A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-05-29 / 22. szám

GYERMEKEKNEK Volt egyszer egy öregasszony meg egy öregember. Nemcsak öregek voltak, hanem magá­nyosak is. Kis házuk mélyen benn a Déli-Kárpátokban bújt meg, ősi fenyők alatt. Gombán éltek meg áfonyán vagy mál­nán. Volt két tyúkjuk meg egy kakasuk is. Egyebük aztán nem. Egy szép napon egyedül üldögélt az öregasszony a ház előtt, várta haza az öregem­bert. De az késett. Csak nem medvével találkozott? Ilyen öreget már a medve sem esz meg, annyira rágós a húsa. Vagy beesett valami szaka­dékba? Ahogy így morfondíroz magában, látja ám, hogy az ösvényen egy szép szál ember közeledik. Sietősen lépked a ház felé, aztán ledob egy köteg rozsét a ház végében, és az öregasszonyhoz lép. — Maga kicsoda, jó ember? — kérdi ijedten az öregasz­­szony. — Ne bolondozz már, any­­jukom, hisz csak én vagyok! A férjed. — Hát veled mi történt? Öregen mentél el, és fiatalon jöttél meg. Mit csináltál? Hol jártál? — No, nézd csak! — cso­dálkozik az ember. — El nem tudtam találni, miért járok olyan könnyen hazafelé. A terhet meg sem éreztem a vállamon. Csak most kezdem érteni. — Beszélj már, mert meg­halok a kíváncsiságtól! — Hát az úgy volt, hogy fölkapaszkodtam a tetőre. Ott egy kicsit kifújtam magam, aztán szép málnabokrokat lát­tam, elkezdtem szemezgetni. Addig-addig szemezgettem, hogy olyan helyre értem, ahol még sohasem jártam. Megint leültem pihenni, de mert nagy meleg volt, meg is szomjaz­tam. Elindultam forrást keres­ni. Végre találtam egyet. Szép tiszta vize volt. Ittam néhány kortyot, aztán elaludtam. Mikor fölébredtem, rögtön indultam haza. Na, így volt. Most itt vagyok. — Te bizony az ifjúság forrására bukkantál. Abból it­tál, attól ifjodtál meg. Vezess engem is oda, de gyorsan! — Majd reggel. Mindjárt besötétedik, oda sem találnék! — Hát akkor reggel — nyugodott bele nehezen az asszony. Napföl keltekor már úton vol­tak. Oda is értek. — Igyál három kortyot — mondja az ember —, ón is annyit ittam. Én addig málná­­zok egy kicsit itt a közelben. Az asszony ivott, de bizony nem számlálta a kortyokat, csak ivott. Aztán elaludt. Az ember jó idő múlva keresi a forrásnál az asszonyt, de nem találja. Keresi-kutatja, ám hiába. Aztán valami gőgicsé­­lést hall az egyik bokor tövéről. Odanéz. Uramfia! Egy kis leánygyermek kapálódzik lá­bával az ég felé. Olyan kicsi volt, hogy még járni sem tudott, beszélni sem, csak kedvesen gőgicsélt. Az asszony olyan sokat ivott, hogy túlontúl megfiatalodott. Az ember csak vakargatta a füle tövét. Mit kezdjen egy derék, erős férfiember olyan feleséggel, aki pólyás baba? (Román népmese) Egér Elemér retteg a kandúrtól, s ezért messze elkerüli. Mégis szeretne egy kis sajttal kedveskedni Egér Erzsóknak. Szerinted a hányas számú egérútnál kell bebújnia, hogy egérutat nyerjen? Feketék és fehérek Keresse meg a tizenkét fekete madár között azt a hármat, amely minden­ben azonos az A, B, C betűk­kel jelölt fehérek­kel. Melyek ezek? A gyermekrovat rejtvényeinek helyes megfejtésé­ért könyvjutalomban részesülnek: Mózes Levente (Kassa) 13. szám, Nagy Lenke (Alsó­lánc) 14. szám, Kovács Tamás (Nagyfalu) 15. szám Mándy Stefánia A ber­gen­góci vár Úton egy nagy farakás, arra futott Barabás (jaj, vihar jön, várnak!) "Nem megyek — így Barabás — jó lesz ez a farakás bergengóci várnak!" Szél jött, lett nagy szaladás, összedőlt a farakás, de a házak állnak. Futna is be Barabás, ám a lábán mázsa csüng, mázsája a sárnak Fogott egy nagy vakarót (jaj annak a sárnak!) aztán még egy kaparót, jó lesz mellé párnak. Levetette a cipőt, lábujján egy rózsa nőtt (jaj ennek a nyárnak!) Tűzött mellé fakarót — fülére a takarót, úgy várta a jó időt, meg is száro­­gatta őt, hogy sütött vasárnap. A HÉT 27

Next

/
Thumbnails
Contents