A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-17 / 29. szám
SZABADIDŐ Leon Thomas Megtaláltalak, szívem Sohasem veszi észre, ha a pénztár előtt nem botlik meg és nem ejti el a bevásárlókosarát. Az élelmiszercikkek szerteszét gurultak a padlón, arcát vörös kendővel takarta el. Chris nem sokat látott a nőből, de amikor a tarkóján érezni kezdte az elviselhetetlen nyomást, akkor már tudta, hogy nem tévedett — ez ő, Paulina. Évekig nyomozott utána, és most megtalálta, nem messze a háztól, amelyben lakott, alig száz méternyire. Sokáig abban reménykedett, hogy megnyugszik, elmúlik a gyilkoló kedve, de tévedett, mert abban a pillanatban, amikor végre a nyomára bukkant, pontosabban — megtalálta, az a vágya támadt, hogy azonnal mindenki előtt, megszorítsa a nyakát. Nem, nem — várunk. Ha évekig türelemmel várhatott, akkor most nem szabad elsietni a dolgot. Összeszorított ököllel várakozott az üzlet előtt. Paulina végre megjelent. Szép volt, csodálatos, friss, akár a harmatos rózsa nyáridőben. Mennyire kívánta, hogy valami ronda, ragályos betegség levegye a lábáról, hogy megcsúnyuljon, hogy eltűnjön földöntúli, éteri ragyogása, ami miatt ő, Chris Montana annyit szenvedett. Paulina elsuhant mellette, csak egy röpke pillantást vetett rá. Nem ismert meg!, villant át Chris agyán. Hihetetlen! Megrontotta az életét, és most úgy tesz, mint az az ember, aki életében sohasem látta?! Másra nem tudott gondolni, csak Paulinára. Kezdetben szerették egymást — bolondulásig. Sok szép pillanatra, órára emlékezett Chris. Paulina butácska slágereket dudorászott, amíg a port törölgette a bútorokról, és vasárnaponként, amikor a kalácshoz a tésztát gyúrta. Miatta hagyta el az első hitvesét, Veronicát és gyermekét, Dorist. Veronica visszautazott a szüleihez. Elkísérte a családját a repülőtérre, a szíve vérzett, de nem tehetett másként. Őrülten szerette Paulinát. Chris lassan a nő nyomába eredt. Örült is meg nem is, amikor azt tapasztalta, hogy Paulina a város nem éppen legelőkelőbb negyedében lakik. Valamikor régen, amikor még együtt voltak, Paulina csak a pénzre gondolt: áramvonalas gépkocsikra, villára Virginiában, dollárkötegekre, utazásra a Bahama-szigetekre és Európába. Ő beszélte rá, az átkozott, hogy társuljon Sally és Gregory Winklerrel. Miatta próbált meg velük bankot rabolni, de a terv csődöt mondott. — Meghalok — panaszkodott mindig Paulina —, ha egész életemben ebben a nyomorúságos odúban maradok. Mi hasznom van abból, hogy szép vagyok, mint az álom, ha nem ízlelhetem meg a gazdag élet gyönyörűségeit, ha nem érezhetem a markomban a Tiffany-ékszerbolt gyémántját, és mikor lesz az én nyakamon egy értékes szőrme, mi? Elegem van mindenből, tudd meg! A börtönbüntetés letöltése után azonnal Paulina lakására rohant, de hiába — nem találta sehol. Elhurcolkodott, minden bizonnyal beleszeretett egy másikba. Sokat gondolkozott, és végül eldöntötte magában, hogy a hűtlenségét megbocsátja, megértést tanúsít. Nem lehetett neki könnyű nélküle — évekig. Megtalálja, megmondja neki, hogy minden O.K., és úgy lesz, mint régen. Az idő azonban összemosta a részleteket az emlékezetében. Mérhetetlen dühe miatt nem is