A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-28 / 9. szám
LÁTOGATÓBAN Az alapítványos falu Hol volt, hol nem volt, elindult egyszer valaki a Pozsony környéki januári tavaszból, onnét, ahol a hónak nyoma sem volt, az utak pedig szárazak voltak — kelet felé. Addig ment, amíg az út latyakos lett és jégbordás. Nem érte persze váratlanul az utazót a dolog. Megszokta: mostanában bármelyik pillanatban csúszós lehet az út. Bizony. Hiszen az utóbbi időben az az ügy, a közös és fontos ügy, amelynek a nyomába eredt — szóval az is "elcsúszott" néhányszor. Sokan megpróbálták ugyan talpra állítani, de nem sok sikerrel. Egyszer egy kis falu segítette volna felkászálódni. Egy kis gömöri falucska. Fél órával is több időt tölthettünk volna a faluban, de majdnem Gortváról kellett visszafordulni. Ez pedig egyedül a gépkocsivezető rovására írható. Mert nem bírta megjegyezni, hogy hol kell jobbra, azután megint jobbra, majd balra, ismét jobbra, vagy balra — vagy valahogy így fordulni. Szóval, többet lehettünk volna az alapítványos faluban. Igaz, látni nem sokkal többet láttunk volna belőle, mert mintha tejbe hajtottunk volna, akkora volt éppen a köd. Az önkormányzatnál viszont vártak ránk, így a köd ellenére is sok mindent, talán minden lényegeset megtudtunk a faluról — Simonyiról. Ketten tájékoztattak bennünket: Vincze István polgármester és Bőd László, akinek több tiszte is van. Ö az Együttélés helyi elnöke, alpolgármester, meg a Csemadok elnöke is. Ha össze nem kevertem, mint a jobbra térjt, meg a balra térjt. — Hogy mi foglalkoztatja a falut, a lakosokat? — ismétli meg a kérdést a polgármester. Leginkább talán a szövetkezet sorsa, meg az egykor elhurcoltak kárpótlása. A lakosok a földet, a tulajdonviszonyt rendezni óhajtják, de most gazdálkodni? Azt azért nem. Illetve nagyon kevesen. — A kivett föld kötelez — ezt már Bőd László teszi hozzá. — Ki tudna most itt gazdálkodni, talpon maradni? Hiszen az istállóban itt is személyautó áll. Mert az időközben garázs lett. — A fiatalság vagy tizenöt-húsz évvel ezelőtt elment a faluból — szól ismét a polgármester. És a vendéglátók sorolják a neveket. A saját generációjukbélieket, a harmincasokat, a negyveneseket. Most majd talán rálelnek a visszaútra, most, hogy a városi lakások lakbére nő, hogy nehezül a megélhetés, hogy egyre nagyobb a munkanélküliség. Itt, a Rimaszombati járásban pedig különösen nehéz a helyzet. Nem sokáig engedhetjük majd meg, hogy üres porták, gazzal felvert udvarok, kertek "díszelegjenek" a vidéken. Igaz, nálunk'az utóbbi időben új házak épültek, egész utca. A falu ennek ellenére idős. Sok a nyugdíjas. Nem is véletlen, hogy éppen a nyugdíjasok szervezete aktív a községben. — Értelmesen töltik az időt, szórakoznak. Közösen ülik meg az esedékes névnapokat például. Igaz, nagyon aktív az elnöknőjük, Szaniszló Margit néni — ezt most vagy az alpolgármester, vagy a Csemadok-elnök mondja. Ha az utóbbi, úgy lehet, hogy kissé irigykedve. Olyan, mint a hangszóró — teszik hozzá tréfásan. Mindenkivel időben tudat mindent. Szóval elég sok a nyugdíjas. Étkeztetésüket a szövetkezet konyháján, illetve a szövetkezet konyhájáról oldják meg. A tagoknak a szövetkezet járul hozzá némi pénzzel, a többieknek az önkormányzat. — Támogatás volna, de az akarat hiányzik. Nem értjük a fiatalokat, mondja a két "öreg" (együtt sincsenek hetven), a polgármester, meg a helyettese. Már a sportról, illetve a sportszervezetről beszélünk. Amíg csapat