A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-16 / 20. szám
Az álmodozó feleség Élt egyszer, valamikor réges-rógen egy szegény házaspár. Nem volt azoknak egyebük, csak egy kis kunyhójuk, s a kunyhóban egy ágyuk. Kint a porta körül nem lábatlankodott semmiféle jószág, nem volt se tehenük, se ökrük, se lovuk, de bizony még csak egy kecskéjük sem. Még arra sem gondolhattak, hogy kutyát tartsanak, mert hát nem is lett volna mire vigyázni a kutyának, meg aztán hónapszámra nem került hús az asztalukra — mivel táplálták volna hát szegény kis kutyát? Kata asszonynak egyetlen kincse volt csupán a földön, egy kis kendermagos tyúkocska. Annyira szerette, hogy egy kosárkában ott tartotta bent a szobában az ágy alatt. Ez a tyúkocska volt a szeme fénye, minden reménysége. Egy este, amikor lefeküdtek, azon tanakodtak a férjével, hogy mit is fognak enni másnap. — Megint csak puliszka lesz! — sóhajtott a férfi. — Sose lesz nekünk jobb sorsunk, akárhogy töröm magamat! Hanem ezt már nem állhatta meg szó nélkül Kata asszony! — Mért vagy úgy kétségbeesve, édes fórjuram? — cirógatta meg férje fejét Kata asszony. — Hiszen maholnap kikölti a kendermagos tyúkocska a tojásokat, és meglátod, rövidesen egész népes kis csirkesereg fog lebzselni az udvarunkon. Jövőre pedig már nem egy, de tíz kendermagos tyúkocskánk lesz, mindegyik kikölt vagy két tucat csirkét. Elviszem majd őket a piacra, jó kis pénzért eladom. Veszünk rajta két kocát. A két koca egykettőre fiadzik, mindegyiknek lesz egy tucat kismalaca, a malacok hamarosan felcseperednek, azoknak is lesz sok-sok kismalacuk, annyi, hogy meg se tudjuk számolni! Elvisszük mindet a vásárba, jó pénzért eladjuk, lovat veszünk rajta meg szerekeret, azzal meg kend fuvarozni fog, és azzal annyi pénzt keresünk, hogy még talán palotát is építhetünk mához egy évre vagy kettőre, Budánl Hanem erre már dühbe gurult fórjemuram: — Ami sok, az mégiscsak sok! Azzal nem törődöm, hogy palotát akarsz építtetni Budán, csakhogy ón nem vagyok hajlandó kihasználni, kiuzsorázni a lovaimat. Többet kell pihenniük, és azt se hagyom, hogy az abrakukon takarékoskodj! Az ón lovaim minden héten legalább két napot pihennek, és naponta háromszor kapnak abrakot, utána még egy marók zabot is! Tudd meg, te szívtelen! — Hát arra nem gondol kelmed, hogy serényen kell ám dolgoztatni a lovakat, nem érünk rá annyit pihentetni őket, különben sose lesz palotánk Budán?! — Hijnye, a teremtésit! — fortyant fel végleg férjemuram. — így akarsz bánni az ón lovaimmal? — S dühében befordult a falnak, hanem oly erősen fordult, hogy bizony abban a minutumban leszakadt alattuk az ágy, és maga GYEREKEKNEK alá temette egyetlen kendermagos tyúkocskájukat, s talán mondanom sem kell, hogy izzó-porrá tört valamennyi tojás is! Azt hiszem, ha nem kaptak volna hajba a nem létező lovakon, egy napon kitartó munkájukkal elérték volna, amiről álmodoztak, s akkor bizonyára ez a mese is másként fejeződött volna be. (Póczeli József meséje) t v Zelk Zoltán Kóc, kóc Kóc, kóc, csupa kóc, szemöldöke, haja kóc. Hát még az a kisze-kusza, főidig érő nagy bajusza, az is csupa kóc! Ág, ág, görbe ág, görbe ágból görbe láb, el ne törd a derekát, az se egyéb, csak egy ág, az is görbe ág! Ez meg a feje, törött bögre teteje, nem is bögre, semmi se, vagy talán még ennyi se, ennyi a feje! Volt, volt, ember volt, se nem élő, se nem holt, nem a ruha, csak a folt, napsütésben telihold, talán sose volt! V_____________________________> Egyforma? Nem egyforma? A figyelmes szemlélő a két rajz között nyolc apró eltérést talál. Melyek ezek? A beküldők között egy gyermekkönyvet sorsolunk ki. A HÉT 27
