A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-14 / 7. szám
// // / ■ ■ r BAUER GYŐZŐ URNÁK A CSEMADOK ELNÖKÉNEK Kedves Elnök Úr! A Magyarok Világszövetsége és a Horvátországi a szülőföldjükről előzőiteket. Úgy gondoljuk, hogy Magyarok Szövetsége nevében ezúton fejezzük ki szíva pécsi, komlói, beremendi, szigetvári és mohácsi bői jövő köszönetünket a Csemadok országos táborokon élő horvátországi magyarok — akikhez választmányának, járási- és alapszervezeteinek, Karácsony előestéjén a Csemadok küldeményei a horvátországi magyar menekülteknek nyújtott testvéri kerültek — reménységük szerinti hazatérésük után sem támogatásért. Köszönet illeti a segélyakció szervezőit, fogják feledni a szlovákiai magyarság együttérzését és lebonyolítóit, az adományozókat, mindazokat, akik segítőkészségét. a határokat is átlépő magyar szolidaritás érzésével Kérjük, köszönetünket szíveskedjen tolmácsolni ajándékozták meg a Csemadok egész tagságának. Budapest, 1992. január 9. CSOORI SÁNDOR CSORGITS JÓZSEF a Magyarok Világszövetsége a Horvátországi Magyarok elnöke Szövetsége elnöke Hát hogy is van ez, Periklész? Furcsa kérdés jutott az eszembe, le is jegyeztem nyomban. Most itt ülök fölötte, s a problémám egyre bonyolódik. Utazás közben írtam a noteszomba: "Ha feltámadnának a régi görögök, vállalnák-e a mai demokráciát?" Tehát világos, a demokrácia szóért íródott le a mondat. Olyasféle dolgot cselekedtem, mintha egy szürke kavicsot vettem volna fel, s tettem volna a zsebembe azzal a szándékkal, hogy otthon, az íróasztalomon, minden segédeszköz híján, belőle következtessek a földkéreg szerkezetére. Morfondírozom. Egyszerre a kődarabon, s a társadalom termékén, a szón. Ha lehántanám róla a harmadfélezer éves — majdnem azt mondtam piszkot, de legyünk szalonképesek, választom inkább a — törmeléket, szép csillogó kavicsom lenne, s ebben az anyag molekuláinak tökéletes rendje. Hogy mennyire volt tökéletes Periklész állama, csak akkor mernék róla véleményt mondani, ha ellentmondásait a saját bőrömön tapasztalom. Bizony ilyen lettem, már a betűnek is nehezen hiszek, bármennyire is hirdeti igazát. Sőt, minél inkább meg akar győzni, ón annál inkább kételkedem. t Egy régebbi parasztíró novelláját olvasva bukkantam e mondatra: "A demokrácia pár hold földhöz juttatott." Nofenel Felsejlett, előttem hirtelen a címke: földosztó. Életem első, jelzővel ellátott demokráciája, persze nem korabeli, mert a szellemi árut utólag szokták címkézni. Ám ha már megvan a termék, s rajta a védjegy, átragasztása nem nehéz. A szocialista szó megjelenésére már tisztán emlékszem. Hogy pontosan mikor biggyesztették a demokrácia elé és hol, nem tudom, azt viszont láthattam, hogy mennyire szapora és terjed, akár vele egyidőben felbukkant burgonyabogár. Talán az sem kizárt, hogy a kettő egyazon időben történt megjelenésében és térhódításában van valami fatalisztikus összefüggés. A nép, a nagy lázongó és konformista, a maga megszokott modorában hamar megbékél a szokatlan dolgokkal. A krumplibogarat tudomásul vette, eggyel szaporodott a behurcolt kártevők száma, nemcsak a természetben, édes anyanyelviben is, valahogy így: "mandalinka". Ám nem állt szája a becézósre, s a szocializmus eme átkát röviden, férfiasán imigyen mondta: "mandalin". Magát a társadalmat kissé fanyalogva fogadta, de nem röhögte ki, és még csak nem is gyanakodott rá. Még akkor sem, amikor a köpcös kis vezér odaát — fülettópő hangon — álizmust kiabált. Megmosolyogta a kis kopaszt és reménykedve dolgozott, csupán a bogarak meg a DDT teremtő Istenit szidta, mert az már szinte elviselhetetlen volt számára, hogy a krumpli ehetetlen. A világban történt ugyan egy s más, ami cseppet sem zavarta a demokrácia növekedését. Újabb nagy emberek jöttek itt is ott is, magasak, vállasak, parolisak és okosak. Fennhangon hirdették a rend vagyis a rendszer győzelmét, mondván, a demokrácia hatalom, az elnyomás eszköze. Itt-ott beszédhibás is akadt köztük, aki a szocializmus szót cocalizmusnak ejtette. A megmosolyogtatóan hadra szövege hallatán ki a csuda gondolta volna, hogy amit mond, szándékos és igaz? Mert mit is jelent paraszti nyelven a coca? A fene hitte volna akkor, hogy a tábornok figyelmeztet, itt valami disznóság megyen. Amilyen agyafúrt fickó volt, az is elképzelhető róla, hogy a té helyett mondott cét. Nézzük csak: totalizmus. Nem meglepő? Ő már csak tudta, hol, miben ól. Csak egyet nem szabad elfelejteni, e címke is utólag került a dobozra, amikor a nép fiai bátrak és műveltebbek lettek. Dehogy kívántak ők már emberarcú, demokratikus szocializmust, egyszerűen csak demokráciát akartak. És lett. Kiröppent mint a galambok, nagy népünnepélyek alkalmával, és most mindenütt ott van, szép, szelíd és kedves, csak éppen nem turbékol. Néma? Nem tehetek róla, gyanús. Nekem gyanús. Lehet hogy öregszem és azért? A tapasztalatom súgja, hogy ami néma, alighanem süket is. Lapozok a lexikonban, Periklészt kutatom, de a szövegtől kiver a veríték:"... ókori görög államférfi, az athéni rabszolgatartó államban a demokrácia vezető alakja. Athén sztratégosza" — olvasom. A nagy történelmi személyiség politikaikulturális érdemeit nagyjából ismerem, felületesen át is siklok rajta, ám az utolsó mondatnál szinte eláll a lélegzetem: "Az i. e. 444-ben szervezett ún. pontoszi expedícióval kiterjesztette A- thón hatalmát a Feteke-tenger partvidékére. Athén hatalmának növekedése a többi görög városállam, főként Spárta ellenállását váltotta ki, ami a — peloponészoszi háború kirobbanásához vezetett." — Már akkor is? — kérdem Periklészt, de kőszemei meg sem rebbennek, s néma arcával okosan bámul a semmibe. CSICSAY ALAJOS