A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-31 / 5. szám

LÁTOGATÓBAN HITTEL, SZERETETTEL. Iskoláinknak, egy-kót kivételtől eltekintve általá­ban nem tett jót az igazgatóválasztások most elrendelt módszere. A legtöbb helyen elszabadult indulatok, jogos vagy jogtalan sértődöttségek, megbántott önérzetek ‘kísérték’ az esemenyt. Nem egy helyen szétdúlt tantestületek emlékez­tetnek a szeptembertől olykor novemberig húzó­dó folyamatra, és nem egy helyen még ma is gyermekcipőjét nyűvi az útkeresés. Negyeden úgy oldódott meg a helyzet, hogy a Vágsellyei Alapiskolából igazgatónak idehelyez­ték Marcel Kornéliát. Azóta eltelt néhány hónap, hamarosan a félévi bizonyítványokat írjak... — Miként értékeli az igazgatónő a vezetése alatt álló iskola helyzetét? — tettem fel neki a kérdést. Különösebb biztatás nélkül vallott, hiszen, mint később megjegyezte: az élete a gyerekek, az iskola, a tanítás és a művelődés... — Kissé meglepett, amikor felajánlották ezt a lehetőséget Elgondolkodtam, mérlegeltem, van-e, lesz-e erőm erre a nem könnyű feladatra?! Képes leszek-e ebben a forrongó világban, eb­ben a zavaros helyzetben helytállni, hibátlan munkát végezni?! Nem volt könnyű a döntés, még akkor sem, ha tudtam, hova kerüjök... A járás pedagógusai ismerik egymást... És nem csak személyükben... Ismerik egymás gondjait és sikereit is... Én is tudtam, ha nem is részletei­ben, hogy milyen a negyedi alapiskola... Aztán döntöttem — vállalom! Egy kicsit töprengett, éreztem, idézgeti az akkori helyzetet, hangulatot, önmaga elhatározá­sait és elképzeléseit. Megigazította szemüvegét, aztán így folytatta: — Ne vegye fellengzóssógnek, de felelősség­gel kezdtem. Odaálltam a kollégák elé, és el­mondtam az elképzeléseimet. Nem azért, mintha a szigorú főnök szerepében akartam volna előt­tük fellépni, hanem azért, mert tudtam, hogy az iskola, a gyerekek, a tanítványaink érdekeben őket kell meggyőznöm. Meggyőznöm arról, hogy jók az elképzeléseim, és csakis együtt tudjuk azokat megvalósítani. — Elmondaná szűk keresztmetszetben azo­kat! — kértem. —Tudtam, hogy ez olyan iskola volt, ahonnan 9 kötelező ismeretekkel kerültek ki a gyerekek. Én azonban úgy gondolom, hogy a szakismere­teken, a kötelező tudáson túl is adnunk kell valamit a gyerekeknek. A legelső persze, hogy a tananyagot tanítsuk meg! A pedagógusnak azon­ban szerepe és kötelessége, hogy az élet minden területére nyissa rá a tanítványai szemét. Mennyit szidjuk a fiatalok viselkedését, jellemét, szellemi sivárságát?! Szidjuk és közben elfeled­kezünk arról, hogy ezek a mi tanítványaink voltak! Eszünkbe jutott-e egyszer is magunkba nézni, eltöprengeni azon, hogy neveltünk-e, for­máltunk-e, alakítottunk-e? Tisztelet azoknak, akik megtették, csak az a baj, hogy ezek kevesen vannak. Kevesen és mind kevesebben, mert megcsömörföttek, mert gúny tárgyai lettek, mert egyszer csak rádöbbentek, hogy rajtuk nevet a tantestület azon fele, amelyiknek a kertje virul... — Ne döbbentse meg kérdésem eretnek szemtelensége, de Ön "gyenge" nő létére mind­ezekkel akart szembeszállni? — Elmondtam, hogy a tanításon kívül is kérem a pedagógus felelősségét, lényét és lényegét. Igenis, legyünk nevelők! Itt az ideje, hogy lelkiek­ben is gazdag embereket bocsássunk ki az iskolából. Bíztam benne, hogy szép szóval, hittel, szeretettel tudok hatni a kollégáimra; és most már elmondhatom, hogy sikerült. Elértem, amit akartam. Sorra alakulnak a kulturális csoportok, a szakkörök, amelyek foglalkozásai nemcsak ama adnak alkalmat, hogy a gyerekek valamit tanuljanak, hanem ama is, hogy a tanító elbeszél­gessen tanítványaival, sok mindenre felhívja a figyelmüket. Ösztönzésemre a tanítók "felfedez­tek" tehetséges, rátermett tanítványaikat, külön foglalkoznak velük, és egyik-másik versenyre is benevezték őket. Az különösen nagy elhatározá­som volt, hogy iskolánk tanulói ott szerepeljenek minden versenyen. Többféle célt látok ebben: a gyerekek egyfajta magabiztosságra tesznek szert a fellépések, a szereplések, a megmérette­tések árán, a pedagógusok felmérhetik munká­juk, "befektetésük" értékét, és az iskola nevét, hírét máshol is megismerhetik, tudomást szerez­hetnek létezésünkről. Magam is örülök, hogy a kollégák teljes mértékben egyetértenek velem mindenben, és szívesen foglalkoznak a többre érdemes gyerkőcökkel. Persze, ez a kisebb hányad. Azonban a többség sem közömbös számunkra. Tanításban, nevelésben őket is az átlagnál magasabbra akarjuk emelni — válaszol­ta. Néhány, hónap alatt nem lehet megváltani a világot... És nem lehet megváltani egy iskolát sem, még akkor sem, ha az "csak" 254 tanulós, 20 pedagógussal és 4 nevelónóvel. Az elhatáro­zások első jelei azonban már mutatkoznak. Az igazi siker persze az lesz, amelyik hosszú távon igazolja majd az erőfeszítéseket. — Hiszem, hogy lesz ilyen — nézett fel szemüvege mögül Marcel Kornélia. — Lesz, mert most már az egesz tantestület mellettem van. Ha egyedül maradtam volna, elveszek... Jólesett, hogy befogadtak, megértettek és segítettek eggyé kovácsolni a tantestületet és az egész iskolát. A negyedi alapiskolában sikerült... BENYÁK MÁRIA 12 A ' 'T

Next

/
Thumbnails
Contents