A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-08-14 / 33. szám

Bárhonnan is közelítünk a bodrog­közi síkságon fekvő Lelesz nagy­községhez, már messziről szembe­tűnik az egykori premontrei rend­ház hatalmas tömbje. Az 1847 júliusában erre járt Petőfi Sándor is ügy jegyzi fel "Úti leveleiben", hogy "van itt egy roppant barát­id astrom". Lelesz múltja a kora középkorba nyúlik vissza. Az írásos nyomokat ugyan csak 1214-től találjuk, ezt is csak másolat formájában, de a leleszi birtok (Praedium Lclez) már létezett a XIII. század közepén, sőt, Szirmay Antal zempléni historikus szerint a birtokot már 1180 körül megkapja Boleszló váci püspök. Egy kis viszály kodás után 1214-bcti A leleszi i W) kánál apátsági templom a híres alapítólevélben (ami való­jában inkább birtokmegerősítő volt, széles jogokkal ruházza fel az itteni rendházat. A hagyomány szerint ezt azért teszi, mert állítólag ide temet­­tette kedves feleségének, a dráma­­irodalomból és operatörténetből is jól ismert, merániai Gerlrudnak a szívét. A rendház egészen 1241-ig szépen gyarapodott, akkor a tatárok elpusztították, és számos birtokát is elveszítette. 1250 után azonban újraépül, és mint hiteles hely kezd újból működni. Itt helyezték el és hitelesítették a környék birtokos nemesei a vagyonuk iratait. Ezáltal a kolostor anyagiakban gyarapodik, és nem mindig előnyére. Birtokai­nak jogait megkérdőjelezik, így például 1347-ben a rendház meg­bízott bajnoka párbajban vesz részt az agárdi nemesekkel, amelyet a lelesziek elveszítenek . 1355-ben gyanúba keveredik a hiteleshely állítólagosán hamis okiratok kiadá­sában, és ezért III. Péter prépost hogy mentesítse magát a vádak alól, egy budai kőfaragó mesterrel 50 rőf magas tornyot építtet a templomhoz 200 arany költségen. íme az első írott nyom a templom létéről! Valószínűleg ugyanekkor épülhe­tett, a ma sajnos, leromlott állagú kápolna, amelyben jól láthatók az egykori olasz festők freskóinak maradványai, de megfigyelhetők az alatta levő régebbi, bizonyára a XIV. század második feléből szár­mazó régebbi templom maradvá­nyai. Az említett kápolna a nagy­templomtól távolabb, a kolostor tömbjének északi oldalán van. A rendház gazdasága vonzotta a rab­lóhajlamú környékbeli urakat. így például a Csicseriek és Pálócziak 1403-ban, rokonuk Palőcsi Domo­kos prépost halálát kihasználva, megtámadják és kirabolják Leleszt. A gyalázatos tettel a Csicseri-család Mikós tagja, alkanccllár azzal igyekszik jóvátenni, hogy a rend­­házban kórházat alapít. 1451 után Balázs pápai megbízott faragott kövekkel felújíttatja a nagytemplomot. Tehát az apátsági templom, amely kívülről-belülről impozáns és Bodrogköz, legna­gyobb egyházi jellegű építménye, eredetileg a génikát kedvelő korban épült. Természetesen mai formáját a többszöri felújítás után nyerte cl. A Ticce egykori kanyarulata által körülölelt enyhe magaslaton áll, hozzáépítve a kolostor déli falához. Merészen ívelő gótikus falai a szentély környékén bizonyítják régi eredetét, a torony történetét pedig immár ismerjük. A templombelső már ugyancsak a gótikus stílus jegyeit mutatja, már a barokk uralmát is szemlélteti, hisz a szemet elsősorban a hatalmas fából faragott oltár vonzza. Legtetején ott van annak a keresztnek egy darabja, amelyet a hagyomány szerint még II. Endre hozott a Szentföldről, és innen kapta a rendház. a "Szent Kereszt" elnevezést. A falakon több új képet is láthatunk, de baloldalt az. oltárral szembenézve, egy ki­sebb, olasz stílusú középkori tábla­kép is díszeleg. A szentélyben, annak a falán, több befalazott sírkövet láthatunk. Neves egyházi személyek, elsősorban az. egykori prépostok, de világiak is, például egy Sennyei-generális, vannak itt eltemetve. BOGOLY JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents