A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-17 / 3. szám

FOLYTATÁSOS REGÉNY csira, a műhelyfőnökre Kassai szervizé­ben? Múltkor az unokáját volt látogatni nálunk, a kórházban, ő mesélte. — Kassai az a szerviz- és taxitulajdo­nos, akinél az uram dolgozott — magya­rázta Éva Mártának. -1 — Tudom, és emellett könyvterjesztés­sel és más egyebekkel is foglalkozik a káeftéjében. — Szóval Kassai felvett egy gépírónőt, aki azelőtt Komáromban dolgozott. Mit ígért neki Rezsi, mit nem, Pista bácsi nem tudta, de tény, hogy a szeretőjévé tette. A lány meg, amolyan bociszemű, szendén butuska típus, nem mert ellen­kezni, mert féltette a helyét. Pista bácsi szerint, hogyha Kassai a munkaidő vége felé megjelent az irodában, a lány már a rémülettől nem volt se élő, se holt, gépelés közben hibát hibára halmozott, mert tudta, mi következik, ha egyedül maradnak. S ez hetente legalább három-négy alkalom­mal megismétlődött. — És senki sem vett észre semmit? — hitetlenkedett Fanni. — Dehogynem! Csakhát, tudjátok, hogy van az. A kettőjük dolgának tartották. Két felnőtt ember... — Hiszen Kassaihoz képest egy hú­széves még gyerek! — szólt közbe mél­tatlankodva Éva. — Ennek ellenére senki sem tette szóvá a dolgot Kassainak, az biztos. Addig a titkárnőjével hetyegett, mert azt sem kell félteni, most meg az új pipivel. Az ő dolguk alapon mindenki hallgatott, ugye? — nyel­te le egy falat gombás pizzával a mérgét Fanni. — Igen. Rezsi szerint a lány első alkalommal sem ódzkodott valami na­gyon, s később sem ellenkezett soha. Csakhogy Kassai azzal nem dicsekedett, hogy megfenyegette azt a szerencsétlen gyereket, ha ellenkezni próbál vagy ha szól valakinek a dologról, akkor mehet, amerre lát. — Az meg, a buta, az állását féltve csak tűrte, hogy a főnöki gerjedelmek csillapítója legyen — szólt közbe Márta. — És ez igy ment már hónapok óta, amikor a lány kétségbeesve orvoshoz fordult. Ott kisült, hogy választhat: kihordja és megszüli a gyereket, de akkor a szülei kitagadják, vagy orvosi beavatkozás szük­séges. Most Éva szólt közbe: — Az pedig pénzbe kerül, és ugyan honnan lenne pénze egy gópírónőnek?! Kati folytatta: — Ekkor a lány nagy szégyenkezve Rezsi elé állt, az meg lek........ hogy ki tudja, kivel hentergett, és most az ő pénzével akarja leplezni a becstelenségét. Pedig Pista bácsi szerint nem is olyan régen azzal hencegett a szerelők előtt, akiket este egy kis sürgős különmunka után konyakkal itatott, hogy ő bizony sohasem használ óvszert, mert akkor oda az élvezet. Védekezzen csak a nő, hiszen övé a kockázat, egy férfi nem veszít semmit, harsogta röhögve az ivócimbo­ráknak Rezsi. Es még azt is elárulta, hogy a Tutti-Frutti a legkedvesebb műsora a tévében, s nagy kár, hogy csak kéthe­tenként tudja összekötni a műsor adta élvezetet a gyakorlattal, mert ahogy Kas­sai mondta, a legújabb nője kéthetente hazajár a szüleihez. — És mi lett a kislánnyal? Kapott pénzt Kassaitól? — türelmetlenkedett Márta. — Nem. Kerek-perec elutasította, sőt elbocsátással fenyegetőzött. Erre a kis­lány, aki félt a szülei szeme elé kerülni, mert azok már a pozsonyi állást is elle­nezték, öngyilkos lett. — Öngyilkos? — kérdezték mind a hárman szinte egyszerre. — Igen. A kislány meghalt. Pista bácsi azt mondta, hogy otthagyja a szervizt, nyugdíjba megy, mert olyan ganónak, mint Kassai, nem dolgozik. Kassai pedig él és virul. — És természetesen egy cseppet sem bántja a lelkiismeret?! — háborodott fel Fanni. — Nem bizony! Kassai nem az a fajta, aki bármiért lelkizne. Főleg azért nincs lelkiismeret-furdalása, mert senki sem tud­ja rábizonyítani, hogy miatta halt meg a lány. Szerintem inkább neheztel a kis­lányra, hogy felelőtlenségével kis híján kellemetlen helyzetbe hozta őt. Márta rágyújtott, csak aztán szólalt meg: — Tudjátok, a férfiak körében általában elterjedt az a meggyőződés, és minél korlátoltabb, és hogy úgy mondjam, minél nagyobb bottal jár valaki, annál inkább meg van győződve az igazáról, hogy a nem kívánt terhességért elsősorban a nők a felelősek. Mivel a következményeket ők viselik, nekik kell védekezniük is. Éva éppen közbe akart szólni, amikor két rövid csengetés után kulcs csikordult a zárban: megjöttek a gyerekek a moziból. (Folytatjuk) A HÉT 19

Next

/
Thumbnails
Contents