A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-18 / 16. szám
Visszapillantás a "Híd"-ra HÍRMONDÓ A hidak összekötnek, folyók fölött feszülnek, szakadékokat ívelnek át, mint kinyújtott kezek, összekapcsolódnak a part fölött, lehetővé teszik az egymástól elszakítottak találkozását. Ezt a szép küldetést, a hídszerepet vállaltuk húsz évvel ezelőtt, amikor a megújult énnekkamak célját és nevét megválasztottuk. Mit jelent számunkra a húsz év? Sok szép dallamot, ezernyi jóbarátot Zoboraljától Pelsőcig, Hajdúnánástól Nagykanizsáig. Felejthetetlen zenei élményt Győr, Sopron, Debrecen, Budapest, Fertőd fényes hangversenytermeiben. Az együtténeklés örömét a Kodály Napok záróhangversenyein, amikor ezer szívből tört fel a vágy és a bizakodás a legreménytelenebb időkben is. Nézegetem a krónikát, a bejegyzéseket, a régi fényképeket. Új arcok jelennek meg, régiek eltűntek. Ennyi idő alatt sok minden változott. A dal szeretete azonban Somorján megmaradt, mert bár Pogány Bözsi néni nem vállalja már a fellépést, de itt van unokája, Ági. Bodó nénit meg fia pótolja. Átveszik az utódok a stafétabotot, az éneklést mint családi örökséget. Az a legszomorúbb, amikor társaink nemcsak a kórusból, hanem az életből is eltávoznak. Az elmúlt évben ketten is. Szegény Hugi és Ilonka! Fájó szívvel gondolunk rátok! Mi tartotta össze húsz éven át ezt a közösséget? Mindenekelőtt a zene szeretete. De karnagyunk, Pokstaller László fáradhatatlansága, buzgalma, makacs akarása nélkül nem maradt volna együtt. Ö mindig tudott új célt, új barátokat találni, hogy legyen mire készülni. Műsorainkat igényesen és jó ízléssel válogatta ki. Az utóbbi időben repertoárunk szép egyházi művekkel bővült, s egyre gyakrabban énekelünk templomokban. Hecht Anna szárnya alá vette a női kart, s önnálló női kari számokat is előadunk zenekari kísérettel. Összetartott a sok közös élmény. Az évente megrendezett batyubálokkal kiterjedt a barátság a családtagokra, ismerősökre, a kórus pártoló tagságára és látogatóira is. Áldásos együttműködés alakult ki a zeneiskolával. Az igazgatónő, Ginzeryné Forgách Ingrid már régóta zongorakísérője a kórusnak: a kamarazenekar közreműködése színesebbé, vonzóbbá teszi fellépéseinket. A zeneiskola szép hangversenytermét is szívesen bocsátják rendelkezésünkre. Sok kórussal kötöttünk baráti kapcsolatot, s így a kölcsönös meghívások révén több jó kórust hallhatott a somorjai közönség. Ezeket a látogatásokat mi is viszonoztuk. Az utazások felejthetetlen élményekkel gazdagítottak bennünket. Ezek közül kettőt hadd idézzek fel. Sikeres debreceni hangverseny után mentünk ki vasárnap délelőtt a Hortobágyra. Szeretem Petőfi vallomásait az Alföldről, a pusztáról, de a valóságban mindig lehangolt ez a táj kopárságával, sivárságával. Amikor a kórussal jártunk ott, május volt. Virágzott az akác, fölöttünk ragyogott az ég, rajtunk kívül senki a környéken. Különös, méltóságteljes nyugalmat és derűt sugárzott a táj. Mindenkit megragadott ez a hangulat. Valami felszabadult öröm tört ki belőlünk, s kamasz diákok módjára mókáztunk, míg döcögtek velünk a szekerek a mezőn a legelésző birkanyájtól a gulyáig s a híres hortobágyi ménesig. Én azt hiszem, nemcsak nekem volt felejthetetlen ez a nap. A múlt nyáron harminchat fokos kánikulában kerekedett fel az egész kórustábor, hogy Fertődről, Haydn működési helyéről elzarándokoljon Eisenstadtba (Kismarton) megkoszorúzni a nagy zeneszerző sírját. Az eisenstadti templom egy dombon épült. A kerek épület külső fala körüli lépcsőfokon fel lehetett jutni egészen a kupoláig, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a kastélyra és a városra. Azután egy folyosón keresztül bejutottunk a sírkamrához. Elhelyeztük a koszorúinkat, virágainkat, tisztelegve elvonultunk a sír előtt s betértünk a templomba. A padok hamarosan megteltek nemcsak helybeliekkel, hanem a bécsi kórus baráti köreivel. A templom hűvössége jólesett. Kicsit kifújtuk magunkat és felálltunk az oltár elé. Az egész kerek templomhajó fölött kupola van. Mikor megszólalt a kórus, olyan csodálatos hangzású volt, hogy szinte mindenki megdöbbent és még nagyobb áhítattal énekelt. A sok baráti kórus közül a legszorosabb kapcsolat a jánossomorjai énekkarral alakult ki. A barátság, rokonság, zene nem ismer határokat. Az azonos név közös eredetet, közös gyökereket, együvé tartozást jelent számunkra. Karnagyuk, Karácsony Géza és az egész tagság valóban rokoni gondossággal, törődéssel viseltetik irántunk. Nem feledkeznek meg rólunk, ha módjukban áll nekünk segíteni. Segítségükkel már két alkalommal vehettünk részt nemzetközi kórustáborban Keszthelyen, illetve Fertődön. Együtt énekeltünk magyarországi, bécsi, németországi és franciaországi kórusokkal. Mivel tapasztaltuk, milyen jó is egy ilyen kórustábor, mi is megrendeztük az első és egyetlen csallóközi kórustábort, ahol a csallóközi kórusokon kívül részt vettek a szlovákiai karvezetők és zene szakos tanárok is. Egy hétig szállt a dal a Pomlé' fái alatt, s befejezésül az egyesített kar hangversenyt adott Dunaszerdahelyen, Nagymegycren és Somorján. A keszthelyi kórustáborban ismerkedtünk meg bécsi barátainkkal, a Michaels Kammerchor tagjaival még 1985-ben, de az igazi kapcsolatfelvételre csak 1990-ben kerülhetett sor. Szép előadásukat a somorjai közönség a zeneiskola koncerttermében és a katolikus templomban hallhatta. Ok is a legnagyobb szeretettel láttak vendégül bennünket Bécsben. A Michaels Kammerchor egyik varázsa maga Michael, a tündéri karnagy. Michael nemcsak karnagynak, hanem idegenvezetőnek is kitűnő. Olyan helyekre vitt bennünket, ahová csak beavatottak mehetnek, s ahol csak egy kis teret talált, már szólt, hogy próbáljuk ki az akusztikát, így azután énekeltünk Schönbrunnban, a Glorietten meg az Otto Wagner templomban, ahol a közös hangversenyt adtuk, de a schönbrunni kastély dísztermében, meg a Burg belső udvarában, és mindenütt, ahol jó az akusztika. Énekkarunk újjáalakulásának húszéves jubileumára ünnepi hangversenyt rendeztünk 1992. február 22-én a zeneiskola hangversenytermében. Meghívtunk minden régi tagot, aki valaha énekelt a kórusban, s városunk zenekedvelő közönségét. A hangversenyen a két legkedvesebb baráti kórusunk: a jánossomorjai énekkar és a bécsi Michaels Kammerchor vendégszerepeit, közreműködött a zeneiskola kamarazenekara. Kotiers Romanné, a Híd vegyeskar krónikása A HÉT 9
