővárosban, Ógyallán. Bölcsője abban a családban ringott, ahol a hat fiúgyerek közül nem egy felküzdötte magát tehetségével az elsők sorába, hogy csak Feszty Arpád festőművészt és Feszty Adolf műépítészt említsük meg. Feszty Gyula már az otthoni környezetben magába szívta a tudományt, különösen kitűnt német nyelvtudásával és műszaki rajzkészsógóvel. Tanulmányait Rév-Komáromban kezdte, a középiskolát Budapesten, a technikát pedig Aachenben végezte el. Tanulmányai befejeztével nyugat-európai körutat tett. Ellátogatott Hollandiába, Németországba, és Prágán keresztül tért haza. Budapesten helyezkedett el, ahol építészeti irodát nyitott. Itt nehezen tudott a kor híres építészei — Ybl, Lechner, Máltás, Feszi, Hild — között helyet találni, így inkább mint vidéki építész kezdte el működését. Tervei szerint több vidéki középület és bérház készült. Ezek közé tartozott az Eperjesi Színház, a Nyitrai Nemzeti Színház, a Zuglói Református Templom, a Kolozsvári Református Teológia, a Miskolci Városháza épülete, valamint több bérház terve Budapesten. Feszty Gyula nyolcvan évvel ezelőtt, 1912. november 12-én hunyt el, és az általa tervezett családi sírkápolnában van eltemetve Ógyallán, Feszty Árpád és Feszty Edit festőművész mellett. E rövid életrajzi adatok után nézzük meg a nyitrai öreg színházat? közelebbről a Nyitrai Nemzeti Színház építését. Feszty mint kiváló építész nagyobb szerephez jutott a színházak építésében. A megalakult színházi választmány nagy lelkesedéssel fogott munkához, hogy egy állandó színházat építsen, de a nyitrai részvények kibocsátása ellenére sem jött össze a színház építésére a pénz. A sikertelen kísérletek után a vármegye összesített alapból a színház építése céljára 1881. november 7-én 15 000 forintot szavazott meg. A Nyitrai Nemzeti Színház épületének a tervét Feszty Gyula készítette el Vojta Antallal, a pápai színház tervezőjével közösen. A színház építésére Nyitra város közgyűlése a Kossuth téren (ma Štefánik tér) 7000 forintért vásárolt telket. Az építésre nyilvános pályázatot hirdettek, s végül Graf és Feszty budapesti társvállalkozók ajánlatát fogadták el. Az építési szerződést 1882. június 20-án írták alá. Azonnal munkához láttak, és 1882. július 1-jén megtörtént az alapkőletétel. Az építkezés nehezen ment, mivel a nedves talaj miatt az egész építkezés költségei a melléképületekkel 60 000 forintra emelkedtek. Végül a színházat 1883. november 19-én fényes ünnepség között, három díszelőadással nyitották meg. A színház egy nagyon egyszerű klasszicizáló görög hangulatú négyoszlopos épület volt, mely egyben a főtér díszét is képezte. A nagy előcsarnokban három főajtón lehetett belépni, ahonnan lépcső vezetett a páholyokhoz és az erkélyülésekhez. Külön lehetett bejutni a karzatra, az állóhelyekre és a páholyokba. A színház belső díszítése dús aranyozással és piros bársony ülőhelyekkel volt ellátva. A színház felszerelését, gépeit Galló György készítette, a díszleteket pedig Lehmann festette. Meg kell jegyezni, hogy az egész épületben gázvilágítás is volt. Az elkészült színházban csak magyar előadásokat tartottak. Sajnos e nem mindennapos kivitelű és külsejű színházépület a második világháborúban, 1945-ben leégett, és le is bontották. Szénássy Árpád mérnök r > A VI. Pozsonyi Városi Kulturális Napok műsora i (1992. október 4 — november 21.) 1992. október 4., vasárnap Szent Márt on-dóm Zoltán előadásában— bécsi. 15.30 óra a Wiener Madrigal Chor ünnepi műsora erdélyi bemutató 1992. október 13., kedd Ružinov Művelődési Ház 1992. november 17., kedd Ružinov Művelődési ház 19.00 óra Komáromi Jókai Színház — Zerkovitz: 11.00 óra Kassai Thália Színház — Csókos asszony Csukás István: Ágacska — zenés nagyoperett mesejáték gyerekeknek 19.00 óra Lajtai Lajos, Békeffi István: 1992. október 29., csütörtök Ružinov Művelődési Ház kisterme A régi nyár, zenés játék három részben 19.00 óra Nagyváradi Állami Színház — Románia Lírai üzenet — Fábián Enikő 1992. november 21., szombat a Pozsonyi Művelődési és Meleg Vilmos irodalmi műsora 19.00 óra és Pihenőpark 111. Pozsonyi Magyar Duna bál 1992. november 8., vasárnap Szent Márt on-dóm 15,30 óra Schola Hungarica— Budapest: 1992. november 3-13-ig Nagy József festőművész jubileumi Dufay-himnuszok Advent és karácsony kiállítása a Pozsonyi Magyar a pozsonyi kódexben Kulturális Központban 1992. november 10., kedd Studio S (Tátra mozi bejárata) 1992. október 20-30-ig Edőcs Gusztáv burgenlandi 18.00 óra Slawomír Mrožek: Emigránsok — magyar fotóművész és Prikler László Nemes Levente és Székely Szabó pozsonyi fotós kiállítása A HÉT 9