A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-25 / 17. szám
SOMOGYI TAVASZ Három napig vendége voltam a Kaposvári Tavaszi Fesztiválnak. A kéthetes gazdag programból elsősorban a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság kétnapos nemzetközi művészeti fórumát választottam, melynek tágabb témája: A művészet helyzete és esélyei a huszadik század végi Európában, Magyarországon volt. Takáts Gyula Kossuth-díjas költő, a Berzsenyi Társaság elnöke, megnyitó beszédében egy sereg kérdést tett fel a hallgatóságnak és önmagának, íme egy csokor: — Hol is áll ma az irodalom és a művészet? Apollo és a kilenc múzsák világa megleli-e otthonát az ezredforduló küszöbén? — És e küszöbön vissza vagy előre lép-e a világ? Mit követel az irodalom és a hatalom? És egyáltalán a múzsák közül vajon az irodalom, például a költészet túléli-e századunkat? Beszédének végén kifejezte reményét, hogy Orpheus nem jut a barlangi remeték sorsára. A megnyitó után Poszler György a neves esztéta tartott egy átfogó előadást az elmúlt hét évtized művészeti és politikai irányzatairól. — A hetvenes évek kultúrpolitikájának jelszavává vált a három T, tiltás, tűrés, támogatás gyakorlata után, most három B-ről beszélhetünk. A botrány, a bonyodalom és a bizonytalanság jellemzi napjaink művészeti életét — mondotta Poszler György. — A régi mecenatúra megszűnt, új még nem jött létre. Kétezer körül a világ sorsa nem a művészeteken fog múlni. Az igazi kultúra támogatásának hiányára figyelmeztetett: — A szorító kezet lehet lággyá, simogatóvá tenni, de hirtelen elenHELYREIGAZITAS Az A Hét 14. számának 7. oldalán a Politikuskópzés — keresztény szellemben című cikk második mondata így hangzik helyesen: Az akadémia előadásait hazánkból rendszeresen látogatják a Csehszlovák Néppárt, a Kereszténydemokrata Párt, a szlovákiai Kereszténydemokrata Mozgalom, valamint a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom tagjai. gedni a kultúra kezét nem ajánlatos — figyelmeztetett Poszler tanár úr, és a mecénás-menedzser módszer kombinációját javasolta. Poszler György előadása után korreferátumok hangzottak el az egyes művészeti ágak helyzetéről. Stróhm Kálmán a zenei életről, Koltai Tamás a színház, Lugossy László a film és televízió szerepéről, Tornai József az irodalom gondjairól és felelősségéről beszólt. A délutáni órákban a fórumon felszólalt Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter is. A minisztérium szerepéről fejtette ki nézetét az átalakulás időszakában. A döntés jogát és lehetőségét szeretnék átadni a művészeti ágak választott képviselőinek, hiszen ők tudják legjobban, hogy mi a legfontosabb teendő az egyes ágazatoknál. Beszéde végén leszögezte: — Egészséges kultúra akkor lesz, ha az emberek nem félnek megvallani nézeteiket a művészetekről. Míg az első napon a magyarországi művészeti kérdések kerültek sorra, a másodikon a kisebbségben élő határokon túli írók, művészek mondták el véleményüket. Dudás Károly költő Jugoszláviából (szerinte inkább Délvidékről, mivel Jugoszlávia már nem létezik) felszólalásában azt fejtegette, hogy miben különbözik a kisebbségben élő író a magyarországi íróktól. Megállapította, hogy leginkább abban, hogy többet kell vállalnia a mindennapi sorskérdésekből. A nép várja az író szavát és a felelősség nagyobb terhet ró az igazi íróra. Nagy János szobrászművész Csehszlovákiából arról beszólt, hogy többet kellene tenni azért, hogy megismerjük egymást, egymás műveit, alkotásait, és minél előbb felszámoljuk a fehér foltokat. A határokon túli képzőművészek kiállítását javasolta a budapesti Képcsarnokban. Kopócs Tibor, szintén csehszlovákiai magyar képzőművész, megemlítette, hogy számos szimpóziumon vett már részt, és utána nem történt semmi. Szeretné, ha értelme lenne a fórumnak, az alkotást segítené és szellemi többletet adna. Ezzel a reménnyel jött ide. Dupka György író Kárpátaljáról megemlítette, hogy már tavaly is volt e fórumon, és ha idejön, mindig feltöltődik — viszek magammal valamit — mondotta. Az értékmegőrzést, a hagyományt és a sorsközössóget csak a Berzsenyi Társaság vállalta, vállalja magára. És a művészi kifejezésre nincs meghatározott külön recept. Engem nagyon megkapott Gencso Hrisztozov bolgár író, műfordító néhány keresetlen, tört magyarsággal elhangzott szava, és az a gesztus, mellyel a háta mögött függő Berzsenyi képre mutatott. Intve mindannyiunkat, hogy ne feledkezzünk meg róla sem. Elsősorban az egymás megismerése, a találkozás és a tájékozódás a fontos. A többi az idő kérdése. Hazafelé a vonatablakból néztem a Gömörre hasonlító zselici dombokat, s azon gondolkoztam, hogy mit is hozok haza a Tavaszi Fesztivál gazdag programjából. A Szegedi Balett Szenvedélyes viszonyok című két egyfelvonásos csodálatos táncjátékát, a Somogy táncegyüttes számomra felejthetetlen műsorából az özvegyasszony táncát, az amerikás dalt... A Somogy Megyei Múzeumból Juan Gyenes, Kaposvárról származó fotóművész zenével összefüggő látványos képeit, Szász Endre üvegre és vászonra álmodott alkotásait. A Megyei és Városi könyvtárban kiállított régi könyveket, melyeket a nagy hagyományú dél-dunántúli gimnáziumok (köztük a csurgói is) féltve őriznek. A kis katalógus első lapján található Commenius szövegből idézek: "Szeressük a könyveket, az iskolák lelkét is; amelyik iskolát nem éltetik a könyvek, az halott." Kaposváron, a sétáló utcában felálított pódiumon, mikor eljöttem, még mindig szólt a dal, és a fellépőknek, lelkes fiatalok, idősek tapsoltak. A szó, az ének, a kép még sokáig megmarad bennem. A zselici dombok között frissen kódorog a tavaszi szól. OZSVALD ÁRPÁD A HÉT 3