A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-11 / 15. szám
INTERJÚ Ne emeljünk falakat! Az 1992. március 6—7-én Pozsonyban megrendezett II. Magyar—Szlovák Fórumot magyar részről Konrád György, a nemzetközi PEN-klub elnöke nyitotta meg. A rendkívül elfoglalt vendégre — röpke másfél órás itt-tartózkodása alatt — számtalan újságíró "vadászott”. Ezért magam is meglepődtem és szinte zavarba jöttem, amikor kérdésemre, hogy hajlandó-e az A Hétnek egy rövid interjút adni, készségesen felelte: igen. Ebben a pillanatban az íróra a Szlovák Rádió riportere is "lecsapott", így részben vele közösen készítettük a beszélgetést. Az első két kérdés és válasz a Szlovák Rádióban is elhangzott. — Ön szerint mi a jelentősége mindennapi életünk szempontjából ennek a már — úgy tűnik — rendszeressé váló találkozónak? — Én úgy gondolom, hogy a legnagyobb jó egy ember életében, ha ismeri magát. És a legnagyobb baj az önismeret hiánya. Ha az ember ismeri magát, azt csak úgy ismerheti, hogy a szomszédaival, a többiekkel együttműködésben, azok szemén át ismeri meg magát. Ha önnek homlokegyenest ellenkező képe van énrólam, mint amilyen nekem magamnak, akkor nincs önismeretem. Hát így rászorulnak a népek is egymás szemére. Rászorulnak arra, hogy elmondják a másik fél igazságát is, mert azzal együtt igaz az övék, és beleképzelni magát a másik ember nézőpontjába, ez az egyetlen út ahhoz, hogy bölcsebbek legyünk és hogy együtt tudjunk élni, hogy megférjünk és hogy az egymás mellett létet puszta tényből egy kreatív lehetőséggé változtassuk. — Megnyitó beszédében Ön a kölcsönös megértésről beszélt, egy olyan etikai álláspontról, amelyet a találkozó mottójául választott: "Ne tedd a másiknak, amit magadnak nem kívánsz." Ehhez kapcsolódva arra lennék kiváncsi, hogy mint írónak és állampolgárnak mi a véleménye azokról az eléggé kellemetlenné váló kölcsönös vádaskodásokról, amelyek az utóbbi időben mindkét részről elhangzanak, például a bősi vízerőművel kapcsolatban? De a Rákóczi Szövetség részéről is elhangzott egy olyan kijelentés, mely szerint Szlovákiának, a szlovákoknak bocsánatot kellene kérniük a magyaroktól. — Úgy gondolom, hogy a gabčíkovói, illetve a bősi erőmű nem politikai kérdés, és hiba politikai kérdéssé tenni. Következésképp tudósoknak kellene szakszerűen mérlegelni azt, hogy milyen előny és milyen haszon származik belőle. Tény, hogy a kommunizmus időszakában egy csomó olyan ipari mű létesült, amely súlyosan kömyezetromboló, amelynek a gazdasági hasznossága is kétes. Az is tény, hogy a környezet iránti érzékenység még nem volt jelen a politikusokban tízegy néhány évvel ezelőtt, amikor a terv elkészült. Indokolt tehát, hogy korábbi tévedéseket csak azért, mert elkövettük őket, ne igazoljunk a tudomány helyett politikai érvekkel. A környezet az nem magyar és nem szlovák. A környezet az egész Duna-medence környezete. — Nekem személy szerint ízlésem ellen való a megbocsátások szimbolikus követelése. Ha már megbocsátás, akkor kölcsönös és egyidejű az, amit helyesnek tartok. Minden olyan sérelem, amely szlovákot magyar részéről, magyart szlovák részéről ért, történészek dolga, de ez már nem egy ideológiai kinyilatkoztatás, hogy elemezzék az egyes történelmi eseményeket, ez már kívül esik ezen. Most úgy tudom, hogy egy megállapodás történt szlovák