A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-22 / 21. szám
INTERJÚ Anyanyelvi helyett „hétnyelvű” VMDK-vezető a vajdasági kisebbségek oktatásügyéről A szerb nemzetgyűlés napirendre tűzte a köztársasági oktatási törvényt. Sokan azt mondják, hogy sokszori olvasás után sem értik. A vajdasági magyarság viszont jogainak csorbítását látja a törvénytervezetben. Megkérdeztük dr. Varga Zoltánt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) parlamenti képviselőjét, a szabadkai Pedagógiai Főiskola igazgatóját: mi rejlik az "érthetetlen'' törvényszakaszok mögött? — Az oktatásra vonatkozó szerbiai törvényjavaslatok nagyon sok újat tartalmaznak. Az általános iskolai oktatásról és nevelésről szóló javaslatnak az 5. szakasza érdemli a legnagyobb figyelmet, mégpedig azért, mert ebben az anyanyelvű oktatást a nemzeti kisebbségek számára kétnyelvű oktatássá változtatják. A kétnyelvű oktatás fogalma pedig nincs meghatározva: a törvény felhatalmazza az oktatási minisztert arra, hogy ő határozza meg a kétnyelvű oktatás módját, formáját. A 4. szakasz nyíltabb: kimondja, hogy az oktató-nevelő munka szerb nyelven folyik. — Figyelembe vesz-e a javaslat valamilyen tapasztalatot? — A vajdasági pedagógiai intézet 1959— 60-ban szervezett egy többéves kísérletet, és megpróbálta megvizsgálni, milyen előnyökkel vagy hátrányokkal jár a kétnyelvű oktatás. A kísérlet a kétnyelvű oktatás teljes csődjét mutatta. —A kétnyelvű oktatás természetesen csak a kisebbségi tanulókra vonatkozott. A szerb nyelvű diákok a kisebbségi nyelvet önkéntes alapon tanulhatták. — Nos, ebből a törvényjavaslatból már hiányzik a környezeti nyelv tanítása. A Vajdaságban környezeti nyelvnek nevezzük a velünk élő más nép vagy nemzeti kisebbség nyelvét. Két évvel ezelőtt még hetvenegy általános iskolában a szerbhorvát nyelvű tagozatokon tanították a magyar nyelvet mint a társadalmi környezet nyelvét. Meghirdettük ugyanis azt az alapelvet, hogy meg kell ismernünk egymás nyelvét, egymás kultúráját, értékes művelődési hagyományait. Az új törvényből ez teljesen kimarad, a környezeti nyelv mint olyan, megszűnik. Viszont a nemzeti kisebbségi tagozatokon kötelezően tanulják a szerbhorvát nyelvet. Az az eshetőség is fennáll, hogy kisebbségi magyarok az általános iskola nyolcadik osztályában már csak az anyanyelvűket tanulják magyarul, a többi tantárgyat pedig a többségi nemzet nyelvén. — Feltételezzük, hogy a szűkítés nemcsak a tanulókat érinti... — A szabadkai általános iskolákban harminckét magyar szakos tanár, aki eddig a környezeti nyelvet tanította, munkaerő-felesleggé válik. Az általános iskolák már meg is kapták a községi képviselő-testülettől az átiratot, amelyben arról tájékoztatják őket, hogy a tanév végén megszűnik a magyar mint a társadalmi környezeti nyelv oktatása. Egy másik tényező: ha a nemzeti kisebbség nyelvén oktató személyt nem tud az iskola biztosítani, akkor az oktatást abból a tantárgyból szerb nyelven kell végezni. Ez megint meglehetős mértékű manipulációra ad lehetőséget, mivel a törvény nem határozza meg, milyen lépéseket kell tennie az iskola igazgatójának ahhoz, hogy megfelelő nemzetiségi tanárt biztosítson. Más: nálunk eddig a szakfelügyeletet az úgynevezett községi pedagógiai intézetek látták el. Most viszont megjelenik a tanfelügyelő. Kérdés: hogyan tudnak — akarnak-e majd ilyeneket biztosítani megfelelő számban a nemzeti kisebbségek nyelvén? A középiskolákról szóló törvényben is az 5. szakasz a legvitatottabb. Elsősorban arra utal, hogy azon a területen lehet megszervezni a nemzeti kisebbség nyelvén a középfokú oktatást, ahol az a nyelv hivatalos használatban van. Egy nyelv hivatalos használatát pedig tulajdonképpen a községi képviselő-testület határozza meg. Nézetem szerint ez nincs összhangban a Szerb Köztársaság alkotmánya 32. szakaszának 4. bekezdésével, amely pontosan és egyértelműen kimondja, hogy a nemzeti