A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-07 / 6. szám
INTERJÚ nába került egy ebédjegy, ma pedig már 11,50. A kollégiumi szállás ára is 50 százalékkal emelkedett, és tervezik a további áremelést. Viszont a szociális ösztöndíjamat csak 50 koronával emelték. Emellett költők az állandó utazgatásra, a legszükségesebb ruházatra és tankönyvekre, mivel könyvtárunk nagyon rosszul ellátott. Egyébként annyiban változott a főiskolások élete, hogy az előadások nem kötelezőek, csak a gyakorlatok, de szigorúbban vizsgáztatnak. Új dékánunk van, aki azonnal nyugati munkastílust szeretett volna bevezetni (pl.: egy hót alatt írásban levizsgáztatni mindenből), de hát ahhoz, hogy ez sikerüljön, már kezdettől fogva más módszerekre lett volna szükség... és hát az előadások színvonala nem javult. Külföldi továbbtanulásra csak a nagyon jó tanulóknak és a protekciósoknak van lehetőségük. Talán mint Pozsonyban tanuló diák szólhatok még a nemzetiségi helyzetről is. Az köztudott tény, hogy a szlovák fővárosban könnyen az emberre ripakodnak, hogy ne beszéljen magyarul. Am sok függ a közelebbi emberi kapcsolatoktól is. Például a szlovák diáktársaimmal folytatott eszmecserék után egyesek gyakran beismerték, hogy ezután teljesen másként látják a nemzetiségi kérdést, mint azelőtt. Toleránsabbnak kellene lenni mindkét félnek! Ezenkívül a jövőre vonatkozólag is fontosnak tartom a megértést, a türelmet, a dolgozni akarást és azt, hogy bízni tudjunk az életszínvonalunk emelkedésében! Mint fiatal, szeretnék sokat utazni, más életfelfogásé emberekkel, új tájakkal megismerkedni. Örülnék, ha mindenki — köztük a friss diplomások is — megfelelő munkalehetőséghez juthatna, hogy egyáltalán értelme legyen a továbbtanulásnak! Zsámolyi Zsuzsanna (Ipolyság), 27 éves "szabadúszó": — Igaz, hogy 1989-ben volt egy forradalom, de az igazi forradalom az emberekben még nem zajlott le. Szerintem legalább 10-15 óv kell ahhoz, hogy a gondolkodásuk gyökeresen megváltozzon. Ezt befolyásolhatják a politikusok, az oktatási, vallási és kulturális intézmények, a sajtó, a könyvek stb. Hiszem, hogy az őszinte szónak hatalmas ereje van. Az emberek rájönnek, hogy ki a demagóg vagy ki mond igazat. Olyan politikusokra van szükség, akik önkritikusak és belátják, hogy ha valóban előbbre akarják vinni ezt a társadalmat, nem csak a pozícióharccal kell törődniük, hanem a valódi változtatásokkal! Különben saját maguk alatt is vágják a fát. Egyelőre még hatalmas változásokról nem beszélhetünk, de két óv alatt ez nem is érhető el — lépcsőről lépcsőre kell továbbjutni. A felelősségtudattal rendelkező politikusokon kívül nagy szükségünk van rátermett gazdasági szakemberekre is, és ők talán képesek lehetnek 5-10 óv alatt is jelentős előrelépést kieszközölni. Magamról elmondhatom, hogy 1989 óta nagyon kiszélesedett a látóköröm, sokkal szabadabbnak érzem magam, végre mindenkinek megmondhatom az őszinte véleményemet. Ami pedig az anyagi helyzetemet illeti, nem vagyok túlságosan igényes, különösebben sosem boldogított a pénz, inkább a belső értékeket tartom fontosnak — azoktól leszek kiegyensúlyozott. Nem tartom magam munkanélkülinek, inkább szabadúszónak, mivel mindenfélét írogatok — egyszóval feltalálom magam. Mivel hajadon vagyok, megtehetem, hogy szinte máról holnapra éljek, hiszen csak magamórt vagyok felelős. A szüleim is segítenek, az ő házukban élek, a kosztért sem kell fizetnem, és mindez rengeteget jelent nekem. A jövőről alkotott elképzelésem? Nem szeretnék belebonyolódni a politikaigazdasági kérdésekbe, hagyom, hogy az események tőlem függetlenül történjenek. Inkább az önfejlesztésre fordítok nagyobb figyelmet. Persze azért remélem, hogy bizonyos idő után az emberek erkölcsileg is pozitívan változnak meg, és összetartó közösségek alakulnak ki. Ferencz Gergely (Hanva), 21 éves köszörűs: — Én a forradalom óta azt tapasztalom, hogy az emberek csak egész nap güriznek, nem érnek rá a családtagjaikkal és a barátaikkal beszélgetni, a szórakozást már nem is említem! Meddig lehet ezt így kibírni? A rátermettebbek megpróbálkoznak a magánvállalkozással, többen már eddig is Tornaiján próbáltak szerencsét. Mifelénk