tudta felfogni, hogy mi történt velük, amikor végre megtalálta. Paulina nevetett, igen, nevetett, és emiatt arcul csapta. Igen, igen... és ugyanabban a pillanatban a szeretője rávetette magát. Chris ekkor arra gondolt, hogy megleckézteti a lovagot. A nő aztán mindig az erősebbet választja. Elfordul a vesztestől, és a győztes nyakába borul, mint a westernfilmekben. Újra Christ csókolja, akihez tartozott, és tartozik most is. A látványos leszámolás elmaradt, mert Paulina váratlanul a táskájából előhalászott egy aprócska revolvert. Az első golyó a lábába fúródott, a második a derekába. A kórházban tért magához. Sokáig abban reménykedett ostobán, hogy Paulina meglátogatja, könnycseppekkel a szemében az ágyra veti magát, és bocsánatot kór azért, amit tett. Évekig vezekel majd a bűneiért. Chris lesz az, aki eldönti, mi lesz tovább. Megbocsát-e hűtlen szeretőjének, vagy ajtót mutat neki. Paulina azonban elkerülte a kórháznak még a tájékát is. Egyszerűen eltűnt. Hiába nyomozott utána évekig. Óvatosan követte. Bármely pillanatban utolérhetem, gondolta, megérinthetem, leverhetem a derekát, de lassan, lassan, várjunk. Még nem érkezett el az a pillanat, amikor Paulina meglakol mindazért, amit elkövetett ellene. Valami delejes reszketés hullámzott át a testén, amikor Paulina a sarkon befordult a Hamilton utcába. Úgy tűnt, hogy Chris parancsára cselekszik. Mielőtt beérte, Paulina hirtelen megtorpant, mint aki tisztában van azzal, hogy valaki nyomon követi, de Chris villámgyorsan cselekedett. Egyetlenegy hang sem hagyhatta el Paulina torkát. A táskáját az aszfaltra ejtette. Egy üveg bor azonnal meghasadt. Chris óvatosan körülnézett. Senki sem hallhatott semmit, senki sem láthatott semmit a sötét, hatalmas fatörzstől beárnyékolt utcán, amelyet ellepett az árnyékok erdeje. Chris másnap reggel szörnyű fejfájással ébredt. Attól tartott, hogy menten elájul. Az utóbbi napokban gyakran szédült meg hányt is. A lakásban nem talált aszpirint, amin elcsodálkozott, mert tegnap este éppen azért hagyta el a szobáját, hogy a gyógyszertárban orvosságot vásároljon. Elhagyta a házat, amelyben lakott. A Hamilton utcában hatalmas csődület. Chris megkérdezte az egyik bámészkodó asszonytól: — Mi történt? — Megöltek egy lányt. Ekkor egy rendőrt pillantott meg. — Menjenek az útjukra — rendelkezett a hekus —, menjenek haza. Ez a látvány nem való maguknak. Mi majd elvégezzük a dolgunkat. Gyerünk, távozás... — Mindössze húszéves volt szegényke — súgta az asszony Chrisnek. — Szörnyű, nem? Megfordult, azzal a szándékkal, hogy elhagyja az utcát. Talán sohasem veszi észre, ha a rendőr nem intézi a következő pillanatban hozzá a szavakat, Chrishez. — Bácsikám, nincs okosabb dolga, mint a bámészkodás? Igen, igen. Most rövidre nyíratta a haját. Sötét szemüveg — megtévesztésül. Christ nem lehetett becsapni. Ez Paulina, a hűtlen szerető. Érdekes. Évekig nyomozott utána, és most éppen a Hamilton utcában akadt rá, nem messze a házától. Megvárja, amíg leszáll a sötét. Elkíséri a lakásáig, és aztán megszorítja a torkát. Nyugi, nyugi, öreg. Ha évekig várhatott erre a pillanatra, akkor most nem szabad meggondolatlanul cselekedni... 30 A HÉT
