A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-02 / 18. szám
FOLYTATÁSOS REGENY — Hozhatnál a rovatomba egy írást. Jött egy levél az egyik magyar kisiskolából. Állítólag be akarják zárni azzal az ürüggyel, hogy kevés a gyerek. Utánanéznél a dolognak? A fiókomban van a levél, majd odaadom és megbeszéljük. — Lacii Fizetek! xxx Szombaton kora reggel, ebédfőzés közben általában énekelni szokott Fanni. A legtöbb embert a fürdőkádban való "dagonyázás" inspirálja a zeneköltészet legremekebb darabjainak az előadására, Fannit a fazekakból kiáramló pára halk muzsikája. Most azonban nem énekelt. Még azt sem, hogy "kicsi madár mit keseregsz az ágon..." Amióta Rasztyo telefonált, furcsa nyugtalanság lepte meg. Úgy ült a fejében a gondolat, valamiféle megmagyarázhatatlan sejtés, mint a páfrány alatt a gomba: egyszerre lett, szinte a semmiből, s csak nőtt, nőtt hangtalanul. Rasztyo nem tud hétvégére hazajönni, mert az üzemben napokig nem volt munka, s be kell hozni az elmaradást. Pedig Fanni már eltervezte: rántott csirkét készít szombatra. Körítésnek rizst, amit különösen finomra tud elkészíteni. Ezúttal nem zöldséges rizsre gondolt, amelyet bőségesen meg szokott szórni reszelt sajttal és egy kis tejfölt, vagy tartármártást is loccsant rá. Úgy tervezte, hogy a rizsbe töröttborsot, egy kis vegetát és egy csipetnyi indiai sáfrányt tesz, amely nem kölcsönöz neki semmilyen idegen ízt, hane\i sárgára festi meg, s érdekessé, különlegessé teszi az ételt. A rizs mellé főtt burgonyát tálal még fel, amelyet egy kis olajon megfonnyasztott hagymával "dúsít". A Priorban őszibarack- és ananászkompótot vett, otthon volt még néhány üveg házilag eltett ecetes uborkája... Rasztyo nem jön. Miért? — vert fészket agyában a kérdés, noha a választ, a magyarázatot megkapta már rá. Szombaton korán találta fel az ebédet, amely nagyon jól sikerült. Kivételesen a mamának is ízlett: — Érdekes, különleges ízt ad a hús, a körítés, a savanyúság meg a kompotok keveréke. Igazán nagyon finom, pikáns... — Örülök, hogy ízlik, mama... — Kár, hogy nincs itthon apu! - szólalt meg Orsi. - A kirántottcsirke a kedvence... — Szegény Rasztyol Mennyit dolgozik értetek — sóhajtott fel a mama, s Fanni nagyot nyelt két falat között. — Igaz, de ón is dolgozom mama — tette hozzá halkan. — De te este mégiscsak a saját otthonodba térsz vissza, míg az a szerencsétlen gyerek ki tudja, milyen szálláson kénytelen összehúznia magát... Látod, Orsi! Micsoda apád van! — Én jobban szeretném, ha munkanélküli lenne, mert akkor minden nap láthatnám — dünnyögte evés közben Orsi. — Gyerek vagy, nem tudod te még ezt kellőképpen értékelni. Apád feláldozza magát értetek... — De nagymama, ón ezzel tisztában vagyok, de hidd el nekünk sem jó ez így. Persze tudom, hogy apunak a legnehezebb. Most is haza kellett volna jönnie, és végül nem lett belőle semmi, pedig úgy vártam. ígért nekem egy klassz fülhallgatót is a magnómhoz. Ha ez így megy tovább, olyan leszek mint az elvált szülők gyereke:.. Fanni rossz szájízzel hallgatta ezt a teljesen fölösleges eszmecserét, de nem volt ereje leinteni a gyereket. — Úgy volt, hogy holnap kirándulunk Sanyáékkal a