volt, kellemesebben teltek a vasárnap délutánok. (Pedig a bírót állításuk szerint meg sem kergették soha.) Van viszont tűzoltószervezet. És a romák is összeverődtek. Igaz, egyelőre inkább a bál megy nekik. Minden tekintetben a legjobbak között kell említeni a Csemadokot. Nem azért — teszik hozzá —, mert jelen van az elnöke. A vendégműsorok szervezésén túl saját maguk is bemutattak egy színdarabot. Ami azért, ismerjük el, nagy dolog ilyen kis faluban. Mintegy hetven tagja van a szervezetnek. — Gondunk az mindig van, feladatot mindig találunk magunknak, ha még pénz is mindig akadna... Igaz valami csurrancseppen az adókból, a járástól is kapunk valamit, a pénzügyminisztériumtól is szereztünk legutóbb, egy házat is eladtunk a községi tulajdonból, a Rima szabályozása után is kaptunk valamit... A pénz helye? Halottasház épült, szennyvíztisztító, épül a kanalizáció. Van kultúrotthonunk, szövetkezeti ebédlőnk. Kocsma meg sporttelep is. Igaz, már mondtam, hogy az előbbi a látogatottabb. Ezenkívül vegyesbolt van a faluban, tejcsarnok meg textilüzlet. Egy-egy évjáratból az értelmiségieknek néha már 60 százaléka is elhagyta a falut. Hogy a többi miért nem ment? Hát itt is kell maradni valakinek! Ilyen egyszerű. Az itt élők egy részére még éjfélkor is lehet számítani. Egy részére pedig reggel nyolckor sem. A falu fele-fele arányban katolikus és református. A katolikusok Gesztetére járnak templomba, a helybéli gyönyörű templom a reformátusoké. Tanító kettő van a faluban (az egyik itt is lakik), osztály szintén kettő. Az iskola (1—4.) összevont osztályos. Az óvoda is új. — Politizálnak-e a lakosok? A parlamenti választásokon a 12-es 93—94 százalékot kapott. A tizenkét képviselő közül kilenc az Együttélés színeiben van a tanácsban, 1 független, ketten pedig kommunisták. Ennek a kis falunak összesen 470 lakosa van. Ebből tíz szlovák, elég jelentős részük, 190 pedig roma. A többi magyar. A lakosoknak a híreket, a kultúrát a Szabad Újság, az Új Szó, az A Hét és a Gömöri Hajnal hozza. Hát ennyit dióhéjban az alapítványos faluról. Ám, hogy került ide az alapítvány? A vendéglátóktól ezt is megtudjuk. Gyurcsík Ivánék jártak itt. Szóba került — egyebek között — a tanítóképzés, a főiskola is. Ne csak beszéljünk róla, tegyünk is érte! Akinél volt pénz, odaadta, akinél nem, hazament. Beindult a dolog. Az pedig, hogy a rimaszombati bankban nyitott számlán nem gyűlik úgy a pénz, ahogyan azt elképzelték, nem az ő hibájuk. Égyelőre 200 ezer körüli az összeg, amit a tanítóképzésre elküldték a 93245- 399/0900 (utalványon /0200)-es számlára. Történetünket, ha már így kezdtük, fejezzük is be meseszerűen. Hol volt, hol nem volt, egyszer csak elkezdett nőni a pénz a rimaszombati bank számláján, amely a 93245-399/0900-as számot viselte (azt a mesében sem feledték, hogy utalványon az utolsó négy szám /0200 volt). Mivel a mesében mindennek a végére járnak, kiderítették, hogy ez azért volt, mivel az éppen akkor esedékes (amúgy is mesés) tanítói fizetések és a béremelés (vagyis az új fizetés) közti különbözetet minden pedagógus az említett számlára küldte. Egy alkalommal. Sőt, a mese úgy tudja, hogy nem csak a pedagógusok. Másutt is volt akkor a mesében béremelés. Simonyiból hazaindulva egyszer csak megcsúszott a kocsi. Talán egy jégbordán. A leendő írás hatásos befejezésén fejét törő utazó (talán egy pillanatra el is aludt) rájött: a befejezés nem meseszerű. Inkább álomszerű. Görföl Jenő Gyökeres György felv. A HÉT 11
