A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-03-21 / 12. szám

MAGÁNYOSOK KLUBJA Kedves Szerkesztőség! Szeretettel üdvözlöm Önöket, Magá­nyosokat és Társkeresőket! Régi olva­sója vagyok lapjuknak, egyszer pró­bálkoztam hirdetéssel is, sajnos, nem nagy sikerrel, ugyanis rövid házasság után elváltam, és egyedül maradtam a gyerekkel. Mellette sajnos, nem volt módom sem szórakozni járni, ismer­kedni, ezért hirdettem, de a válaszolók közül csupán eggyel ismerkedtem meg. Először kedvesnek és megértő­nek mutatkozott, folyton ajándékot hozott, mígnem rájöttem, hogy cseré­be az ő kedve szerint kellene viselked­nem. A gyereket is állandóan "nevelni" akarta, mert szerinte én mindent meg­engedtem neki. Egyszóval nem foga­dott el bennünket olyanoknak, amilye­nek voltunk. Végül az egészből nem lett semmi. Ezért most újra próbálko­zom, és bízom benne, hogy egyszer sikerül megtalálnom az igazit. 25 éves, 170 cm magas, szőke, karcsú nő vagyok. Középiskolát vé­geztem, van lakásom. Szeretnék megismerkedni olyan férfival, 32 éves korig, aki nem iszik, nem dohányzik, nemcsak egy kis kalandra vágyik, hanem őszinte és becsületes barátom lenne, megoszthatnám vele minden­napi gondomat és örömömet. Fény­képnek örülnék, de ha nincs, akkor is válaszolok minden levélre. Jelige: Adj helyet magad mellett A Hét 92/187 Tisztelt Magányosok Klubja! Először is engedjék meg, hogy elis­merésemet fejezzem ki a szerkesztő­ségnek azért a szándékukért, hogy segíteni próbálnak a magányos em­bereknek. Sajnos, eddig elég ritkán sikerült találkoznom a megújult hetilapjukkal, mert március végéig még a tényleges katonai szolgálatomat töltöm. Elhatároztam, hogy a "Társkereső rovatban" én is hirdetek: 20/180, barna hajú és szemű fiú vagyok. Hobbim a kőkemény rockze­ne és a foci. Szeretnék megismerked­ni 17—20 éves korig olyan lányokkal, akik vidámak, szeretetre vágynak és kedvelik a társaságot. Főleg a Komá­romi járásból várok leveleket. Fény­képnek örülnék. Jelige: P. MOBIL A Hét 92/177 TÁRSKERESŐ 38/157 független, elvált asszony va­gyok. Szeretnék megismerkedni érett­ségizett, művelt, absztinens férfival, 43 éves korig. Jelige: Diszkrét A Hét 92/171 25 éves, 160 cm magas, barna hajú, falun élő lány, 1 éves kisfiával, megis­merkedne családszerető, megértő, nem iszákos férfival 30 éves korig. Olyan férfit keresek, aki megadná az apai szeretetet a kisfiamnak és nekem azt, ami olyan nagyon hiányzik. Kalan­dorok kíméljenek! Fénykép szüksé­ges, de nem feltétel. Jelige: Várunk rád! A Hét 92/172 48 éves, elvált nő vagyok. 20 éves, még tanuló fiammal kertes házban lakunk. Szeretnék megismerkedni korban hozzám illő, mértékkel szóra­kozást, és természetet kedvelő férfi­val, akivel megoszthatnám magányo­mat, és jó barátja lenne a fiamnak is. Jelige: Remény A Hét 92/173 54 éves, jó megjelenésű magányos özvegyasszony, szeretne megismer­kedni olyan férfival, 60 éves korig, aki szintén magányos. Jelige: Rózsaszál A Hét 92/174 44 éves asszony, aki szeretetre vá­gyik, olyan férfi levelét várja, 50 éves korig, aki szintén magányos. Jelige: Várlak A Hét 92/175 Két barátnő — 59 éves, 165 cm magas, molett és 48 éves, 167 cm magas, 62 kg, barna —, egyedülálló asszonyok, szeretnének megismer­kedni olyan intelligens férfiakkal, akik kedvelik a humort és a természetet. Jelige: Boldog tavasz A Hét 92/176 15/158 cm magas, barna hajú, kék szemű lány vagyok. Szeretnék megis­merkedni komoly gondolkodású, min­den káros szenvedélytől mentes 17— 19 éves fiúkkal. Fényképes levelek és a GA járás előnyben. Jelige: Várom, hogy egy angyal érkezzen! A Hét 92/178 42/169 cm magas, barna hajú és szemű elvált férfi vagyok. Szeretnék megismerkedni 38—41 éves nővel, aki gondomat viselné családi házam­ban. Kissé szeretem az alkoholt, de tudok uralkodni magamon. Gyermek nem akadály. Jelige: Szeretném, ha boldoggá tennél A Hét 92/179 15/162 cm magas, világosbarna hajú és kék szemű lány vagyok. Szeretnék olyan 17—18 éves fiúkkal megismer­kedni, akik minden káros szenvedély­től mentesek. Fényképes levelek e­­lőnyben. Jelige: Szeretném, ha meg­értenél A Hét 92/180 15/160 cm magas lány vagyok. Sze­retnék megismerkedni 16—19 éves fiúkkal. Az alakom kissé molett, de hiszem, hogy rád találok! Jelige: Vá­rom leveledet A Hét 92/181 26 éves, 165 cm magas, barna hajú fiú, szeretne megismerkedni 19—25 éves lánnyal. Fényképes levelek e­­lőnyben. Jelige: Gyöngyvirág A Hét 92/183 23 éves, 175 cm magas, barna hajú fiú vagyok. Szeretnék olyan lánnyal meg­ismerkedni, aki ugyanolyan rosszul viseli a magányt, mint én. Jelige: Nyárra együtt A Hét 92/184 59 éves, magányos asszony vagyok. Hasonló sorsú, józan gondolkodású férfi ismeretségét keresem, 65 éves korig. Jelige: Dunaszerdahelyi járás A Hét 92/185 Barátot keresek 34—38 éves korig. 33 éves, 168 cm magas, 70 kg, szőke hajú, szemüveges lány vagyok. Falun élek, lakásom van, az anyagi helyze­tem rendezett. Társaság hiányában ezúton szeretnék megismerkedni in­telligens férfival, aki nem iszik, szereti a szépet és a jó ételeket. Kalandorok kíméljenek. Jelige: Szeretnélek meg­találni Téged A Hét 92/186 23/168, vidám természetű srác va­gyok. Szeretnék megismerkedni hoz­zám illő lánnyal 19—23 éves korig. Fényképes levelek előnyben. A Hét 92/188 55/158, egyedül élő özvegyasszony, keresi korban hozzáillő, káros szenve­délytől mentes férfi ismeretségét. Jeli­ge: Őszirózsa A Hét 92/189 44—45 éves, intelligens férfi komoly szándékú levelét várom. Ha szintén magányos vagy és gyöngédségre, melegségre vágysz, keressél meg! Jelige: Aranyeső A Hét 92/190 22 A HÉT

Next

/
Thumbnails
Contents