A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-08-21 / 34. szám

Nem szeretnénh céltáblává válni Benkovics Klára a bősi vízi erőműről Ľubomír Dolgos szlovák privatizá­ciós miniszter a kormány július 21-ón ülését követő sajtótájékoz­tatón kurtán-furcsán bejelentette: lehetséges, hogy a bősi vízerőmű egy részét privatizálják. Állítólag már ajánlatok is vannak, de a kormány pályázat kiírását tervezi, melyen nemzetközi részvétellel is számol. Benkovics Klárától, az Eurolánc Polgári Kezdeményezés szóvivőjétől kérdezem: — Mit tudnak a kormány ez irányú terveiről? — Már olyan sok mindent kije­lentettek az erőmüvei kapcsolat­ban, s oly sok mindenből semmi sem lett, hogy ezt sem vettük egészen komolyan. Mi úgy látjuk, hogy egy olyan vízi erőműre, amelyből az egyik fél kiszállt — s erre alapos ökológiai indokuk volt — valahogy nemigen fognak "rá­harapni" a külföldi befektetők, mert félnek attól, hogy esetleg elveszik a pénzük, hiszen nem biztos, hogy az erőművet felépítik. Ami az osztrákokat illeti, ők már egyszer megégették magukat Nagymaros miatt. Az osztrák kor­mány is kijelentette, hogy az And­­rosch-féle hitelre nem ad kormány­garanciát. Ez tehát egyben azt is jelenti, hogy nem ért egyet Bőssel. Tehát én nem látok olyan veszélyt, hogy esetleg osztrák pénzen épül­ne fel az erőmű. — A már említett sajtótájékoz­tatón elhangzott az is, hogy a C-változat építése valószínűleg folytatódni fog a végleges meg­oldás megszületéséig. Az Euro­lánc tavaly tiltakozassorozatot szervezett az építkezés ellen, most nem terveznek hasonló akciót? — Úgy ítéltük meg, hogy a mostani társadalmi és politikai lég­kör egyáltalán nem alkalmas arra, hogy tiltakozzunk. A tavalyi tiltako­zás- és petíciósorozatunk is na­gyon világosan mutatja, hogy a kormány (sem az akkori, sem a mostani) nem veszi figyelembe a lakosság és egyáltalán az építke­zést ellenzők véleményét. Beindult egy gépezet, amely működik, s itt csak azoknak a véleményét hall­gatják meg, akik a bősi vízerőmű üzembe helyezése mellett vannak. Ezt mutatja a szlovák tévében letiltott interjú, a levelek százai, amelyeket szlovák újságoktól (pl. a Národná obrodából) kapunk vissza, mert egyszerűen nem akar­ják leközölni az ellenvéleményt. Nekünk nincs módunk a szlovák sajtóban hivatalosan elmondani, hogy mit akarunk, mik az érveink, milyen az álláspontunk. Ha tünte­tést szerveznénk, ez ismét csak azt eredményezné, hogy óriási negatív kampányt indítanának elle­nünk, és mivel nekik van pénzük, hatalmuk, el tudják érni, hogy a kampány bennünket magyar ügy­nököknek, felforgatóknak állítson be, úgy, mint ahogy azt eddig is tették. Ebben a mostani ellenség­kép-kereső helyzetben kimondot­tan arra várnak, mikor bukkan fel egy jól látható céltábla. Mi viszont nem szeretnénk ennek az ellen­ségkép-kereső politikai garnitúrá­nak a céltáblájává válni. — A bösi vízerőmű építését ebben az évben 3,5 milliárd koronával támogatja a kormány, jövőre 5 milliárddal. Sokan úgy vélik, ha szétesik a közös állam, a szlovák kormánynak nem lesz anyagi eszköze az erőmű befe­jezésére. — Szerintem pénzügyi szem­pontból nem reális az erőmű be­fejezése. Én mindenképpen fele­lőssé tenném azokat, akik építik a C-változatot, azért, hogy egyáltalán hogyan merték belevinni Szlová­kiát ebbe a kockázatos vállalko­zásba, amelyet tulajdonképpen a Szlovák Nemzeti Tanács sem ha­gyott jóvá. Ez év január 31 -ón nagyon kritikusan értékelték a szlo­vák képviselők, és nagyon bíráló volt a határozat is, amelyet elfo­gadtak. Ugyanígy volt a szövetségi parlamentben is, s ezt egyáltalán nem vették figyelembe a C-válto­­zatot építők. Úgy vélem, ezért a kidobott milliárdokért valakinek fel­elnie kellene, mert ebből az épít­kezésből szerintem nem lesz soha semmi. Továbbá azért is nagyon felháborítónak tartom, hogy építik a C-variánst annak ellenére, hogy a Csallóközi Régió hatvan polgár­­mestere már 1991. február har­madikén petíciót nyújtott be a C-változat előkészületeinek mun­kálatai ellen, s ezt mind a mai napig nem vették figyelembe. Ami­kor kiadták a vízjogi engedélyt a C-variánsra, akkor tiltakozott So­­morja, Vajka, Bodak és Doborgaz polgármestere a Szlovák Tájvédők Központi Bizottságánál, a Somorjai Körzeti Környezetvédelmi Hivatal­ban, s még csak válaszra sem méltatták, pedig a határidő lejárta előtt adták be a fellebbezésüket és tiltakozásaikat. Éppen ezért a C- variáns építését jogellenesnek tar­tom. KAMONCZA MÁRTA (Fotó: Méry Gábor Gyökeres György)

Next

/
Thumbnails
Contents