A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-11 / 15. szám
ZSIBVÁSÁR A majmok nyugdíjba mennek Az amerikai orvosi kísérletek csimpánzai megszolgáltak érte: megérdemlik a nyugodt életet a tudomány fejlődése érdekében mutatott, gyakran életveszélyes helytállásukért. Ezért most egy igazi nyugdíjalapot hoztak létre: a texasi San Antonióban a biomedikai kutatások számára létesített Southwest alapítvány a következő tíz évben 1,7 millió dollárt helyez el a majmok számára. Az állatok többnyire magukban hordoznak egyes betegségeket, amelyek azonban őket magukat már nem károsítják. Csak éppen nem alkalmasak már a további kísérletekhez. Eddig már 37 majom élvezheti a nyugdíj örömeit — nem egyedül, ketrecbe zárva, hanem megszokott környezetében. 1,1 millió font egy ősbibliáért A legrégebbi nyomtatott Bibliák egyikót 1,1 millió font sterlingért adták el a Christie's londoni árverésen a H.P. Kraus New York-i ügynökségnek. A "Spencer-Liverpool 36 soros Biblia" néven ismert kiadvány az 1450-es évek végén készült a bajorországi Bamberg városában, a Gutenberg műhelyében (ahol az első nyomtatott bibliát előállították) vésett matricákból öntött betűk felhasználásával. A becses könyvritkaság valamikor Lord Liverpool tulajdonát képezte, aki a XIX. század elején volt Nagy-Britannia miniszterelnöke, írja a Financial Times. 26 A HÉT Innen-onnan A betörő 14 órát töltött a kéménybe szorulva, rettegve attól, hogy a házigazda visszatérvén véletlenül tüzet rak alatta és elevenen megsüti. Mint a francia Riviérán lévő Sainte Maxime város rendőrsége közölte, a fiatal tunéziai állampolgár, bizonyos Kamel Benamor szombat estéjét és vasárnap reggelét töltötte a kéményben — jelentette a Reuter. Szerencséjére a ház ura nem "gyújtott alá", de a rendőrséget riasztotta. A betörőt "szorult" helyzetéből a tűzoltók szabadították ki légkalapáccsal. Veszélyesen és váratlanul lecsúszott a slágerlistán a Dangerous, Michael Jackson, a renovált arcú sztár utolsó albuma, táplálva a spekulációt, hogy az énekes képtelen visszaszerezni popzenei világuralmát. Az album nemrégen még első volt, majd hirtelen az ötödik helyre esett vissza és eddig 50 ezerrel kevesebb fogyott belőle, mint a Nevermindből, egy ismeretlen egyetemi banda, a Nirvana első albumából, mely viszont elhódította az első helyet a listán. A szakértők azt várták, hogy a Dangerous egész januárban első lesz. Most már azonban kétlik, lesz-e belőle akár csak feleakkora üzleti siker is, mint "Jacko" korábbi két albumából. Az 1983-as Thrillerből 48 millió, az 1988-as Badból 25 millió példány kelt el. Magyar Columbus-expedíció indul augusztus 3-án a spanyolországi Pálosból Amerika felfedezésének 500. évfordulója alkalmából. Mint az utat szervező Magellán Klub az MTI-t tájékoztatta, a magyar lobogó alatt hajózó vitorlás végigjárja Kolumbusz Kristóf felfedező útját, és részt vesz az ebből az alkalomból rendezett nemzetközi sporttalálkozón is. A klub tervei között szerepel a Magellán-expedíció is, amely 1995. szeptember 2-án indulna a Sanlucar de Barramed-i kikötőből. Kristóf Ágota elismerése. A Svájcban élő és franciául író magyar írónő, Kristóf Ágota "A harmadik hazugság" című művét tartja a múlt év második legjobb könyvének az irodalmi körökben igen tekintélyes francia folyóirat, a Lire. Januári számában a tavaly megjelent írásokat rangsorolja, és húsz művet tart említésre méltónak. Kristóf Ágota első könyve, a magyarul is megjelent "A nagy füzet" világszerte nagy sikert aratott, Franciaországban tavaly színpadi feldolgozása keltett érdeklődést. Sebhely nélkül is igen gyorsan hegednek a másodfokú égési sérülések egy új francia kenőcs hatására. Ezt állítja legalábbis a gyógyszer feltalálója, Hszu Zsung-hsziang professzor, a hagyományos kínai gyógyászat pekingi intézetének munkatársa, és a šantou i gyógyszergyár, az új sebkenőcs gyártója. A spanyolországi Cartagena városkában Pepita Baobdillnek már húsz éve nagyon érdekes foglalkozása van — lábbelit varr a szobakutyusoknak. Mesterségét édesapjától örökölte. A kutyáknak szánt cipőcskék és kiscsizmák puha bőrből készülnek. Mivel Spanyolországban nagyon sokan kedvelik a szobakutyákat, no és ugye a divattal (vagy inkább hóborttal) is haladni kell, Pepita valóban nem panaszkodhat — a megrendelések folyamatosan érkeznek. Az első autószalon Pozsonyban A pozsonyi Kultúra és Pihenés Parkjában 1992. március 17-e és 22-e között az Incheba Külkereskedelmi Vállalat és a kéthetente megjelenő Stop-Auto-moto Revue támogatásával a Húsvéti Vásár keretén belül megrendezték az első szlovákiai autószalont. A 2600 négyzetméternyi területen ötven kiállító cég termékeit — autókat és autóalkatrészeket — tekinthették meg az érdeklődők. Az ismert autómárkák közül Pozsonyban jelen volt az Audi, a Mazda, a Nissan, a Peugeot, a Mercedes, a Citroen, a Chevrolet, a Fiat, az Opel, a Volvo, a Renault, az Isuzu, és persze a hazai Škoda cég legújabb modelljei is. (km)