kisebbséghez és más népekhez tartozóknak joguk van az anyanyelvű oktatásra. Előfordulhat, hogy a községi képviselő-testület a nemzeti kisebbség nyelvét egész egyszerűen nem teszi hivatalos nyelvvé, s ebből következően a nemzeti kisebbség nyelvén nem is folyik majd oktatás. A középiskolai törvény 5. szakaszának második bekezdése okozza a legtöbb vitát. Ugyanis csak a gimnáziumban és a művészeti szakközépiskolában irányozza elő a nemzeti kisebbség nyelvén való oktatást, abban az esetben, hogyha tizenöt első osztályos tanuló ilyen értelemben nyilatkozott. Itt egyáltalán nem szerepelnek a szakközépiskolák, márpedig jól tudjuk, hogy a diákoknak 80, sőt, néha annál is több százaléka szakközépiskolába jár. Ha ezt a törvényt nem módosítják, akkor a magyar nemzetiségű tanulók mintegy 80 százaléka gyakorlatilag nem részesülhetne anyanyelvű oktatásban. Holott korábban mindenhol, ahol nemzeti kisebbségek éltek, minden további nélkül megszervezték a gimnáziumokban, szakközépiskolákban, művészeti középiskolákban, az anyanyelvű oktatást. Igaz, hogy akkor is egy meghatározott számhoz kötötték (tizenöt tanuló), de volt a törvénynek egy olyan kitétele, hogy tizenötnél kevesebb tanuló részére is meg lehet szervezni az anyanyelvű oktatást, ha azt szükségesnek látják, és ily módon biztosítani akarják a nemzeti kisebbségek egyenjogúságát. Most általában kimond a törvény általános alkotmányos jogokat, de amikor azokat egyes törvényszakaszokkal konkrétan szabályozni kell, akkor bizony szűkíti. A főiskolákról szóló törvényben is vannak egészen új elemek. Nálunk, a főiskolákon és az egyetemi karokon az oktatás szerbhorvát nyelven folyik, s ez alól kivételt képez néhány kar, illetve néhány főiskola. Ilyen például a szabadkai közgazdaságtudományi kar, ahol első- és másodéven a tárgyak közül jó néhányat a hallgatók anyanyelvükön, tehát magyar nyelven hallgatnak. Vagy a szabadkai műszaki főiskola, ahol két párhuzamos tagozaton folyt az oktatás, az egyiken szerbhorvát, a másikon magyar nyelven, és a tanulók a tantárgyak jelentős részét magyarul hallgatták. Volt lehetőség például Újvidéken a jogi karon, ahol lektorátust létesítettek, hogy a magyar ajkú hallgatók megismerkedjenek a jogi szakterminológiával. És magyar nyelvű oktatás folyt két pedagógiai akadémián: a szabadkain, ahol osztálytanítókat képeznek, és az oktatás teljesen magyar nyelven folyik, illetve az újvidókin, ahol a magyar nyelvű óvónők képzését végzik. A napokban értesültem arról, hogy az első évfolyamban nyolc tantárgyat szerb nyelven hallgatnak a magyar hallgatók. — Mivel indokolják mindezt? — Az én személyes meggyőződésem az, hogy a nemzetiségi nyelvű oktatás beszűkítése nem annyira a Vajdaságban élő kisebbségek ellen Irányul, mint inkább a kosovói albánok ellen. Pedig a vajdasági magyarok és az itt élő nemzeti kisebbségek elsajátították a szerbhorvát nyelvet. Nagyon jól érezték azt, hogyha egyenrangú polgárként akarnak élni ebben a többnemzetiségű közösségben, akkor a többségi nyelvet ismerniük kell. Valószínűleg arra fognak hivatkozni, hogy ezzel lehetővé akarják tenni mindenki számára a szerb nyelv minél jobb elsajátítását. Én ezt az indoklást olcsó demagógiának tartom. A másik indok természetesen az lesz, hogy ezzel tulajdonképpen lehetővé akarják tenni, hogy a nemzeti kisebbségek azonos körülmények között tudjanak elhelyezkedni a köztársaság egész területén, ne kerüljenek semmilyen hátrányos helyzetbe, hogy egyetemi tanulmányaikat megkönnyítsék. S végül előhozzák az utolsó álérvet: tulajdonképpen meg akarják gátolni azt, s ezért is "aggódnak", hogy a nemzeti kisebbség valamiféle gettóba zárja magát, elkülönüljön a többségtől. Csupán egyet szeretnék ehhez hozzáfűzni még, nagyon szeretném, ha egyszer már a nemzeti kisebbség maga döntené el, hogy mi az, ami neki jó, nem pedig mások akarnák meggyőzni, hogy neki mi a jó. (Népszabadság) 12 A HÉT
