A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-05 / 23. szám
OTT JÁRTUNK A hetvennégy éves fíédli János 1944- ben a Budapesti Ipari Kamarától kapta meg az iparengedélyét könyvkötő, díszmű-könyvkötő, tok- és dobozkészítő iparokra. Azóta egyfolytában az iparban dolgozik egy több mint kétszáz éves német vágó gépen. Ez alatt a negyvennyolc év alatt több, mint százezer könyvet kötött be. De hát nem is ez a lényeg. Nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség, vallja a mester. O még annak a kisiparos generációnak a képviselője, akik nagyon odafigyeltek arra, hogy kezük alól jó minőségű munka kerüljön ki, nem tűrték a selejt munkát, mert az, ugye rontotta a cég jó hírét. Sajnos, Rédli úr és társai, az igazi mesteremberek ma már igencsak kevesen vannak. Akik még dolgoznak közülük, azok is már hetvenen túl vannak, utánpótlás meg nincs. • Kanyarodjunk vissza a negyvenes évekhez. Hogyan lett akkor egy fiatalemberből könyvkötő? Tudatosan készült rá, vagy a véletlen hozta úgy, hogy Ön éppen ezt az iparágat választotta? — Részben tudatosan készültem erre a pályára, részben véletlen hozta így. Az ipolysági nyomdaüzemben tanultam a könyvkötészetet, ahol nyomdászok is voltak, és papírkereskedés is volt. Itt aztán a könyvkötészet mellett megtanultam a nyomdászmesterség és a papírkereskedés csínját-bínját is. Három évig inaskodtam a nyomdaüzemben, ahol később segédmunkásként dolgoztam addig, amíg nem vonultam be katonának. Ez 1940-ben volt. Negyvenötben aztán visszatértem az üzembe. Szívesen dolgoztam ismét, s a főnököm is nagy örömmel fogadott. Később kineveztek vállalatvezetőnek. Aztán, szintén 1945-ben, a helyzet úgy hozta, hogy ott kellett hagynom az üzemet. Azóta itthon dolgozom. • Említette, hogy három évig inaskodott az ipolysági nyomdaüzemben. Abban az időben milyen volt az inasok élete? — Hát kérem, akkor teljesen máshogyan tanultak szakmát a gyerekek, mint most. Engem például beosztottak egy mester mellé, akinek az volt a feladata, hogy megismertessen engem a szakma minden fortélyával. Előfordult persze, ha a mester látta, ebből a gyerekből soha nem lesz jó mesterember, eltanácsolta a szakmától. Aki viszont maradt, annak keményen kellett dolgoznia és tanulnia. Szinte minden inas a műhely sepregetésével kezdte, aztán fokozatosan, először kicsi, majd nagyobb munkákat kapott. Először csak a mesternek segített, ismerkedett a szerszámokkal, majd jöttek az önálló 2 A HÉT munkák. Minden mester adott arra, hogy aki nála tanult, abból valóban jó szakember váljék. • Milyen könyveket kötött ez alatt a közel félszázad alatt? — Kötöttem be hivatalos könyveket, gondolok itt pénztárkönyvekre, leltáriós hasonló, az üzleti életben mindennap használatos könyvekre. Aztán kötöttem már be szépirodalmi műveket, tudományos kiadványokat, imakönyveket, bibliát. Sőt, mintegy három hónappal ezelőtt egy izraeli professzor saját kézírással írt könyvét kötöttem be. Egyébként, én már kérem, kötöttem be orosz, héber, arab írású, német, angol, szlovák, cseh, természetesen magyar és most hirtelen nem jut az eszembe, hogy még milyen nyelven írt könyveket. Dolgoztam már olyan könyvekkel, amelyek ún. merített papírból voltak. Ez egy nagyon kezdetleges technológiával készült papír, de állítom, hogy erősebb, mint az a papír, amelyet ma készítenek. • A saját kötésű könyvek között vannak-e kedvencei? — Vannak olyan könyvek, amelyek kötésére büszke vagyok. A saját könyvtáramban is jócskán akadnak ilyenek. • Mi jelenti a sikerélményt a könyvkötő számára? Többek között az, ha egy könyvet, amelyet negyven évvel ezelőtt kötöttem — s az egy olyan, amelyet szinte naponta használnak, a papírjai már kicsit elkoptak, de a kötés még tart — Mesterségekönyvkötő
