A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-07 / 32. szám
GONDOLKODÓ Az a fránya ' £ történelem! Szlovákia önállósulási igyekezetének újabb forró hullámait éljük át; vannak, akik szeretnék ezt az egyébként számos összetevőből álló cselekménysort leegyszerűsíteni. Véleményem szerint bármely leegyszerűsítés hamis eredményekhez vezet, ezért a magam részéről óvatos vagyok az ilyen igyekezetekkel szemben. Mindez nem csupán egy emancipációs folyamat, nem kizárólag belső, pszichológiai nyomás, nem csak a szlovák értelmiség egy részének jó munkahelyteremtő ügyeskedése, nem csupán félelem az átvilágítástól, nem csupán a volt hatalmi struktúrák életveszélyes politikai játéka a háttérből, mindegyik persze hangsúlyosan jelen van az elmúlt időszak és napjaink történéseiben, a valós játék azonban ezeknek egy bonyolult szövevénye, feldúsítva más ambíciókkal, személyes hatalmi harcokkal. Az is, gondolom, világos mindenki előtt, hogy ezekben a történetekben lényegében semmi új sincs; 1919-ben Csehszlovákiát mesterségesen hozták létre két olyan államrészből, amelynek fejlettsége, lakóinak kulturáltsága, irányultsága, habitusa, történelmi és politikai tapasztalatai teljesen eltérőek voltak. Nem csoda tehát, hogy az állam létének megkérdőjelezése ez elmúlt hetvenegynéhány év minden lényegesebb krízisénél felmerült. Állításomat többek között a közelmúlt két szlovák kiadványának tartalmával szeretném illusztrálni. Az egyik könyv az Odkazy kiadónál jelent meg 1991-ben, szerzője a Hlinka gárda volt főnöke, harminckilenc elején az autonóm szlovák kormány miniszterelnöke, Karol Sidor. A könyv címe így keletkezett a szlovák állam. A másik könyv a Tatrapress kiadásában 1990-ben jelent meg, címe Dr. J. Tiso pere — emlékek, szerzői a Tiso-per ügyésze, Anton Rašla és Tiso védője, Emest Zabkay. Az első könyv tartalma Karol Sidor naplójára épül, s az ott leírtak történelmi dokumentumokkal vannak alátámasztva. Nem állíthatjuk, hogy a dokumentumok összeválogatása teljesen mentes lenne a célzatosságtól, azt viszont igen, hogy viszonylag tisztességes kiadvány. Aki végigolvassa ezt a könyvet, rájön, hogy az a politikai kötélhúzás, amely ebben az országban immár két éve folyik, nagyon hasonló forgatókönyv szerint már 1938-39-ben egyszer végbement. Hogy milyen eredménnyel, az gondolom, mindenki előtt közismert. A könyv leplezetlenül tátja elénk a Szlovákia leválasztásában követett kis lépések taktikáját; a Prágában történt megegyezések sora vesztette érvényét napok alatt, a politikusok Pozsonyba való visszatérte után. A vonatban vagy itthon megtárgyalták a dolgokat, s máris utaztak vissza újabb követeléseikkel. Aki odafigyelt az elmúlt két év politikai lépéseire, lélegzetállító párhuzamokat fedezhet fel az akkori és a mostani politikai reprezentáció tevékenységében. Az sem minden tanulság nélkül való, hogy számos olyan ötlet, amely a közelmúltban felmerült (pl. a volt parlament alelnökc által javasolt nemzeti véderő, a Domobrana gondolata), szintén 1938-39-ben gyökerezik. Ugyancsak tanulságos ezeknek a dokumentumoknak az áttanulmányozása, hogyan játszotta ki Hitler egymás ellen a szlovákokat és a magyarokat, milyen diplomáciai küzdelem folyt pl. a bécsi döntés előtt Kassáért, Nyitráért és Pozsonyért. (Ugyanez aktuális volt délebbre is, ma> gyár-román