A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-02 / 18. szám
INTERJÚ A beszámoló folytatása... (Beszélgetés dr. Szabó Rezső urnájáról) A Rákóczi Szövetség működéséről már több alkalommal is beszámoltunk lapunk hasábjain, ám sajtóorgánumáról a "Rákóczi Hírvivő" című lapról, a politikai és művelődési értesítőről már kevesebbet tudunk. Most azonban nem erről van szó, hanem a februárban megjelent 1. számában érdekes adalékot olvashatunk gróf Esterházy János földi maradványainak, urnájának felkutatása ügyében. A szerző dr. Szabó Rezső, a tőle megszokott érdekes módon "Beszámoló az olmützi útról" címmel tárja elénk a történetet. Röviden összefoglalva arról van szó, hogy a műit esztendő júniusában Esterházy Alice grófnő és férje, valamint Lucián atya kíséretében Olmützben jártak, hogy meggyőződjenek a mártírhalált halt gróf hamvvedrének hollétéről. Az olmützi polgármester segédletével bejutottak a mirovi börtönbe is, ahol gróf Esterházy János utolsó napjait, óráit töltötte, mígnem 1957 márciusában elhunyt. Tetemét az olmützi krematóriumban hamvasztották el. Dr. Szabó Rezső szavai szerint a mirovi börtön 5 méteres vastag falai között a cellákat nem fűtötték, nyáron sem emelkedett tizenöt fok fölé a hőmérő. A múltban azokat a politikai rabokat összpontosították oda, akik más börtönökben tüdőbajt kaptak. "Tudatos gyilkolás folyt ott." Az olmützi krematórium naplója szerint gróf Esterházy Jánost 1957. március 12-én, 12 órakor hamvasztották el. Az urnát a magyar gróf hamvaival a börtön tisztje, Eduard Himmer főhadnagy vette át, aki már nem él... Ezek után felkerestük dr. Szabó Rezsőt, hogy az újabb fejlemények iránt érdeklődjünk Esterházy János ügyében: — Képviselő úr, gróf Esterházy János szomorú sorsáról szóló beszámolója azzal zárult, hogy megkapta azoknak a börtönöröknek a címét, akik 1957-ben a mirovi börtönben szolgáltak, és bélyeggel ellátott válaszborítékot küldött nekik. Mi történt azóta, közelebb került céljához? — Tíz levelet küldtem ki, kaptam rá öt választ. Másodszori jelentkezésemre még két válasz érkezett, és három börtönőrről azt a hírt kaptam, hogy már nem élnek. így hét válaszom volt, ezek szinte egyformán azt a hírt hozták, hogy semmiről nem tudnak, nem ismerték, nem emlékeznek. Csak egy volt köztük olyan, amelyik kissé másnak látszott, mint a többi válasz, kissé bővebb is volt, és képviselővel Esterházy János éreztem, hogy írójával érdemes volna többet foglalkozni, tehát azt az embert fölkerestem. Őszintén elmondta — ami rettenetes dolog volt számomra —, hogy arcról nem tudja megkülönböztetni a rabokat kivéve, ha olyan volt köztük, akit ő nem szeretett. De nevét annak sem tudja, ők csak számokat tudtak. Fénykép alapján sem emlékezett Esterházy Jánosra. Szavaiból kiderült, hogy a rabokat nem tekintették embereknek, semmilyen kontaktus, szánalomérzés nem alakult ki a foglyul tartottak iránt. További jelzésemre, kérdéseimre, hogy tüdőbajban halt meg a keresett személy, azt válaszolta, hogy ott mindenki meghalt valamilyen betegségben, de leginkább tüdőbajban. A nyugdíjas börtönőr elbeszélése alapján arról győződtem meg, hogy a rabtartóktól semmit nem tudhatok meg. Sőt, az is kétséges, hogy a tiszt (Himmer főhadnagy) vajon behozta-e az urnát és hová tette? Nem derült ki. A helyzet úgy alakult, hogy már teljesen reménytelen a kutatás, míg újabb próbálkozásra nem szántam magam... Az ottani járási lapban hirdetést tettem közzé, és kértem az embereket, hogy aki az urnáról vagy Esterházy Jánosról tud valamit, jelentkezzen! Most sem felejtettem el a jutalmat megjegyezni. A hirdetés után jelentkezett a Cseh Nemzeti Tanács képviselője, Bezdék úr, aki Olmützben lakik. Telefonon hívott fel, és elmondta, hogy szeretne a segítségemre lenni, máris magánnyomozásba kezdett. Ez a legfrissebb esemény, amelyet mondani tudok, remény még mindig van, és a kutatás folytatódik. — A beszámoló első részében szó esett arról is, hogy a börtönfalon kívül van egy temető, ahol antifasiszta foglyok fekszenek, a második világháború alatt temették oda őket. Az urnát esetleg nem lehetne abban a temetőben megtalálni és azonosítani? — Esterházy Aliz kijelentette, hogy nem kívánja megbolygatni a közös sírt semmilyen körülmények között. Úgyhogy, ha nem találunk más megoldást, eredményt, akkor elfogadjuk azt a véleményt, hogy Esterházy János hamvai a közös sírban pihennek. A közös sír melletti romkápolnát szeretné újjáépíttetni a család, ahol Esterházy János nevét márványtábla őrzi majd. — Lenne egy más irányú kérdésem, amely Esterházy János rehabilitálásával kapcsolatos. Hiszen a Masaryk Érdemrendre javasoltak listáján a fontossági sorrendben a második helyen volt, de mégsem kapta meg. Hol tartunk a mártír gróf rehabilitálásának ügyében? — Esterházy János rehabilitálásának egyetlen módja van... Emléke sajnos még mindig büntetés alatt áll. Először halálra ítélték, majd Beneš a halálos ítéletet életfogytigianra változtatta. Ez még mind a mai napig érvényben lévő büntetés... Esterházy Aliz grófnő megbízta dr. Rózsa Ernőt mint ügyvédet a per újrafelvételével. Rózsa Ernő most tanulmányozza az anyagot. Miután felkészült, majd bejelenti a főállamügyésznek, hogy törvénysértés történt. A törvénysértés adott, márcsak azért is, mert Esterházy János nem volt jelen, amikor elítélték, tehát nem hallgatták ki, azonkívül a védőügyvédet sem készítették fel a védelemre. Szóval több pontban is megállapítható az, hogy törvénysértés történt. Ha a törvénysértést megállapítja a főállamügyész, akkor értesíti a legfelsőbb bíróságot, és a legfelsőbb bíróság újra lefolytatja a pert. Ez ennek a jogi formája, módja és ennek a pernek a keretén belül rehabilitálhatják Esterházy Jánost. — Mennyi időn belül várható a rehabilitáció, illetve mennyi időt vesz majd igénybe a "simának" azért mégsem nevezhető jogi folyamat? — Hónapokig tarthat, de bízom benne, hogy még ebben az évben lezárul. — Köszönöm a beszélgetést. Motesíky Árpád Fotó: Gyökeres Gy. A HÉT 7
