A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-10 / 2. szám

MINERVA

Nem hiszem, hogy akad olyan tanult ember, aki nem ismeri Galileo Galilei (1564—1642) nevét. Az már persze más kérdés, mit jegyzett meg róla az iskolai fizikaórákon, vagy mit olvashatott róla egyik-másik tudálékos könyvben. Alakját legendák övezik, s ezek a nem minden alapot nélkülöző vagy éppenséggel elferdített történetek igen gyakran elfedik előlünk az igazi Galileit, az embert és a tudóst, aki tévedéseivel és gyarlóságaival egyetemben is izgalmasabb egyéniség volt, mint a legendahős.

Drámai fordulatokkal megtűzdelt élete szinte önként kínálkozott egy drámaíró tollára, s ezt a lehetőséget az effajta dolgokra fogékony elmék nem is szalasztották el. Bertolt Brecht darabját gyakran játsszák a világ színpadain, Németh László nem kevésbé jó drámáját már lassan a magyar színidirektorok és rendezők sem ismerik, pedig ha van Németh László dráma, amely méltó a külföldi bemutatkozásra, akkor a Galilei ilyen. De félre a kesergésekkel, mi magyarok egyébként is megszokhattuk már a mellőzöttséget. Lássuk inkább magát az embert, aki 350 éve, 1642.

január 8-án halt meg.

Galilei húsz éwel Kopernikusz halála után született, s ezt csak azért tartottam fontosnak hangsúlyozni, mert éppen e derék lengyel miatt gyűlt meg a baja ötven évvel később a katolikus egyházzal. Eme baljós fejlemények ellenére a pályakezdés több mint sikeresnek mondható. A tehetős posztókereskedő atya (aki zeneszerzéssel is foglalatoskodott) lehetővé tette a tehetséges ifjú számára a tanulást. Kezdetben a művészetek vonzották — a zene, az irodalom és a festészet. Firenzében az ilyesmi természetes dolog még a XVI. század hetvenes éveiben is, noha kétségtelen, hogy a város már sokat veszített korábbi ragyogásából. A fiatal Galilei a pisai egyetemen mégis orvostudományi tanult, majd később átnyergelt a matematikára és a fizikára. Az egyetem befejezése után visszatért Firenzébe, ahol — ahogy ma mondanánk — óraadó tanárként kereste meg a pénzt. Közben persze olvasta a hajdan ólt tudósok műveit, s rá kellett döbbennie arra is, mennyire ásatag fizikát tanult ő Pisában, ahol Arisztotelész szelleme lengte be még a sekres-GALILEO

zébe nem vette és tökéletesítette. Gyakorlati érzékére vall, hogy felajánlotta ezt a műszert a városállam vezetőinek is, mint hasznos hadászati eszközt, ők azonban nem kaptak az alkalmon. Bezzeg megnőtt a távcső iránti érdeklődés, amikor Galilei bejelentette, hogy mi mindent látott vele az égbolton. Megfigyelte a Hold krátereit, a Vénusz bolygó fázisait, a Jupiter négy legnagyobb holdját (ez a mini "naprendszer" erősítette meg őt a kopernikuszi tanítás igazában), a Szaturnusz gyűrűjét, a Tejút csillagait, sőt, látta a Nap foltjait is.

Ezek a csillagászati megfigyelések jelentősen megnövelték mind a távcső, mind pedig Galilei ázsióját, bár egyúttal az irigyei és az ellenségei táborát is. Galilei ez idő tájt ismét Firenzében élt már, II. Cosimo toszkán nagyherceg udvarában. Élete kényelmesebbé vált ugyan, de korántsem veszélytelenné. Firenze ugyanis már a Vatikán érdekszférájába tartozott és még egy udvan matematikus sem lehetett ott biztonságban.

Személye ellen megkezdődtek az int-Galileo Galileit a modern fizika tulajdonképpeni megalkotójának, mai' értelemben vett természettudósnak tartjuk. Valójában "egy nagyon régi tárgykörben egy egészen új tudományt" hozott létre. 0 volt az első természettudós, aki radikálisan megváltoztatta az arisztotelészi mozgástant

tyéket is. Ez az antik görög a XVI. században már teljesen a fejlődés kerékkötőjévé vált, elképzelései, tanításai irritálták a másként gondolkodókat.

Arisztotelész szelleme még olyan, látszólag periférikus kérdések megválaszolásában is zavarólag hatott, mint az ágyúgolyók pályájának milyensége vagy a lejtőn leguruló testek mozgásának hogyanja. Amikor 1589-ben Galilei mint professzor visszatért Pisába, nemcsak a maradi kollégákkal, hanem Arisztotelésszel is szembe találta magát. 1592-ben már a padovai egyetemen tanított, és élvezte a Velencei Köztársaság hathatós anyagi és erkölcsi támogatását, mintegy két évtizeden át. A padovai évekre esett jó néhány fizikai és csillagászati felfedezése. Különösen ez utóbbiak váltak közismertté, amin végeredményben nem is lehet csodálkozni. Galilei ugyanis elsőként látott olyasmit, amit előtte még senki sem láthatott. Ezt egy elmés szerkezetnek, a Hollandiában felfedezett távcsőnek köszönhette. A távcső afféle vásári érdekesség volt addig, amíg Galilei ke-20 A HÉT