A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-29 / 22. szám
Tanulságok családfája Dr. Teodor Vícha orvos vallomása — Anyai nagyanyám Miskolcon született, és szolgáló volt a hidasnémeti Zichy-birtokon. Nagyapám erdészként dolgozott a Zichyéknél. Francia hadifogolyként került a birtokra. A porosz-francia háborúban esett hadifogságba. Családi neve Loublié volt. Anyám Hidasnémetiben született, és vezetéknevét már fonetikusan írták: Luibl Erzsébet. Jövőre lesz kilencvenéves. Anyám és a nagyanyám magyarul beszéltek velem, nagyapám francia beszéde is a fülemben cseng. Nagynéném, Mariska néni, Kurucz Jenőhöz ment férjhez, aki a kassai elmegyógyintézet gondnoka volt. Két nagybátyám, Gyula és Antal, az első világháborúban haltak meg. Belefulladtak a Piavéba. Apai nagyanyám német volt, nagyapám "Wasserpolák", vagyis cseh, de egy kicsit német és kicsit lengyel is. Sziléziában sok etnikum ötvöződött össze. Apám Opava mellett, Jakubéovicében született. Ács volt. Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után, apám elvégzett egy kétéves iskolát, és Závadkára küldték tanítani. Ez a település Nagymihály és Szobránc között fekszik. Anyám nem tudott egy szót sem szlovákul. Eperjesre ment a tanítóképzőbe, ott sajátította el a szlovák nyelvet. Azután letette a kötelező vizsgákat, és 1932- ben Závadkára került. Apám 1933- ban került oda. Apám megtanította a helybélieket a vályogtéla gyártására, mesterségbeli tudását is átadta. Népszerűsítette a korszerű mezőgazdasági termelési módszereket, irányította a meliorációs munkálatokat, és szabályozta a falun keresztül folyó patakot. Ma is szeretettel emlegetik a nevét. 1938-ban a gárdisták azt mondták apámnak: csehek kifelé! Kénytelen volt felülni motorkerékpárjára, és Lengyelországon keresztül ment haza a Protektorátusba. Tanítóként helyezkedett el Ostravában. Mi csak 1941-ben követhettük. Anyámnak kellemetlenségei támadtak a gárdistákkal, mert habár akkor szlováknak volt kénytelen jelentkezni, rájöttek, mégiscsak magyar nemzetiségű-Amikor Ostravába érkeztünk, cseh iskolába írattak. A Protektorátus idején — hála Istennek! — egyes tantárgyakat németül tanítottak, így a német nyelvet is elsajátítotam. Szlovákul, németül, magyarul, csehül beszéltünk a családon belül, és az iskolában még tanultam latinul és görögül is. Azok, akik arról beszélnek, hogy mennyire fajszlovákok, meg kellene vizsgálniuk saját családfájukat. Én az enyémet ismerem. Lehet, hogy ezeknek a fajhű szlovákoknak még "rosszabb" a családfájuk, mint az enyém. Ha így folytatják, csak elődeiket alázzák meg. Az érettségi után Kassára jöttem, mert itt élt a nagynéném. 1956-ban vettem át a diplomámat, és Abaújszéplakon vállaltam orvosi állást. Hét évig maradtam ott. Az emberek szerettek, és nagyon jól éreztem magamat közöttük. Ezek szakmai szempontból is gyümölcsöző évek voltak. Akkor még az asszonyok nagyobbrészt otthon szültek, úgyhogy szülészként is dolgoztam. Akkoriban még a körzeti orvosnak nem állt módjában szakrendelésre küldeni a beteget, nem volt ügyeleti ellátás, és így értenem kellett mindenhez, hiszen önmagunkra voltunk utalva. A nőgyógyászattól az orr- és fül-gégészethez is konyítanunk kellett. 1963-ban kerültem a kassai belgyógyászatra. Azóta egyfolytában ezen a munkahelyen dolgozom. Egy alkalommal felkeresett Kleinsberger Imre, a neves belgyógyász. Imre bácsi azt mondta: Teo, légy szíves, csinálj diabetológiát! Azóta foglalkozom a cukorbetegekkel. Eleinte egyedül voltam, ma öten vagyunk. Igaz, akkor csak 1000 beteg volt Kassán és környékén, ma tízezer van. Arra koncentráltam, hogy szakmámon belül kitűnő szakemberré képezzem magam, mert csak úgy tudom ezt a rendszert túlélni. Szakmai tudásom kitűnő fegyvernek bizonyult. Nem panaszkodhatom. Előadásokat tartottam, megírtam a cukorbajosok ábécéjét, a diabéteszről írott könyvemért Budapesten első díjjal tüntettek ki. 1987-ben egy amerikai lap közzétette egyik szaktanulmányomat. Emiatt megfenyegettek, hogy kihelyeznek egy faluba a szovjet határ mellé. De más packázások sem ártottak. Én hiszek Istenben, még ha templomba nem is járok. De mint orvos tapasztaltam, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket ateista szemszögből nem lehet megmagyarázni. Emberek, akiknek az orvostudomány állása szerint meg kellett volna halniuk, még mindig élnek. Mások, akiknek életben kellett volna maradniuk, rég nincsenek már közöttünk. Mindig vonzott a Biblia, és érdeklődéssel olvastam az Újszövetség egészségügyi előírásait. Ezért írtam meg a diabetológia történetét, amelyet a dán Novo-Nordisk-cég fog kiadni. Ez a könyv a széles nyilvánosság számára íródott. Miért vállalok most politikai szerepet, ha szakmámon belül végre elérhetem mindazt, amit csak akarok? Két szempont késztetett arra, hogy az Együttélés listáján induljak. Az egyik az, hogy családi hátterem biztosított. Két fiam és öt csodálatos unokám van. Lelkileg kiegyensúlyozott ember vagyok. A másik, 35 éve kezelem a betegeket. Naponta húsz ember fordul meg nálam. Pácienseim győztek meg arról, hogy fogadjam el a Karpatendeutscher Verein megtisztelő felkérését. Ha magyar betegeket fogadok, első alkalommal szorongva jönnek Azután felengednek. Milyen jó doktor úr — mondják —, hogy velünk magyarul beszél, mert mások gyanakodva néznek ránk! Kollégáim egy része azt kérdezi tőlük: Miért nem tanultak meg szlovákul, ha a mi kenyerünket eszik? Ez, sajnos, gyakran fordul elő, és ellenkezik a hippokratészi esküvel. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy genetikailag is kötődöm a magyarokhoz, a csehekhez és a németekhez. A tények ellen nem hadakozhatok. Közel állnak hozzám a szlovákok is, hiszen itt születtem, körükben élek, gyógyítom őket is. Családi kötődéseim folytán kialakult szociális érzékenységem, és a kereszténység is közel áll hozzám. Mindezért támogatom az Együttélést és annak programját. Duray Miklósban egy európai látókörű politikust volt szerencsém megismerni, akire a nemzeti elfogultság árnyéka sem eshet. Az Együttélés által hirdetett elvek állnak hozzám a legközelebb, hiszen származásom és történeti tapasztalataim miatt sem lehetek nacionalista, és csakis a polgári elvet tudom elfogadni. Ez összhangban áll az orvosi etikával is. Lejegyezte: Balassa Zoltán A HÉT 21
