A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-21 / 34. szám
KINCSÜNK AZ ANYANYELV Lengyel Béla, egy ifjú pesti tanársegéd tartotta. Lengyel főnökének, Than Károlynak, a pesti egyetem kémiatanárának az évben tett felfedezéséről tett "elsődleges jelentést". Than 1867-ben a harkányi gyógyforrás gázaiban "egy új légnemű testet, a szénéleg kéneget" — mai nevén: szén-oxi-szulfidot (COS) — fedezett fel. A rimaszombati vándorgyűlés résztvevői így szinte első kézből kaptak információt a neves vegytörtóneti eseményről. Az említett előadások jóvoltából a rimaszombati összejövetel a "hivatásosok" számára vált felejthetetlenné. A "műkedvelő" természetbúvárok viszont az augusztus 18-tól 21 -ig tartó kirándulásokra emlékezhettek életük végéig. Minden vándorgyűlés szervezett honismereti túrát, ám a rimaszombatiak e téren is mindenkit lepipáltak. A közel 400 résztvevő először Aggtelekre látogatott el, ahol égő viaszfáklyákkal s gyertyákkal járták végig a már akkor világhírű Baradla cseppkőbarlangot. Ajnácskőre fürdője, Putnokra Serényi gróf mintagazdasága megtekintése végett utaztak. Az aggteleki kiránduláson részt vett az akkor már betegeskedő Tompa Mihály költő is, aki a közös ebéden pohárköszöntőt is mondott: "... e komoly bércek közt, a titkos barlangüregek felett, a természetben... e pohárral a kezemben, kívánom: hogy kísérje méltó tisztelet, hála és segítség minden természettanulmányozó törekvést". A rozsnyói éjszakázás után, másnap a krasznahorkai vár ura, gróf Andrássy György látta vendégül a természetbúvárokat. Sokukat személyes ismerősként üdvözölt, hiszen 1846-ban ő volt a Kassán és Eperjesen ülésező vándorgyűlés elnöke. A rozsnyói "vasas fürdő" és a dobsinai kobalt-bányák — a jégbarlang akkor még nem volt feltárva — megtekintése után a "Svájc völgyeivel vetélkedő gyönyörű vadregényes Sztracenai-völgybe" látogattak el. A vándorgyűlés augusztus 22-én ért véget. A szélrózsa minden irányába távozó résztvevők nem csak a tudományos és esztétikai élményanyagot vihették magukkal. Mindegyikük megkapta a Hunfalvy János szerkesztésében megjelent Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyék leírása című könyvet. Érdemes megjegyezni, hogy a 354 oldalas, gazdagon illusztrált kötetet egy mecénás, a nagygyűlés elnöke Koburg Ágost herceg a saját költségén adatta ki. (A herceg egyébként személyesen nem jelent meg a vándorgyűlésen — abszenciáját e nemes gesztussal tette megbocsáthatóvá.) Az 1841-től századunk közepéig létező vándorgyűléssorozat története mindmáig vár az igényes, monográfikus feldolgozásra. A helybéli levéltárakban, korabeli lapokban bizonyára sok újabb információra bukkanhat a türelmes helytörténész. S talán választ talál majd arra is, hová tűnhettek azok az emléktáblák, melyek a jegyzőkönyv szerint a rimaszombati megnyitóülés helyén, a baradlai barlang "régi bajáratánál", illetve a Sztracenai-völgy "sziklakapuján" voltak hivatva örök időkre emlékeztetni a magyar orvosok és természetvizsgálók 12., rimaszombati vándorgyűlésére. DR. KISS LÁSZLÓ Mi is az a Kárpátalja? Érdeklődéssel hallgattam még júliusban a szlovák rádió magyar adásában, majd a budapesti Kossuth rádióban egy műsort, melyben hazai magyar és szlovák, illetve magyarországi publicisták beszélgettek a szlovák—magyar viszonyról. Egyebek közt arról is szó esett, hogy vajon miért nem kért a Szlovák Köztársaság hivatalos formában a magyar kisebbségtől elnézést az 1945 és 1948 közt történtekért, ha már a zsidóság 1939 és 1945 közt folyt üldözéséért és a szlovákiai német kisebbség háború utáni kitelepítéséért a Szlovák Nemzeti Tanács kifejezte sajnálkozását. A beszélgetésben részt vevő szlovák szakember erre a kérdésre válaszolva egyebek közt ezt a szlovák kifejezést használta: karpatskí Nemci. Ezt a kifejezést a szlovák szöveget tolmácsoló hazai magyar szerkesztő legnagyobb megrökönyödésemre így fordította le: