A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-24 / 30. szám
„Nem csah kirándulni megyek... ’’ Olimpia előtti beszélgetés VÍMI ROLAND asztaliteniszezővel A csehszlovákiai magyar sportrajongóknak aligha kell bemutatni VÍMI ROLANDOT, a vásárúti asztaliteniszezót, aki egy évvel korábban hónapokig vezette a hazai ranglistát Majd makacs betegsége miatt több hétre kénytelen volt búcsút mondani a zöld asztalnak. Ezt megelőzően azonban — az év elején — Bolzanóban, az olimpiai selejtezőn (egyesben) kiharcolta az ötkarikás játékokon való részvétel jogát! íme, a csallóközi sportoló pályafutásának fontosabb állomásai: szülőfalujában, ötévesen ismerkedett meg a kaucsuklabdával, 1977-tól 1985- ig a dunaszerdahelyi együttes erőssége volt. Ezt követően négy éven át a Lokomotíva Bratislava csapatában asztaliteniszezett. 1989-től a szintén I. ligás Malacky legjobbjának számított. Tavaly minden várakozást felülmúlt: a csibai világbajnokságon oroszlánrészt vállalt a csapatversenyben kiharcolt bronzéremből. Öt alkalommal is ő szerezte a sorsdöntő, harmadik pontot! Legyőzte azt a Ma Wenget, aki egyéniben 3. lett. Egy évvel ezelőtt külföldre igazolt, a Wiener Sportclub tagja lett... • Nem volt éppen zökkenőmentes a legutóbbi két klubcseréd... — Egyikről sem beszélek szívesen. De ha már megkérdezted!... Pozsonyból azért távoztam, mert nem hagytak kibontakozni. A Lokomotívának öt jó játékosa is volt. Ez okozta a súrlódásokat. Senki sem ellenkezett, amikor kijelentettem: átigazolok! Sót! • A Malacky együttesében minden jól kezdődött, aztán... — Az első hónapokban nem volt probléma, mindenben egyetértettünk. Később rájöttem, a hátam mögött mást mondanak, mint a szemembe. Ismét lépnem kellett, ugyanis nem szeretem a feszültségeket! • Ezúttal külföldre mentél. Miért? — Több sportolótól hallottam, idegenben jobban megtisztelik hazánkfiát. Az első komolyabb ajánlatra igent mondtam. Mégpedig azért, mert Bécs viszonylag közel van, s a WSC-nek ütőképes a csapata. Nekem sokat jelent, hogy a hétvégéket otthon, Vásárúton tölthetem. Én csak a Csallóközben vagyok igazán otthon. Az odahaza eltöltött napok biztonságérzetet adnak — egészen más a közérzetem! • Nem okozott gondot az új környezet? — De igen! Nehezen akklimatizálódtam, szinte senkit sem ismertem... Hetek múltán azonban már otthonosan mozogtam az osztrák fővárosban. Ausztriában jóval komolyabb meccseket játszottam, mint idehaza. A két csapatbajnokságot össze sem lehet hasonlítani! Ding Ji, Kwang li, Klampár, Harczi és Kriston voltak az ellenfeleim. Nem akármilyen asztaliteniszezők. • Ezek szerint elégedett vagy az 1991 -es évvel... — Mindent összevetve: igen! Ha nincs az a három hónapos makacs betegségem, akkor minden másként alakul. Talán a közelmúlt legnagyobb diadalát könyvelhettem volna el. Egy évvel ezelőtt majdnem elkaptam Perssont. Ki tudja, mikor adódik legközelebb ilyen lehetőség a bravúrra?! • Bolzanóban, február elején valóra vált az álmod: kiharcoltad az olimpiai részvételt. — Amikor legyőztem a lengyel Kucharskit, és bejutottam a második felvonásba, alaposan megnőtt az önbizalmam. A sorsdöntő összecsapáson a jóval esélyesebb belga Saive-et is két vállra fektettem. • Azt nyilatkoztad a bolzanói seregszemle után, hogy az a siker iszonyatosan feldobott, és a stuttgarti Európa-bajnokságon is hasonló diadalban reménykedtél... — Nagyon-nagyon készültem az áprilisi kontinensviadalra! Aztán három héttel a rajt előtt alaposan lerobbantam: az influenzán kívül még nyálkahártya-gyulladást is kaptam. Pech, mit csinálhattam? Napokig dühöngtem, nem tudtam felfogni, hogy megint balszerencsém volt! • Májusban Tokióba utazott a csehszlovák asztalitenisz-válogatott, s te ekkor is otthon maradtál! — Továbbra is beteg voltam, nem és nem tudtam kikászálódni az influenzából. Nem lett volna értelme Japánba utazni. Inkább otthon edzettem, készültem. Elvégre nem csak kirándulni megyek Barcelonába! • Reménykedsz tehát a jó szereplésben... — Ha nem így lenne, akkor Vásárúton maradnék! Derülátó vagyok, ám a legjobbakkal már hónapok óta nem találkoztam. Nagy pszichikai nyomás nehezedik rám. Egy dolog izgatott csak az elmúlt hetekben, mégpedig a tétlenség. Megszoktam, hogy mindig úton vagyok, s most egyszeriben otthonülő lettem! • Nem félsz, hogy esetleg idő előtt búcsúzol az olimpiai mezőnytől? — Természetesen, ez is megfordul az ember fejében. Bízom benne, hogy az elkövetkező napokban sikerül bepótolnom a lemaradásomat. Annál is inkább, mivel június 22-től Pozsonyban edzőtáborozik az ötkarikás játékokra készülő csehszlovák asztalitenisz-válogatott. A környezet ismert, hiszen négy éven át naponta itt tréningeztem! • Roland, sok sikert Barcelonában! — Köszönöm... ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Fotó: D. Koutný