a kertészkedés nem annyira jövedelmező, mint Nyugat-Szlovákiában. Ami pedig a falunkban bekövetkezett politikai változásokat illeti, továbbra is a polgármesteré a döntő szó, ugyanis az önkormányzat tagjai teljesen közömbösek a felmerülő problémák iránt. Szerintem csak azért vállaltak funkciót, hogy nagyobb tekintélyük legyen a többi lakos előtt. Szinte semmilyen változásról nem szólhatok, ugyanis a falubeliek úgy tartják, hogy jobb kitartani a régi ismert dolgok mellett, mint javasolni az újat, a bizonytalant... Ők csak azt látják, hogy emelkedtek az árak, nőtt a munkanélküliség, tehát romlottak a megélhetési körülmények. Én jelenleg köszörűsként dolgozom egy tornaijai maszek gumiszervizben. Szerencsére van munkám, tehát nem lehet okom panaszra. Ami pedig a jövőt illeti, örülnék, ha megszűnne a nemzetiségi viszályok mesterséges szitása. Azt szeretném, hogy mindenkinek legyen munkahelye, a fizetéséből ember módjára élhessen, és több időnk legyen egymásra! Egyelőre még optimista vagyok... Hanesz Gábor (Nagykeszi), 24 éves magánvállalkozó: — Szerintem a régi rendszer még ma is nagyon érezteti a hatását. A piacgazdálkodás még gyerekcipőben jár, és a magánvállalkozást sok gátló tényező hátráltatja. Viszont pozitívumnak tartom a szólásszabadság kivívását, bár teljesen nyíltnak nem kifizetődő lenni az egyéni bosszúk miatt. Leszűkítve a kérdést a községbeli helyzetünkre: nálunk még nem történtek jelentősebb változások. Bár új polgármesterünk van, és az önkormányzatunk 90 százaléka is kicserélődött, de ók is csak lassacskán ismerkednek az új viszonyokkal. Sajnos, vannak olyanok is, akik — a pozícióharc miatt és irigységből — inkább hátráltatják a polgármester munkáját ahelyett, hogy segítenének neki. Én is képviselő vagyok, ezért sokszor azt tapasztalom, hogy gyakran fölösleges dolgokról vitatkozunk több órán keresztül ahelyett, hogy a lakosok kéréseivel, javaslataival foglalkoznánk. A magánéletemet, a nézeteimet is befolyásolta a forradalom. Ugyanis a gimnáziumi érettségi után szerettem volna továbbtanulni gépészmérnöknek, de nem vettek fel. Ezért jelentkeztem a gépipari szakközépiskolába, hogy esti tagozaton szakérettségit szerezzek. Másfél éves továbbtanulás után közbeszólt 1989 novembere, beindultak a magánvállalkozások. Ezért félbeszakítottam a tanulmányaimat, és egy maszekhoz társultam sofőrnek. Egy óv után önállósultam — azóta kamionozom. Egyelőre ez anyagilag is kifizetődő és legalább új tájakkal, emberekkel ismerkedem. Bízom abban, hogy ezután jobb lesz az életünk, persze evégett szorgalmasan kell dogoznunk — nagyobb figyelmet kell fordítanunk a minőségi munkára. A választásoktól egyrészt félek, a nemzetiségi kérdések miatt, másrészt bizakodom, hogy még alkalmasabb politikusok kerülnek az ország élére. Vörös János (Balóny), 16 éves középiskolás: — Úgy látom, hogy sok esetben nem került sor az előre beharangozott jelentős változásokra. Azt elismerem, hogy például nagyobb teret kaptak a magánvállalkozók, de a szólásszabadság jogával még sokan nem mernek élni. Ez még nem demokrácia és a gazdasági fellendülésre is várnunk kell. Egyes képviselőknek nincs saját elképzelésük a dolgokról, felelőtlenül ígérgetnek, mondvacsinált problémákról vitatkoznak. Ami Balonyban előrelépésnek számít, az az, hogy végre tavasszal megkezdik a kultúrház építését. Szabadabban tevékenykedhet az ifjúsági szervezet is, és az önkormányzat is támogat minket — főleg klubberendezések formájában. A dunaszerdahelyi Gorkij utcai Építészeti Szakmunkásképző diákjaként nem tapasztaltam az iskolánkban változásokat, sem az oktatás színvonalának emelésében, sem pedig a szabadidős tevékenység megszervezésében. Őszintén szólva inkább felejtettem a régebben tanultakból, minthogy gyarapíthattam volna a tudásomat... csak tengünk-lengünk. Pedig szeretnék továbbtanulni. A jövővel kapcsolatban bizakodom, bár a jelenlegi gazdasági körülmények között ez talán furcsának tűnik. Diákként nem helyeslem a kilencéves oktatás bevezetését. Szeretném, ha javulnának az emberi kapcsolatok, és minél több lehetőségünk nyílna egyéniségünk fejlesztésére... Miskó Ildikó Fotó: Szabó Miklós A HÉT 7