A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-31 / 31. szám
ÉGTÁJAK nyök leégtek róla, s üvegablakain besütött a parázs ördögi fénye. S benn ott állt ősz atyám, "szinte megszólalt", mint mondani szokás, és mellette hű párja jóban-rosszban. Hajuk szála meg nem pörkölődött, ruhájuk sértetlen volt, mint akiket skatulyából húztak ki. Csupán fejükön s torkukon árulkodott a testi sértés nyoma kezem munkájáról. A tömeg némán állt a csoda bűvöletében. Rémület és részvét bénított meg minden nyelvet. Énrám is hatott a látvány. Elmúlt három év, s velük az eset rossz emléke, mikor is New Yorkba szólított a kötelesség: hamis állampapírokat kellett továbbjuttatnom. Jártomban-keltemben bepillantottam egyik bútorkereskedésbe, John Mortonson meghalt: elmondta szerepének minden sorát "az emberi tragédiában", és lejött a színről. A holttestet remekmívű, üveges mahagóni koporsóba fektették. A temetés előkészületei olyan rendben folytak, hogy ha az elhunyt látta volna, maga is csak helyeselhetett volna. Az arc az üveg alatt nem nyújtott kellemetlen látványt: halvány mosoly játszott rajta, és minthogy a halál fájdalommentes volt, nem torzult el annyira, hogy kicsinosítása meghaladja a vállalkozó kozmetikai képességeit. Délután két órakor jöhettek el a barátok, hogy utoljára leróják tiszteletüket az előtt, akinek már nem volt többé szüksége sem barátokra, sem tiszteletre. A család tagjai jóformán percenként járultak csoportosan a ravatalhoz, és könnyezve az üveg mögött látható nyájas arc felett Ez egy csöppet sem használt nekik; és nem használt John Mortonsonnak sem; a halál szomszédságában azonban ész és filozófia hallgat. Ahogy közeledett a két óra, a barátok is kezdtek szállingózni, és miután az alkalom megkívánta illendőség szabályai szerint vigasztalták a lesújtott rokonságot, ünnepélyes arccal helyet foglaltak valamelyik széken, eltelve önnön mélyen átérzett fontosságuk tudatával. Azután megérkezett a pap, és e mindent elhomályosító fényesség megjelenésére a kisebb fényforrások ragyogása egyszeriben megfogyatkozott Nyomában jött az özvegy, kinek siránkozása betöltötte a szobát Odament a koporsóhoz, s miután egy futó pillanatig rátette arcát a hideg üvegre, gyengéden elvezették, és leültették egy székre lánya mellé. Isten szolgája halk, síri hangon fogott bele az elhunyt dicsőítésébe, és gyászos hangja — s íme, mit látok: a könyvszekrényünk szakasztott mását — Valami tébolydából szalajtott feltalálótól vettem, bagóért — magyarázta a kereskedő. — Azt mondta, tűzálló, mert a farostokat hidraulikus sajtó alatt töltötte ki timsóval, és az üvegek azbesztből készültek. Én őszintén szólva nem hiszem, hogy tűzálló... tessék elvinni, egy közönséges könyvszekrény árában megszámítom. — Semmiképpen — válaszoltam. — Én csak szavatoltan tűzálló könyvszekrényeket veszek. Alászolgája. Ha úgy dobta volna utánam, akkor se kellett volna. Szüksége van az embernek egy kellemetlen emlékre a lakásban? Fotó: Král Péter összefolyván a zokogással, melyet kiváltani és fenntartani igyekezett — emelkedett és süllyedt, elhalni és feltámadni látszott, akár a haragvó tenger. A komor nap még sötétebb lett hangjától; súlyos fellegek vontak kárpitot az ég elé, és hallható kopogással megeredt az eső. Mintha az egész természet John Mortonsont siratta volna. Mikor a pap egy imával bevégezte magasztaló beszédét, elénekeltek egy zsoltárt, majd a koporsólapot tartó gyászolók elfoglalták helyüket a ravatal mellett Mikor a zsoltár utolsó hangjai is elenyésztek, az özvegy odafutott a koporsóhoz, ráborult és hisztérikus zokogásra fakadt Lassacskán azonban engedett a csitítgatásnak, lehiggadt, és amint a pap szelíd erőszakkal elvezette onnét, tekintete a halott arcát kereste az üveg alatt. Hirtelen magasba kapta két karját, és egy sikollyal eszméletlenül rogyott a földre. A gyászolók a koporsóhoz rohantak, a barátok úgyszintén, míg a kandalló párkányon álló óra ünnepélyesen hármat ütött, mindannyian az elhunyt John Mortonson arcára meredtek. Aztán elfordultak; émelygés és ájulás környékezett mindenkit Valaki ijedtében menekülni akarván a borzasztó látvány elől, olyan erősen nekiütődött a koporsónak, hogy az egyik gyenge támaszték kicsúszott alóla. A koporsó lezuhant a földre, az üveg összetört. A nyíláson John Mortonson macskája mászott elő. Lustán leugrott a padlóra, fölállt, mellső lábaival nyugodtan megtörölgette piros pofáját, aztán méltóságteljesen kivonult a teremből.-------------------------------------------------------Krausz Tivadar érzékszarv az úr harmadjára is megkeményítette az ö szívét s újdon feltárult előtte a hátsó tizenöt menetben pontozással maradt alul a felhők között kibomlott egy hágcsó kijátszva a foglárt a kőkemény kulcsost néhány lázadó leereszkedett rajta tudván tudva semmi értelme az egésznek annál több az értelmetlen résznek mi se teremtetett soha van vége nő mint a dudva jó fej az úr nem demokrata de szükségtelen a kegyelme ha bebizonyítom hogy nekem sincs igazam ne vedd a telkedre hatalmasan szeretlek ez a te üdvöd ezer ambrózia csók pihegcsélek lantolok szombat következik keddre csütörtökre hétfő megzavarodtanak érzésim gyötör nagy szívbéli kín leszállók poklokra vagyok jézus Orfeusz és kárhozott csótáromon arany meánder tekereg a nap fogyatkozik a rémülés nő gazdátlanul vágtat lovam valaki helyettem halott Tihanyi József illusztrációja V____________________________7 John Mortonson temetése A HÉT 17
