A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-10 / 2. szám
Egy téli délután Olyan sűrű pehyhekben hullott a hó, hogy nem láttuk tőle az eget. Valósággal kis eleven hóemberecskék voltunk, ahogy Zsuzskával baktattunk a hóesésben, magunk mögött húzva a ródlit, melyen Öcsike tapsikolt. — Hó, haha, hó! — mulatott, és kacagása úgy csilingelt, mint csikók nyakán a csengő. — Jó a hó, haha, hó! — hallottuk, amint prüszkölve fújtattunk föl a hegyoldalban. — Gyí, pacik, gyí! Gyorsabban, még, még! Erre mi Zsuzskával szaladtunk néhány lépést fölfelé, de megint leálltunk, és egykedvűen oroszkáltunk tovább. Már nem kellett sokat mennünk, pár perc múlva fent voltunk a hegyen. — Előbb ugrálunk egy kicsit, mert megfázunk — nyilatkoztatta ki Zsuzska, és én örömest benne voltam a hancúrozásban. Öcsike is örült, és letottyant a hóba, úgyhogy egészen meghempergett benne. — Fodjatok med! — kiabálta, és most már olyan volt, mint egy eleven hógolyó, ahogy ide-oda gurult közöttünk. Előbb úgy tettünk Zsuzskával, mintha mindketten olyan ügyetlenek volnánk, hogy Öcsike egykönnyen ki tud rajtunk fogni, de aztán mégis elkaptam, ahogy ott bukdácsolt előttem. Mindnyájan nagyot nevettünk, és hármasban birkóztunk a hóban. — Csináljunk hóembert! — követelőzött most Öcsike, és erre abbahagyta a hancúrozást, nekiláttunk a komoly feladatnak. Paskoltuk, gyúrtuk a havat, gyömöszöltük, és egy negyedóra múlva ott állott a hóember. Igaz, hogy nem volt nagy, nem is volt cilindere, és pipa helyett is csak egy gallyacskát tudtunk a szájába dugni, de hát mégiscsak olyan hóemberféle volt, és Öcsikének tetszett. — Jaj, de szép! — mondta elérzékenyülve. — Idazán nadon szép, én csináltam! — tette hozzá huncutul és fejest szaladt a hóember hasának: hupp! — és megingott szegény hóember. Erre mind a hárman hógolyókat gyúrtunk, és bombáztuk szegényt, én egy dobással kivertem a pipát a szájából, még pár dobás és a feje is legurult. Ekkor már nem is volt érdemes tovább bántani. — Most ródlizzunk egy kicsit — adta ki a parancsot Zsuzska, és Öcsike rögtön pártját fogta: — Jaj, de jó lesz! Jaj, de jó lesz! — És már ültünk is fel a ródlira. Az út nem volt veszélyes lefelé, nem volt túlzottan lejtős, de azért eléggé kanyargott. Én ültem előre, Zsuzska a végére, Öcsikét pedig közretettük. Öcsike átkarolt engem, Zsuzska Öcsikét, én pedig nagy peckesen vezettem. Közben nagyokat sikongtunk és hahóztunk. Egy kanyarnál aztán megbotlott a ródli, és mindhárman belepottyantunk a jó friss, ropogós hóba. Úgy prüszköltünk, mint a vízbe esett kutya! De semmi bajunk nem történt, kicsit elhancúroztunk a hóban, aztán vidáman visszakecmeregtünk a ródlira, és most már baleset nélkül értünk le az úton. Oly boldogok voltunk és vidámak — pedig semmi különös nem történt velünk —, hogy mégis ez volt talán gyermekkorom, sőt egész életem egyik legboldogabb délutánja. Végh György meséje Rendszertelen csőrendszer A házmester meg akarja tölteni a vödrét vízzel, ám ez ennél az elavult, rozoga csőrendszernél nem is olyan egyszerű dolog. Vajon melyik csapot kell kinyitnia? GYEREKEKNEK Csoóri Sándor HÓKUTYA Csináljatok hóembert, én csinálok hókutyát, hószőrü komondort, amilyen még sosem volt. így gondolom, úgy gondolom, kész is már a komondorom, szájába jégcsap, csont helyett azt kap! Kormos Kandúr kérdezi Kormos Kandúr imádja a sajtot, szagolgatja, kóstolgatja, rakosgatja a finomságokat. Sót, még játszik is velük, mert három sorban bizonyos szabályok szerint helyezte el a készletet. Rád vár a feladat, hogy a kérdőjel helyébe berakd a megfelelőt! Hányas számú sajtra esett a választásod? — ezt kérdezi tőled Kormos Kandúr. A megfejtők között egy gyermekkönyvet sorsolunk ki.-----------------------------------------------. A gyermekrovat rejtvényeinek megfejtéséért könyvet nyertek: 1. Kiss Gábor (Lúcska) 41. szám 2. Zupčan Beáta (Makranc) 42. szám 3. Hornyák Regina (Búcs) 43. szám 4. Kardos Katalin (Szentes) 44. szám Y________________________________> A HÉT 27