ill. magyar-délszláv viszonyc/í latban). p Az egyedüli idézet, amelyet ebből a < könyvből itt fontosnak tartok szó szerint M felhozni, az öreg Hácha elnök véleménye 2 Csehszlovákiáról, amelyet 1939. márc. o 14-15-én mondott Hitlernek (saját naplója ^ tanúsága szerint): "Elmondtam, hogy a cr csehek és a szlovákok között nehéz volt h közelebbi megértést elérni, mert a csehek * orientációja inkább nyugati, míg a szlorc vákoké inkább keleti. Közelebbi gondo- 2 lati kapcsolataink csak az evangélikus szlovákokkal voltak, míg a katolikus szlovákokkal nem sikerült mélyebb közeledést elérnünk. Utána visszautasítottam a szlovák vádakat, hogy a szlovák kormány feloszlatásával (megj.: Tiso kormánya) és az új szlovák kormány kinevezésével alkotmányellenes cselekedetet hajtottam volna végre. Megmond tam nekik, hogy sokkal öregebb jogász és sokkal tapasztaltabb bíró vagyok annál, hogysem alkotmányellenes tettet végre tudnék hajtani. Lépésem az alkotmánnyal teljesen összhangban volt, amelyet végül is a szlovákok maguk fogalmaztak meg." (160. o.) Van új a Nap alatt? A Tiso-pörhöz kapcsolódó visszaemlékezések szintén számos fontos emlékkel szolgálnak ahhoz, hogy megértsük akár az 1938-45, akár a háború utáni, de némileg talán a jelenkori történészeket is. Sem a pörrel, sem az egyéb folyamatokkal nincs mód ilyen rövid írásban érdemben foglalkozni, néhány aktuális összefüggés kiragadására szorítkozom tehát. A kollektív bűnösség elvéből adódó háború utáni retorziókkal kapcsolatban gyakran magunk is nagyon óvatosan fogalmazunk. Nézzük csak, mit mond erről Anton Rašla, aki a háború alatt ellenálló volt, utána pedig ügyész (ő volt a Tiso-per ügyésze is); eléggé kemény fából faragták tehát. "Engedtessék megjegyeznem, hogy a »nemzeti« jelző, amelyet ezek a bíróságok Pozsonyban vagy Prágában kaptak, (a népbíróságokról, tükörfordításban nemzeti bíróságokról van szó csp.), nem annyira azt a valóságot fejezte ki, hogy itt a "nemzet" ítél, tehát a nép, sokkal inkább azt, hogy itt nemzeti alapon folyik az ítélkezés. Csehországban ezt a németekre alkalmazták úgy gondolom, jogosan, míg Szlovákiában a magyarokra. Elég talán az alábbi összehasonlítás: Szlovákiában a retribúciós bíróságok (a nemzeti visszavágást célzó bíróságok) elé állított szlovákoknak a 28,49 százalékát ítélték el, míg a magyarok 59,74 százalékát. A felmentő ítéletek a szlovákok 22,31 és a magyarok 73,51 százalékát érintették. A nemzeti szempontból hozott ítéletek iskolapéldája a München előtti csehszlovák parlament képviselője és a szlovák állam idején a magyar párt elnöki tisztét betöltő Esterházy gróf ellen irányult, akit először halálra ítéltek, majd az ítéletet később megváltoztatták. A ítélet kihirdetése után megkérdeztem a bírót, dr. Daxnert, miért ilyen szigorú az ítélet, amikor ő volt a szlovák parlament egyedüli képviselője, aki nem szavazta meg a zsidótörvényeket! Azt felelte nekem: Ugyan, hiszen magyar!" Hadd mondjam cl, hogy az Esterházy-történctcn túl, amelyet már ismertem, számomra az hatott a rclcváció erejével, hogy ez a kémén'' jogász minden kertelés nélkül nemzeti visszavágást célzó bíróságoknak nevezi a háború utáni népbíróságokat, s igazának bizonyítására maga készített statisztikát. Rendkívül tanulságos elolvasni a Tisoper vádiratát csakúgy, mint a védőügyvéd 4 A HÉT