kárpátaljai németek. Ez a téves megjelölés aztán az adás során sajnos még többször is elhangzott, még a műsorvezető szájából is. Először is tisztázzuk, hogyan került a szlovák nyelvbe a karpatskí Nemci kifejezés. Ehhez egy kicsit ismernünk kell az első Csehszlovákia történetét, pontosabban annak nemzetiségi viszonyait. Tudnunk kell, hogy az első Csehszlovák Köztársaság területén aránylag sok — közel 3 millió — német nemzetiségű lakos élt, részben összefüggő területeken, részben szórványokban. A Cseh- és Morvaországban, illetve Sziléziában élő németek magukat összefoglalóan Sudetendeutsche-nak nevezték, mivel legnagyobb részük a Szudétáknak nevezett hegyvonulat vidékén élt. Természetesen volt nehmet lakosság úgyszólván minden nagyobb cseh és morva városban is, nemcsak a Szudóta-vidóken, hanem például Prágában, České Budéjovicóben, Brnóban stb. Politikai pártjuk, amely a hitleri hatalomátvételtől kezdve igen nagy szerepet játszott Csehszlovákia életében, a Sudetendeutsche Partei volt. A Sudetendeutsche cseh és szlovák megfelelője: sudetský Nemec, magyar megfelelője: szudétanémet. A szlovákiai németek — kb. 170 000 lélek — nem éltek olyan zárt tömegekben, mint a csehós morvaországiak. Elég nagy és összefüggő egységet alkottak a szepességi németek — a "cipszerek" —, már kisebbet az ún. mánták — így hívták a Stósz-Mecenzófvidóki német lakosságot —, a többi német lakos megoszlott Szlovákia fővárosa és környéke, a bányavárosok és vidékük és más nagyobb városok közt. Ezek a németek magukat Karpatendeutsche-nak nevezték, politikai pártjuk a Karpatendeutsche Partei volt. Ennek a Karpatendeutsche kifejezésnek a szó szerinti fordítása a szlovákban a karpatskí Nemei szókapcsolat. A magyar nyelvben a kárpátnémet vagy kárpáti német kifejezés nem alakult ki a szudétanémet mintájára. Azért nem, mert a magyarban a Kárpátok, a Kárpát-medence szélesebb fogalom; nem szűkíthető le a Kárpátok hegyláncától övezett olyan kisebb területre, mint például Szlovákia. Ennélfogva magyarul csak szlovákiai németekről vagy Szlovákiában élt vagy élő németekről beszélhetünk. Ami pedig a kárpátaljai németek kifejezést illeti: egyáltalán nem egyenértékű a szlovák karpatskí Nemci kifejezéssel, ugyanis nem vonatkozhat a szlovákiai németekre. Azért nem, mert Kárpátaljának magyarul az első Csehszlovák Köztársaság keleti országrészét, a hivatalosan Podkarpatská Rus elnevezésű területet nevezték. Emlegették ezt a területet annak idején Ruszinszkó, sőt Kárpáti-Oroszország néven is. Hogy a Kárpátalja megnevezés mikor keletkezett, azt nem sikerült megállapítanom, de ez most nem is fontos. A lényeg az, hogy ezt a területet 1919-ben Csehszlovákiának ítélték oda, 1939-ben teljes egészében visszakerült Magyarországhoz, a második világháború befejeződése után pedig a helyreállított Csehszlovák Köztársaság lemondott róla a Szovjetunió javára, így lett belőle 1946-tól az Ukrán SZSZK Kárpátokontúli Területe, hivatalos nevén: Zakarpatszkaja Ukrajna. Felőlünk nézve ez a terület nem a Kárpátokon túl, hanem a Kárpátokon innen fekszik, ezért magyarul inkább Kárpát-Ukrajnának nevezzük. Kárpátaljának az első Csehszlovák Köztársaság idején közel 3/4 millió lakosa volt, s ezek túlynomó része ruszin, illetve rutén vagy az egykori hivatalos magyar nyelvhasználat szerint kisorosz nemzetiségű. Éltek ott és élnek máig is elég szép számban magyarok, kisebb számban szlovákok, csehek, románok, és a nagyobb városokban kétségtelenül éltek németek is. Hogy ezekkel mi történt a második világháború után, arról meglehetősen keveset tudhatunk, de bármi történt, azért a Szovjetunió a felelős, nem a Szlovák Köztársaság. Ne beszéljünk tehát kárpátaljai németekről, amikor a Szlovákia területén élt vagy óló németeket akarjuk megnevezni; ez helytelen, sőt, félrevezető megjelölés, és arra enged következtetni, hogy nem tudjuk, mi is az a Kárpátalja. MAYER JUDIT A HÉT 15
