A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-05-09 / 19. szám

A CSEMADOKROL - JELEN IDŐBEN

Bevezető sorok egy vita elé

A minap egy értekezleten, ahol a Csemadok Országos Választmányának és Titkárságának ügyes-bajos dolgai kerültek terítékre, többen is kifogásolták, hogy lapunk nem tájékoztat kellő mértékben a Csemadok helyzetéről, az alapszervezetekben és a területi választmányok titkárságain folyó munkáról, keveset foglalkozik a társaságokkal, sőt, akadtak néhányan, akik szerkesztőségünket okolták amiatt, hogy a Csemadok különböző szintjein akadozik az információcsere. Őszintén megvallva, egy kissé feszengve hallgattam ezeket a megállapításokat és sommás ítéleteket, elsősorban azért, mert nem éreztem őket megalapozottaknak. Később, amikor felborzolt kedélyem megnyugodott, be kellett látnom, hogy a bírálatok helyenként jogosak. Többet kellene írni a Csemadokról, s főleg nem úgy, ahogy évtizedeken át megszoktuk. Meglehet, a területi választmányok titkárai elsősorban az általuk irányított járás eredményeit szeretnék viszontlátni a lapban, én viszont úgy értelmeztem a megjegyzéseket, hogy ötletek, javaslatok és elképzelések közreadásával segítsük a Csemadok átalakulását és megújhodását. 1989 novembere óta többször is elkezdődött különböző csehszlovákiai magyar lapokban egyfajta eszmecsere (vita?) a Csemadok jelenéről és jövőjéről, de ezek a kezdeményezések előbb-utóbb kifulladtak, elhaltak. Talán nem kell emlékeztetnem rá, hogy lapunkban kétszer is megpróbáltuk szélesebb mederbe terelni ezt a véleménycserét. Először 1990 kora tavaszán, még a Csemadok rendkívüli közgyűlése előtt, aztán egy évvel később, a galántai közgyűlés előtt. Az első próbálkozásunk volt a sikeresebb, ezt férfiasán be kell vallanom. Nagyon sok értékes vélemény és hozzászólás érkezett, ezeket rendre közöltük is, de abban már nem vagyok olyan biztos, hogy valamennyit figyelmesen végig is olvasták azok, akiket leginkább érintett a téma. Ez különben is afféle népbetegség ezen a tájon: mindenki mondja a magáét, a többiek

pedig nem hallják meg a lényeget. Visszatérve az 1990-es vitára — a legnagyobb eredményét abban láttam, hogy kikristályosodott az a vélemény: a Csemadok maradjon társadalmi szervezet, ne vegyen részt a napi politikai csatározásokban, ehelyett inkább a csehszlovákiai magyar civiltársadalom kiépítését segítse. Én úgy érzem, hogy végül is ezen fáradozik, bár ezt némelyek kétségbe vonják, mások viszont a gyorsabb tempót hiányolják, mert szerintük a Csemadok cammogva halad előre. Én megértem a türelmetleneket, de szeretném őket figyelmeztetni arra, hogy itt nemcsak előrehaladásról van szó, hanem szemléletváltásról is, ami nem megy egyik napról a másikra. Itt van például az anyagiak problémája. Sokan még mindig azt szeretnék, ha a központ több pénzt juttatna az alsóbb szintekre, mert abból a kevés pénzből, ami van, nem lehet színvonalas munkát végezni. Most nem kívánom vitatni ennek a megállapításnak az igazát, csupán arra szeretnék rámutatni, hogy már több területi választmányunk is megtalálta a módját, hogyan jusson terven felüli bevételekhez vagy új anyagi forrásokhoz. Őszintén szeretném, ha minderről maguk az érintettek számolnának be lapunk hasábjain, ha ők mondanák el a többieknek, hogyan kell ezt megszervezni.

Gyakran hallom mostanában, hogy a Csemadok alapszervezeteiben megtorpant a munka, az emberek sok esetben tanácstalanok, nem látják világosan mit is kellene ebben az új helyzetben tenniük. Falvainkban egyre jobban eluralkodik a fásultság és a közöny, a napi megélhetési gondok mellett háttérbe szorul a kultúra, ráadásul vontatottan halad a földügyek rendezése is, s amíg az embereknek ilyesmivel kell törődniük, addig hiába is szeretnénk, hogy a köz javára munkálkodjanak. Szűkebb körben már többször is elmondtam, hogy a Csemadoknak alkalmazkodnia kell a helyzethez. Ha az embereket most a földek tulajdonjogának a rendezése köti le, miért nem vállalja a Csemadok alapszervezete, hogy

segít az ügyintézésben? Véleményem szerint sokkal előbbre tarthatnánk már, ha a különböző kérvényeket és iratokat nem individuálisan, hanem megszervezetten, összegyűjtve nyújtották volna be az illetékes hivatalokba. Persze akadnak falvak, ahol ezt a megoldást választották, de nem tudok róla, hogy az akció megszervezésében a helyi Csemadok is közreműködött volna. (Amennyiben tévednék, kérem írják meg, örömmel közöljük...)

Egy sok vitára és félreértésre okot adó kérdés a Csemadok keretében létrejött társaságok és társulások ügye. Azt hiszem ez a téma is megérett már rá, hogy alaposabban körbejárjuk. Sokan kifogásolják, hogy a társaságok nem tudtak beépülni a Csemadok struktúrájába. Különösen az alsóbb szinteken akadozik vagy teljesen hiányzik az együttműködés a Csemadok és a társaságok között. Ez a megközelítési mód jól tükrözi azt a viszonylag széles körben elterjedt véleményt, mely szerint a Csemadok és a társaságok két különböző dolog. Mintha a társaságok a Csemadoktól függetlenül léteznének, pontosabban a Csemadokon élősködnének. Őszintén remélem, hogy ehhez a kérdéshez a vitában sokan hozzászólnak majd.

Mint ahogy az eddigiekből talán már nyilvánvalóvá vált, ezt az írást nem vitaindítónak szántam, csupán szerettem volna felhívni mindazok figyelmét arra, akiknek nem közömbös a Csemadok sorsa és jövője, hogy lapunk ismét teret kínál a véleménycserére, az együttgondolkodásra, a félreértéseket tisztázó vitára. Még csak tippeket vagy ötleteket sem szerettem volna adni, elvégre minden érdekelt tudja, hol szorít a cipő, hol a legtöbb a gond. Remélem minden hozzászóló megőrzi nyugalmát és tárgyilagosságát, tiszteletben tartja a másik jogát a véleménynyilvánításhoz, és nem akar rögtön párbajozni, ha véleményével valaki nem ért egyet. Ezt a vitát csak így érdemes csinálni, s mi csakis így tudjuk vállalni.

LACZA TIHAMÉR

I