és magyar történészek között, hogy milyen típusú események azok, amelyeket kölcsönösen rosszallanak. S az egyetemesen elfogadott alapvető emberi jogokra hivatkozik. Ebben az értelemben minden olyan kollektív diszkrimináció, amely ártatlan egyéneket azért sújtott mert valamilyen közösséghez tartoznak, az emberi jogokkal ellentétes és elítélendő. — Amikor erről a találkozóról beszéltem szlovák barátnőmnek, az volt a véleménye, hogy fölösleges megszervezni, a jelenlegi politikai helyzet nem kedvez a kapcsolatok rendezésének. Mit szól Ön ehhez? — Úgy gondolom, hogy vannak periódusok, amikor a politikai osztály egyik része hiszterizálódik, és ez kellemetlen kisugárzásokkal hat a környezetre, de nem gondolom, hogy ez az egész lakosságra érvényes volna, és egy ilyenfajta hisztérikus hangulatot Magyarországon Szlovákiával szemben én nem érzek Most tulajdonképpen a szlovák nemzetnek nagy döntési alternatívája állt elő, hogy hogyan kíván elhelyezkedni környezetében. Ez egy minden bizonnyal nehéz döntés, én magyarként azt gondolom, hogy szerencsésebb, ha nem lesz több határ, mint amennyi eddig volt, és jobb, hogy ha nem elválasztó falak emelődnek, hanem kapcsolatok létesülnek. Ha kizárólagosan azonosulunk egy nemzeti aspirációval, akkor azt az ökológiai igazságot felejtsük el, hogy itt élünk a többiek között, és a legelemibb érdekünk az, hogy a többiekkel jóban legyünk. Ebből következik az, hogy nincs rossz idő az ilyenfajta beszélgetések részére. Én hadd mondjam, hogy ennél sokkal idegesebb a hangulat Jugoszláviában. És én most már három vagy négy olyan összejövetel kezdeményezője voltam Budapesten és Macedóniában, ahol jugoszláv írók és értelmiségiek jöttek össze különböző köztársaságokból és minden alkalommal, az a tapasztalatom, hogy tudnak egymással beszélni. Először egy kicsit merevek, aztán meghallgatják a többiek érveit, méltányosabb irányba fordul a vita, végül talán közös elvekben is tudnak megállapodni. Tehát az ilyen személyközi tárgyalások, ahol az emberek nem államokat képviselnek, hanem önmagukat, azok mindig ilyen görcsoldó szerepet töltenek be görcsösödő periódusokban. És fontosnak tartom, hogy maradjanak olyan hiteles, autentikus emberek a görcs enyhülése után bekövetkező időszakra, akik a görcs idején nem romlottak túlságosan el és nem merevedtek bele az ellenségeskedő gyanakvásba. Akik tudnak niég egymással beszélni. — Ön továbbra is aktívan politizál az SZDSZ-en belül? — Tagja vagyok az országos tanácsnak, ez annyit jelent, hogy havonta egyszer elmegyek oda. Ez kezdettől így volt, és ezt csinálom ma is. Nem változott. — A nemzetközi PEN-klub elnöki funkciója mennyire időigényes? — Sokkal inkább, mint képzeltem. De hát ha már csinálja az ember, akkor már bizonyos lelkiismereti kötelességgel együtt jár a dolog, és csakugyan úgy érzékelem, hogy esetenként még hasznos is tudtam lenni. Legutoljára például egy Csorba Béla nevű újvidéki költőnek a kiszabadításában, amelyhez megnyertem a szerbiai PEN-klub nyomatékos támogatását. — Foglalkozik-e újra regényírással?. — Igen. Egy új regényt írok, és legszívesebben abban vagyok benne. — Mikor jelenik meg? — Az idén fejezem be. Mostanában gyorsan megjelennek a könyvek. Úgy fél éven belül ez is megjelenhet. — Köszönöm a beszélgetést. Melaj Erzsébet Gyökeres György felvétele 6 A HÉT
