A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-05-29 / 22. szám

Tanulságok családfája Dr. Teodor Vícha orvos vallomása — Anyai nagyanyám Miskolcon szü­letett, és szolgáló volt a hidasnémeti Zichy-birtokon. Nagyapám erdészként dolgozott a Zichyéknél. Francia hadifogolyként került a bir­tokra. A porosz-francia háborúban esett hadifogságba. Családi neve Loublié volt. Anyám Hidasnémetiben született, és vezetéknevét már fonetikusan írták: Luibl Erzsébet. Jövőre lesz kilencvené­ves. Anyám és a nagyanyám magyarul beszéltek velem, nagyapám francia beszéde is a fülemben cseng. Nagyné­­ném, Mariska néni, Kurucz Jenőhöz ment férjhez, aki a kassai elmegyógy­intézet gondnoka volt. Két nagybátyám, Gyula és Antal, az első világháborúban haltak meg. Belefulladtak a Piavéba. Apai nagyanyám német volt, nagya­pám "Wasserpolák", vagyis cseh, de egy kicsit német és kicsit lengyel is. Sziléziában sok etnikum ötvöződött össze. Apám Opava mellett, Jakubéo­­vicében született. Ács volt. Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után, apám elvégzett egy kétéves isko­lát, és Závadkára küldték tanítani. Ez a település Nagymihály és Szobránc között fekszik. Anyám nem tudott egy szót sem szlovákul. Eperjesre ment a tanítókép­zőbe, ott sajátította el a szlovák nyelvet. Azután letette a kötelező vizsgákat, és 1932- ben Závadkára került. Apám 1933- ban került oda. Apám megtaní­totta a helybélieket a vályogtéla gyár­tására, mesterségbeli tudását is átadta. Népszerűsítette a korszerű mezőgazda­­sági termelési módszereket, irányította a meliorációs munkálatokat, és szabá­lyozta a falun keresztül folyó patakot. Ma is szeretettel emlegetik a nevét. 1938-ban a gárdisták azt mondták apámnak: csehek kifelé! Kénytelen volt felülni motorkerékpárjára, és Lengyel­­országon keresztül ment haza a Protek­torátusba. Tanítóként helyezkedett el Ostravában. Mi csak 1941-ben követ­hettük. Anyámnak kellemetlenségei tá­madtak a gárdistákkal, mert habár akkor szlováknak volt kénytelen jelentkezni, rájöttek, mégiscsak magyar nemzetisé­gű-Amikor Ostravába érkeztünk, cseh iskolába írattak. A Protektorátus idején — hála Istennek! — egyes tantárgyakat németül tanítottak, így a német nyelvet is elsajátítotam. Szlovákul, németül, magyarul, csehül beszéltünk a családon belül, és az iskolában még tanultam latinul és görögül is. Azok, akik arról beszélnek, hogy mennyire fajszlovákok, meg kellene vizsgálniuk saját családfájukat. Én az enyémet ismerem. Lehet, hogy ezeknek a fajhű szlovákoknak még "rosszabb" a családfájuk, mint az enyém. Ha így folytatják, csak elődeiket alázzák meg. Az érettségi után Kassára jöttem, mert itt élt a nagynéném. 1956-ban vettem át a diplomámat, és Abaújszéplakon vállaltam orvosi állást. Hét évig ma­radtam ott. Az emberek szerettek, és nagyon jól éreztem magamat közöttük. Ezek szakmai szempontból is gyü­mölcsöző évek voltak. Akkor még az asszonyok nagyobbrészt otthon szültek, úgyhogy szülészként is dolgoztam. Akkoriban még a körzeti orvosnak nem állt módjában szakrendelésre küldeni a beteget, nem volt ügyeleti ellátás, és így értenem kellett mindenhez, hiszen önmagunkra voltunk utalva. A nőgyó­gyászattól az orr- és fül-gégészethez is konyítanunk kellett. 1963-ban kerültem a kassai belgyó­gyászatra. Azóta egyfolytában ezen a munkahelyen dolgozom. Egy alkalom­mal felkeresett Kleinsberger Imre, a neves belgyógyász. Imre bácsi azt mondta: Teo, légy szíves, csinálj dia­­betológiát! Azóta foglalkozom a cukor­betegekkel. Eleinte egyedül voltam, ma öten vagyunk. Igaz, akkor csak 1000 beteg volt Kassán és környékén, ma tízezer van. Arra koncentráltam, hogy szakmámon belül kitűnő szakemberré képezzem magam, mert csak úgy tudom ezt a rendszert túlélni. Szakmai tudásom kitűnő fegyvernek bizonyult. Nem pa­­naszkodhatom. Előadásokat tartottam, megírtam a cukorbajosok ábécéjét, a diabéteszről írott könyvemért Budapes­ten első díjjal tüntettek ki. 1987-ben egy amerikai lap közzétette egyik szaktanulmányomat. Emiatt meg­fenyegettek, hogy kihelyeznek egy fa­luba a szovjet határ mellé. De más packázások sem ártottak. Én hiszek Istenben, még ha templom­ba nem is járok. De mint orvos tapasztaltam, hogy vannak olyan dol­gok, amelyeket ateista szemszögből nem lehet megmagyarázni. Emberek, akiknek az orvostudomány állása sze­rint meg kellett volna halniuk, még mindig élnek. Mások, akiknek életben kellett volna maradniuk, rég nincsenek már közöttünk. Mindig vonzott a Biblia, és érdeklő­déssel olvastam az Újszövetség egész­­ségügyi előírásait. Ezért írtam meg a diabetológia történetét, amelyet a dán Novo-Nordisk-cég fog kiadni. Ez a könyv a széles nyilvánosság számára íródott. Miért vállalok most politikai szerepet, ha szakmámon belül végre elérhetem mindazt, amit csak akarok? Két szempont késztetett arra, hogy az Együttélés listáján induljak. Az egyik az, hogy családi hátterem biztosított. Két fiam és öt csodálatos unokám van. Lelkileg kiegyensúlyozott ember va­gyok. A másik, 35 éve kezelem a betegeket. Naponta húsz ember fordul meg nálam. Pácienseim győztek meg arról, hogy fogadjam el a Karpatendeutscher Verein megtisztelő felkérését. Ha magyar betegeket fogadok, első alkalommal szorongva jönnek Azután felengednek. Milyen jó doktor úr — mondják —, hogy velünk magyarul beszél, mert mások gyanakodva néznek ránk! Kollégáim egy része azt kérdezi tőlük: Miért nem tanultak meg szlová­kul, ha a mi kenyerünket eszik? Ez, sajnos, gyakran fordul elő, és ellenkezik a hippokratészi esküvel. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy genetikailag is kötődöm a magyarok­hoz, a csehekhez és a németekhez. A tények ellen nem hadakozhatok. Közel állnak hozzám a szlovákok is, hiszen itt születtem, körükben élek, gyógyítom őket is. Családi kötődéseim folytán kialakult szociális érzékenységem, és a keresz­ténység is közel áll hozzám. Mindezért támogatom az Együttélést és annak programját. Duray Miklósban egy európai látókörű politikust volt szerencsém megismerni, akire a nem­zeti elfogultság árnyéka sem eshet. Az Együttélés által hirdetett elvek állnak hozzám a legközelebb, hiszen származásom és történeti tapasztalataim miatt sem lehetek nacionalista, és csakis a polgári elvet tudom elfogadni. Ez összhangban áll az orvosi etikával is. Lejegyezte: Balassa Zoltán A HÉT 21

Next

/
Thumbnails
Contents