A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-03 / 27. szám
Egész életemben jelkép voltam... FIGYELŐ 1938-ban Norman Robert MacLeod skót bíró teljesen váratlanul egyik pillanatról a másikra világhírűvé vált. Miért? Egy tárgyaláson kiderült, hogy nem ismeri Greta Garbót. Egy franciaországi moziban az egyik néző Garbo arcának láttán felemelkedett ülőhelyéről, és önkívületben, kitárt karokkal elindult a vetítővászon felé, s csak akkor tért magához, amikor beleütközött. Garbo egyik rajongója — egy fiatal lány — bálványa autója elé vetette magát, remélve, hogy így kikönyöröghet egy autogramot. A sztár ijedten kiugrott a kocsiból, fölsegítette a lányt — autogramot azonban nem adott. Több mint fél évszázad telt el azóta, hogy Garbo búcsút mondott a (film)világnak, jelenléte azonban olyannyira valóságos, mintha ma is játszana, élne. Uj sztárok születtek, hogy megdicsőüljenek vagy visszahulljanak a névtelenségbe, de a svéd színésznő emlékét senki sem tudta elhomályosítani. Ásta Nielsentől Isabelle Adjani-ig számos filmcsillagot sorolhatnánk fel, akiknél a különleges szépség szerencsés módon együtt járt a vitathatatlan tehetséggel. Garbo is egy közülük, mássága azonban még e ragyogó névsorból is kiemeli. Fenti kijelentésünk természetesen máris a kétkedők "miért?"-jét vonja maga után, melyre csak úgy válaszolhatunk, ha előbb megpróbálkozunk egy másik kérdés megválaszolásával: Ki volt Garbo? Legfontosabb életrajzi adatait ismerjük: az 1905-ben Stockholmban született Greta Lovisa Gustafson azok közé tartozott, akiknek legfeljebb valamilyen kivételesen zabolátlan fantáziával megáldott jósnő jövendölt volna hírnevet és gazdagságot. Szegény családból származott, korán munkába kellett állnia: egy borbélyüzletben lett "szappanozólány", innen pedig egy áruházi pult mögé vezetett az útja. Színházról, színészekről álmodozva élte az eladók eseménytelen, kilátástalannak tűnő életét, egészen addig, amíg munkaadói föl nem fedezték, hogy a szép arcú, bár meglehetősen dundi kamaszlány igencsak fotogén s kiválóan alkalmas különböző kalapok reklámozására. Az első reklámfotókat két reklámfilm követte. Innentől kezdve Greta élete mesébe illő fordulatok sorozatának látszik: az áruházba betért egy neves svéd filmrendező, s készülő fiimvígjátékának egyik szerepét a különös eladólányra bízta. A Csavargó Péter "híressé" tette az önjelölt színésznőt, akinek a fényképe is megjelent az egyik lapban, az alábbi merész jóslattal kommentálva: "Greta Gustafson kisasszony, akiből talán filmsztár lesz Svédországban..." A jóslat nagyon hamar megvalósulni látszott: 1923-ban már a svéd film nagymestere, Mauritz Stiller bízza meg őt a Gősfa Berling egyik főszerepének alakításával. Stiller tisztában volt azzal, hogy pártfogoltjának még sokat kell tanulnia, de téved hetetlenül fölismerte benne a rendkívüli tehetséget. S valami mást is észrevett. "Ilyen arcot száz évben egyszer lehet a kamera elé kapni" — írta naplójába. A Gösta Berling nemzetközi siker lett s Greta elindult a meghódítandó csúcsok felé vezető úton. Most már művészneve is volt, amelyet Stiller talált ki, valószínűleg nem is sejtve, hogy a magyar (I) Gábor betűiből századunk egyik leghíresebb nevét rakta össze. Egy német kritikus "Halandóki Szép vagyok, mint véső-véste álom..." (Charles Baudelaire: A szépség "északi hercegnőnek" nevezte Garbót, akit a korszak egyik legkiválóbb rendezője, Georg Wilhelm Pabst is felfedezett s neki adta Bánatos utca című filmjének egyik legfontosabb szerepét. A tizenkilenc éves színésznő ígéretes európai karrier küszöbére jutott. Ez idő tájt érkezett Európába Louis B. Mayer, a hollywoodi Metro- Goldwyn-Mayer filmgyár egyik vezetője, hogy tehetséges színészeket és rendezőket csábítson a film fővárosába. Mauritz Stiller is kötélnek állt, de csak azzal a feltétellel, hogy védencét is szerződtetik. Mayer úr hajlandó volt erre, bár egyáltalán nem értette, hogy láthatja Stiller "lélegzetelállítóan szépnek" ezt a kövér nagylányt, akit aligha tudnak majd szerepeltetni. Ami ezután történt, az a film históriájának egyik legismertebb fejezete, mindmáig legnagyobb sikersztorija, az álomgyár legragyogóbb legendája. Az 1925-ben Stillerrel együtt Amerikába érkező Garbóról Hollywoodban eleinte nem is vettek tudomást — egészen addig, amíg Mayer kezébe nem kerültek azok a fényképek, amelyeket egy neves New York-i fotóművész készített Gretáról. A "svéd lányt" felfedezték. 1926-ban bemutatják az első amerikai Garbó-filmet, az Asszony ingatagot. Az újságok "magnetikus személyiségről", "rejtélyes idegenről", "skandináv szfinxről" írnak. Hamarosan kiderült, hogy Stiller képtelen beilleszkedni az álomgyár gépezetébe, Garbo azonban egymás után kapta az új szerepeket. Ö lett Hollywoodban a végzet aszszonya, aki azonban maga is az általa elindított dráma áldozatává válik. A szokatlan, egyre lelkesebben méltatott szépséget hamarosan a némafilm új királynőjeként emlegetik. Szerepkörerői — mely a legkevésbé sem elégíti ki az igényesebb feladatokra vágyó színésznőt — filmjeinek címei is tanúskodnak: Az asszony és az ördög, Szenvedély, Végzet, Perzselő vágyak, A csók — megannyi átlagos színvonalon megrendezett kommersz mű, amelyet ma már a feledés pora lepne be, ha nem ő lenne a főszereplő.