Zerge-hegyre — folytatta Orsi. - De aztán az egész banda elutazott Szerdahelyre egy rockkoncertre, csak Zsófi meg ón maradtunk itthon, de ő amúgy sem jött volna velünk. Szóval lőttek a kirándulásnak. így most kivételesen anyuékkal is szívesen kimennék a Kolibára. Olyan szépen süt a nap! Jó lenne járni egyet. Hétfőre szépen lesülnek a lányok, csak én leszek olyan mint a fal. — Menj ki a kertbe, ott is napozhatsz — indítványozta a mama. — Ugyan, nagyi! Utálok a nyugágyra szögezve sülni a napon. Annak semmi értelme. Ha itthon lenne apu. mehetnénk mind a hárman. — Hagyd már abba, Orsika! Holnap korán felkelünk, és járunk egyet a Kolibán. Rendben? Vasárnap fél hétkor csengett az ébresztőóra. Fanni befogta a fülét, s a kellemetlen berregés elmúltával arra gondolt, hogy meggondolatlan ígéretet tett a lányának a mai kirándulást illetően, mert egyáltalán nem akaródzik felkelnie. Mégis erőt vett magán, mert az ígéret szép szó... Főzött egy jó citromosteát, beletöltötte a termoszba, becsomagolt egy kevés uzsonnát, berakta a kis hátizsákba. Orsit nem kellett ébresztenie, boldogan ugrott ki az ágyból. Fél kilenc tájban már csendesen bandukoltak fel a hegyre, számos kiránduló társaságában. — Anyu! Én a tavaszt szeretem a legjobban. Minden olyan üde... Ha ezt a hajtást megennóm — mutatott egy fűzfa égre törő ágára — akkor mi történne? — Orsi! Olyan kérdéseid vannak, mind egy óvodásnak! Mit tudom ón? — nevetett Fanni. — Egyáltalán hogy jut ilyesmi az eszedbe? — Tudod, sokan élnek manapság vegetáriánus koszton. Arra gondoltam, hogyha a búzacsirát megeszik, akkor a fiatal falombot is meg lehet kóstolni... — Hát azért az nem ugyanaz... Felérve a dombtetőre Orsi mindjárt letelepedett az egyik pádon, arcát a reggeli ködből kibontakozó nap felé fordította, s kijelentette: — Anyuka, most ne beszéljünk. Hallgassuk a természet hangjait, s egyesüljünk a nappal. — Helyes — hagyta rá Fanni, s elővette a táskájába sülyesztett könyvet, Schopenhauer elmélkedését szerelemről, életről, halálról. A könyvet néhány éve vette az antikváriumban, s mielőtt elindultak Orsival, ez a kis könyvecske akadt a kezébe, gyorsan bevágta a hátizsákba. Ide egy krimi jobban megfelelt volna, gondolta magában, mert minduntalan kizökkentették az olvasásból a "természet hangjai" a szomszéd padokon ülő lármás fiatalok, a faasztalt körülvevő kirándulók. A napfény a szemébe vágott, s csak most vette észre a tőle nem messze egy farönkön ülő férfit. Határozottan őt nézte, de egy arcizma sem rándult. Fannit hirtelen áramütés érte, a szíve dobolni kezdett, s érezte, hogy a fejéből kiszökik a vér. Müller volt az. Fanni intésre emelte a kezét, ám a jelzés nem ért célba. Mintha rá nézne, de mégsem őt látná. Fanni hirtelen hátrafordult. A háta mögött jelentéktelen külsejű fiatal nő játszott két tíz év körüli iker kisfiúval. — Apuúú - kiáltott oda Müllernek az egyik. — Gyere velünk focizni. Fanni maga sem tudta miért, egyet érzett: El innen, de gyorsan. — Orsika, gyerünk — pattant fel a pádról, s elindult az ösvényen. — De anya! Olyan jó itt sütkérezni... Hová mész olyan gyorsan? Várj! Megyek én is... (Folytatjuk) Fotó: V. Pribyl A HÉT 19
