A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-08-14 / 33. szám

ZSIBVÁSÁR Mariéne Jobert A szeplős Mariéne Jobert, annak a francia új hullámnak a reprezentánsa, amelyben a rendezők a szabványtól eltérő arcokat kerestek. Ő lett a hétköznapi francia nő egyik ügyeletese. Karrierjének a csúcsán Godard Hím­nem, nőnem című filmjének a főszere­pét játszotta el, s azóta is állandóan foglalkoztatják, szerephiányra valóban nem panaszkodhat. Woody Allen Ót valóban nem lehet skatulyába beszorítani. Színész, rendező, filmes, színpadi szerző, író, humorista és még sok minden. Például amatőr klarinétos 26 A HÉT is. Minden este imádott New Yorkjában, az East Side-i divatos Michael’s Pubban klarinótozik. Az Annie Hall-órt járó Oscar-díjat épp ezért nem vette át személyesen, ugyanis mindig hétfőn játszik. Wöödy 7\iien a Tiátvanas évek közepén tűnt fel a filmvásznon, később filmjeit maga írta és rendezte. Filmjei ihletője hosszú időn át Diana Keaton volt, aztán újabb múzsa tűnt föl, Mia Farrow személyében. Mia hót gyerme­ket hozott ebbe a kapcsolatba, három sajátot és négy örökbefogadottat, majd megszületett közös gyermekük is, Sat­chel. Innen-onnan Meghökkentő reklámfogást alkalmaz az egyesült államokbeli Seattle-ben Randy Lancester Carlson szobafestő. Sze­mélykocsiját pöttyösre fényeztette, s ebben szállítja két, szintén pöttyös dalmát ebét. Az autó hátuljára pedig ezt a szöveget mázoltatta: "Önök is így festenek majd, ha nem velünk dolgoz­tatnak." Különleges vizsgálat alá vetették azt a százezer japánt, akik túlélték a hirosi­­mai és nagaszaki atomtámadást. Meg­állapították, hogy genetikai torzulások nem következtek be utódaiknál. Az atomrobbantás utóhatásaként azonban az elhalálozások leggyakoribb oka a rák, a gyerekeknél pedig fejlődésbeli zavarok álltak elő. Az atomrobbantás óta született mintegy 70 ezer gyermek azonban teljesen egészséges. A Bajkál-tóban a meleg vizes források biztosítják a különféle szivacsok, bak­tériumok, férgek, csigák és halak életfeltételeit — állapították meg ame­rikai és orosz tudósok. A 411 méter mélyről vett minták hőmérséklete 16 fok volt, holott az éghajlati viszonyok szerint legfejlebb három fok lehetett volna. Egy különleges szerkezetet vó­­gigsiklattak a tó fenekén, és ez jelezte a hévízforrásokat, amelyek jótékony hatására gazdag élővilág alakulhatott ki a Bajkálban. Betiltotta a dohányzást a nyilvános helyeken a brazil kormány, és javasolta, hogy a repülőgépeken is tegyék ugyan­ezt. Brazíliában tilos cigarettát eladni a kiskorúaknak, és a televízió rec/jel 6-tól este 9 óráig nem sugározhat cigaret­tareklámokat. Minden negyedik brit fiatal nehezen ír, és akadozva olvas — közölte a brit kormány. Mintegy ezer 16—20 éves fiatalt vizsgáztatva kiderült, hogy 35 százalékuk nem ismeri a helyesírást. 13 százalékuk soha életében nem vett könyvet a kezébe, és 9 százalékuk újságot sem. Az oktatási minisztérium szerint a műveletlenség súlyos terhet jelent a brit gazdaságnak. A rejtélyes nevű Rejtélyes név, titokzatos külső, tehet­ség, jó énekhang. Catherine Zeta Jones angol származású fiatal színésznő, akit a Seherezádó címszerepében ismer­hettünk meg. Catherine tizenegy éve­sen kezdte a pályafutását, az Annie című musicalben. Nem sokkal később, tizennégy évesen már a tévékamerák elé lépett, BBC-produkciókban vállalt szerepet, játszott például a gengszter Bugsy Malonéről szóló filmben is. Nagylemezei is sorra jelennek meg, sokan elsősorban mint énekesnőt is­merik. Nemrégiben új főszerepet bíztak rá, a Kolumbusz Kristóf születésének 500. évfordulójára készített filmben játszik olyan hatalmas színészek part­nereként mint Marlon Brando és Tom Selleck.

Next

/
Thumbnails
Contents