A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-12 / 24. szám
GONDOLKODÓ Válaszok és kérdőjelek EGY TANÁCSKOZÁS MARGÓJÁRA Ritkán fordul elő, hogy valamely tudományág képviselőinek összejövetele a "nagyközönség" érdeklődését is kiváltja — a zárt körben zajló szakmai viták általában nem alkalmasak a napi gondokkal küszködő polgárok figyelmének a föikeltésére. A közelmúltban azonban a Szlovák Nemzeti Tanács és az SZTA Történettudományi Intézete kezdeményezésének köszönhetően olyan rendezvényre került sor, amelyet aligha tekinthetünk a történészek "belügyén^k": a május 5-e és 7-e között Csesztén (Castá) összegyűlt történetírók — a huszadik századi szlovák történelem hazai és külföldi szakértői — arra tettek kísérletet, hogy — miként azt a szimpózium elnevezése is hangsúlyozta — kijelöljék dr. Jozef Tiso helyét és szerepét a modern szlovák történelemben, s megpróbálkozzanak e különös sorsú politikus profiljának a megrajzolásával. Bizonyosra vehető, hogy ma Szlovákiában a felnőtt korú lakosság körében aligha akad ember, aki ne hallott volna az egykori báni (Bánovce nad Bebravou) plébánosról, az 1939 és 1945 között fennállt Szlovák Köztársaság elnökéről. Évtizedeken át valamiféle mesterségesen teremtett "misztikus" homály vette körül az alakját; az iskolában, az egyetemen megtudhattuk róla, hogy Szlovákia történelmének legsötétebb figurái közé tartozik — a hivatalosan engedélyezett könyvekből a fasiszta politikus és a háborús bűnös portréját láttuk kibontakozni. Néhány hónappal a totalitárius rendszer bukása után azonban már egy másik Tiso arcképe jelent meg előttünk, ezúttal a szó szoros értelmében — hangoskodó tüntetők emelték magasra, akiktől megtudhatta a világ, hogy a néhai "Vezér" nem más, mint a szlovák történelem legnagyobb hőse és mártírja, egy kis nép szabadságtörekvéseinek és "nemzeti gondolatának" a megtestesítője. Könyvek, cikkek hosszú sora bizonygatta és hirdette azóta Tiso elnök nagyságát, s hogy korántsem hatástalanul, arról aligha kell meggyőznünk az olvasót. Neve ismét felkerült a nacionalista erők zászlajára, a józanságát megőrző szemlélő pedig elképedve állapíthatta meg, hogy a kommunista pártállam ideológusai által kiátkozott "gonosztevő" jószerivel egyik napról a másikra átváltozott megváltóvá, a nemzeti panteon makulátlan szentjévé. Köztudott, hogy 1989 novembere óta sokan és sokszor követelték már Tiso pályafutásának és szerepének elfogultságoktól mentes megítélését, a történelem realitásainak megfelelő értékelését. A követelés teljesen jogos — a "szocialista" történetírás sommás megállapításai azoknál sem találhattak hitelre, akiktől Tiso dicsőítésének a gondolata is távol áll. Mondhatni, a csesztei szimpózium az "ő rendezvényük" volt, ugyanis az egybegyűltek túlnyomó többsége a szentté avatás és a kiátkozás szélsőségeit visszautasítva egy "egyszerű” kérdésre kereste a választ: ki volt dr. Jozef Tiso? "Patetikusabban" fogalmazva: az igazság kiderítésének a szándéka motiválta az előadók és a felszólalók legtöbbjét — sajnálatos, de természetszerű, hogy nem mindegyiküket, hiszen olyanok is jelen voltak, akiknek az álláspontját inkább az érzelmi megközelítés, a többé-kevésbé nyíltan vállalt apológia, az "ügyvédi" szerep jellemezte. Nem titok: a szlovák emigráció képviselőiről van szó, akik számos esetben az objektivitásnak a látszatát sem tudták megőrizni, részvételük azonban mindenképpen pozitívumot jelentett: nem csupán azért, mert vitára, az álláspontok egyértelmű megfogalmazására ösztönözték a hazaiakat, hanem a kutatás terén elért — és vitathatatlan — eredményeik ismertetése okán is. Az emigráció képviseletében egyébként két "illusztris" történelmi tanú, a hajdani szlovák államban fontos szerepet betöltő Jozef Kirschbaum és Karol Murin — Tiso elnök személyi titkára — is megjelent. A történelmi tények, a szélesebb összefüggések feltárása terén azonban egyértelműen a hazai kutatókat illeti a pálma, akik a történetírást felügyelő pártbürokraták "gyámkodása" ellenére már a hatvanas években figyelemre méltó munkát végeztek, s kutatásaikat a "normaiizáció" időszakának áldatlan viszonyai között is folytatták. A téma legjobb szakértői — Ľubomír Lipták, Ivan Kamenec, Valerián Bystrický, Ladislav Deák s mások — ismertették Tiso pályafutásának egyes szakaszait, politikai tevékenységének különböző aspektusait. Előadás hangzott el az 1918 előtt Tiszo Józsefként (is) publikáló magyarbarát (?) pap-tanárról, a ludák politikus nagy hatású publicisztikai tevékenységéről, a szomszédos országokkal — kiváltképp Magyarországgal — kapcsolatos külpolitikai koncepcióiról, a szlovák állam létrejöttekor játszott szerepéről, politikai és szociális doktrínájáról s még számos más, életének megismerése s történelmi helyének kijelölése szempontjából alapvetően fontos kérdésről. Úgy tűnik, jó néhány kérdésre sikerült megadni a választ, de a válaszok nyomán sokszor új kérdőjelek tűntek föl. A fentebb már említett elfogulatlan szemlélő számára eddig sem volt titok, hogy Tiso a huszadik századi szlovák történelem legjelentősebb alakjai közé tartozik; az is kétségtelen, hogy pályájának 1933 előtti szakaszában a szlovák nemzet emancipációs törekvéseit szolgálta, ám 1938 után ez a "történelmi szolgálat" végeredményét tekintve önmaga ellentétébe fordult át: a Szlovák Köztársaság elnökeként egy mélységesen antidemokratikus, fajüldöző és reakciós rendszer szimbólumává s mindenekelőtt a rendszer arculatát nagy mértékben meghatározó politikussá vált, aki jóvátehetetlen történelmi tévedéseket követett el és országa legfőbb közjogi méltóságaként az emberiesség elleni bűncselekmények részesévé lett. Bizonyos, hogy az elkövetkező évek kutatásai árnyalni fogják a vonásokat Tiso portréján, de olyan tények, amelyek felmenthetnék őt a történelmi felelősség alól, nem kerülhetnek elő — ilyen tények ugyanis nincsenek. Legfeljebb Tiso s az általa képviselt rendszer apologétáinak képzeletében, akiknek a szótárában a magyarázat mentséget, a mentség pedig felmentést jelent. Szerencsénkre ez a "logika" csak az ökölrázó szónokok és az önjelölt "tudósok" sajátja — a történészek a megismerés és az igazságkeresés mellett döntöttek. Igaz, más választásuk nem is volt... G. KOVÁCS LÁSZLÓ Fotó: Pribyl 4 A HFT
