A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-04 / 14. szám
OTTJÁRTUNK "A KÖNYVEK ÚTTALAN ÚTJÁN" "Az ember önmagának kovácsa. A nevelés édes testvére: az önnevelés. Legfőképpen pedig a könyvek úttalan útján, elődeink és nagy íróink emlékvilágában" — olvasom Sütő András sorait és újra meg újra eszembe jutnak iskolalátogatásaim, meg az a kínos csend, amely körülvett, amikor a gyerekeket arról faggattam, mit olvastak legutóbb. És eszembe jut a döbbenet, amikor hosszas unszolás után sem tudtak egyetlen könyveimet sem említeni. Eszembe jutnak persze a kevés kivételek is, mert azért ilyenek is akadnak. Ezek egyike a Légi Alapiskola. Tudom, sokan felelősek azért, hogy az emberpalánták olvassanak, megízleljók az olvasás gyönyörét, hogy életszükségletükké váljon a könyv. Sokszor "pingpongoznak" a -feladattal — bizonytalanul: talán a szülőé, talán a pedagógusé lenne az! Szerencsére azért vannak, akik határozottan kimondják: együtt, de a tanítóé a főszerep! Nem most, évekkel ezelőtt már így tartotta Egri Péterné tanítónő, a diákkönyvtár vezetője az említett Légi Alapiskolában. Kellemes élményként él bennem az akkori beszélgetés, a találkozás a gyerekekkel. Hogy újra ott jártam, visszaidóződött bennem az akkori délelőtt, s a tanító néni felől érdeklődtem. Az egykor tapasztalt vidámsággal, határozott fellépéssel fogadott. — Szeptembertől igazgatóhelyettes lettem. Egyszerre sok kötelesség szakadt a nyakamba. Az iskolai könyvtár vezetését már nem tudtam vállalni. Jött azonban hozzánk egy fiatal kolléganő, ö magyar— szlovák szakos, örömmel vette, hogy rábíztuk a könyvtárat. Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a gyerekek bizalommal fordulnak hozzá, barátságos a kapcsolatuk. Nekem még most is szívügyem a könyvtár sorsa, fejlesztése, bővítése, és hogy a gyerekek kezébe megfelelő olvasmány kerüljön. így továbbra is, függetlenül attól, hogy már nem én vagyok a könyvtár vezetője, rajta a szemem folyton. Hogyis lehetne másként, hiszen évtizedeken keresztül a legnagyobb feladatomnak tartottam az olvasás megszerettetését, a könyvek propagálását. Most is sokszor emlegetem a tanítási órákon, hogy aki nem olvas, az semmit sem tud. Miként is tudna, honnan, miből? — nézett rám kérdőn, majd azt javasolta, beszélgessek Szedlák Máriával, a könyvtár új vezetőjével, hiszen most már az ő kötelessége mindaz, amit Egri tanító néni hosszú éveken keresztül végzett. A pályakezdő tanító néni kezében most is néhány könyvet tartott. Nem mintha készült volna erre a találkozásra. Azt mondta, mindig van nála egy-két kötet, amelyet éppen olvas vagy ajánlani készül valamelyik tanítványának. — Egyrészt könnyű, másrészt nehéz feladat volt az igazgatóhelyettes, a tapasztalt kolléga után vállalni a posztot. Itt, ebben az iskoiában^éppen Egrinónek köszönhetően nincs gond az olvasással. A gyerekek legtöbbje szeret olvasni, kimondottan kedvelj a könyvet. Bár ón pályakezdő vagyok, ez az első tanévem, ezt néhány hét alatt tapasztaltam. És azt ugyancsak, hogy amelyik tanuló szívesen olvas, annak könnyebben megy a tanulás, nincsenek szövegértelemzési gondjai, és persze értelmesebben fejezi ki magát. Erről a részről könnyű volt a dolgom. Nehéz meg azért, mert ehhez a megteremtett mércéhez kellett tartani magam. Jól jöttek a kolléganő tanácsai és útmutatásai. Különösen az ragadt meg bennem, hogy a diákok zöme nem jön önkéntesen a könyvtárba, be kell őket csalogatni vagy éppen el kell hozzájuk vinni az olvasnivalót — mondta. Nos, a pályakezdő tanító néni mindezt megtette. Mégpedig örömmel, mert úgy gondolta, ha ő jó kedvvel közeledik tanítványaihoz, nyilván azok is így fogadják őt. Nem csalódott... A kezdeti sikerek aztán biztatást adtak a továbbiakban is. Tapasztalta, hogy a gyerekek zömét rettenetesen vonzza a video. Beszerzett hát néhány filmet — magyar regények, irodalmi művek feldolgozásait, és levetítette nekik. Majd elbeszélgettek a látottakról. Nem mindenki, de a tanulók legtöbbje így kapott kedvet a regények elolvasásához. A szünidők közeledtével is szép számban ajánlott nekik olvasmányokat, s boldogan látta, hogy a legközelebbi könyvtári napon, hétfőn délután, sorban álltak a polcok előtt, volt aki egy könyvet, de volt, aki négyet vitt el a szabad napokra. A legnagyobb boldogságot, munkájának legméltóbb igazolását pedig abban látja, hogy a tanítási szünetekben odasomfordálnak hozzá a gyerkőcök és afelől érdeklődnek, hogy ez vagy az a könyv megtalálható-e a könyvtárban. Ekkor érzi leginkább, hogy értelme van annak, amit felvállalt. — Nem kell azért azt képzelni, hogy nálunk ideális a helyzet, mások a gyerekek, műveltebbek, igényesebbek a tanulók, mint másutt. De tény, hogy érezhető, nem most kezdődött el a könyv, az olvasás és a gyerekek jó kapcsolata. Én ezt szeretném folytatni, mert naponta látom, hogy megéri. Ebből az iskolából sem csupa jövendő irodalomtörténész, tanár, esztéta kerül ki, de egészen biztosan állíthatom, hogy sok-sok olvasni szerető, kultúrigónnyel bíró emberke nevelődik ily módon. Én pedagógusként az egyik legszebb kötelességemnek azt tartom, hogy a legtöbb diákot a könyv szeretetóre neveljem. Jó példaként áll előttem az iskola többi pedagógusa is, akik függetlenül attól, hogy fizikát vagy biológiát tanítanak, feladatuknak tekintik csaknem minden tanítási órán felhívni a tanulók figyelmét a szakirodalomra, a tananyaghoz kapcsolódó művekre. Kedvező a könyveink száma meg az összetétele is, jöhetnek az olvasók, ritkán mennek el dolguk végezetlenül — magyarázta. Aztán a jövő terveiről beszélt, arról, hogy több beszélgetést rendez majd a nagyobbaknak, mesedólutánt a kisebbeknek. És folytatja a könyv, az olvasás népszerűsítését, mert ez olyan feladat, amelyben nincs szünet és nincs szabadság. Úgy érzi, a jó alapokra már egy kis réteget ő is rátett, kár lenne hát abbahagyni. Talán valóban értelmesebben élnek majd azok a gyerekek, akiknek napi szükségletükké vált az olvasás... Talán valóban lesz értelme a többletmunkával töltött délutánoknak... Talán egyre többen lesznek, akiknek a könyv lesz a legszebb ajándék, és az olvasás a legkedvesebb szórakozás... Szedlák Mária nagyon bízik benne, hogy nem talán, hanem valóban így lesz. Bízik benne, hogy a Sütő András által emlegetett önnevelés legfontosabb kellékeit tanítványai az ő segítségével megtalálják irodalmunk gazdag tárházában. BENYÁK MÁRIA A HÉT 3
