A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-03 / 1. szám

Időszerű kérdések Térségünkben egy merev, zárt, statikus politkai, gazdasági, társadalmi rendszer csődbe jutott alapszerkezetónek megbon­tásával, fokozatos leépítésével szinte egyidejűleg kezdődött meg egy világszerte működő, az eddiginél nyitottabb és dinami­kusabb szerkezet alapjainak lerakása. Természetesen — mint megannyi más gyakorlati folyamat — ez sem megy bukta­tók nélkül. A forrongó változásokban élő szovjet típusú országok számára komoly, megszívlelendő tanulságokat rögzít a nyílt társadalom mechanizmusairól, működé­sének tapasztalatairól és csapdáiról So­ros György, az ismert magyar származá­sú amerikai üzletember Londonban meg­jelent Opening the Soviet system című könyve. A kötetben rögzített tapasztalatok végkicsengése egyben magyarázatot ad Soros kultúremberi alapállására, elkötele­zett támogatásokban megnyilvánuló ma­gatartására is. Soros György ugyanis a nyílt társadalmat mozgató fenomének ta­nulmányozásának eredményeképpen tör­vényszerűen visszatalál civilizációnk min­denkori alapegységéhez — az egyénhez —, melynek végül a célt magának és magában kell megtalálnia. Nemes célokat követő gondolkodó elődjeihez hasonlóan ó is jól tudja, hogy a színvonalasabb emberi közösség megalapozásához nem elég az ezt megelőző, anyagi és erkölcsi csődbe jutott társadalom szerkezetének megváltoztatása. Ehhez történelmi hagyo­mányokra épülő, korszerű művelődési és közoktatási alapok és hálózatok kiépítésé­re van szükség. Sajnos, ez irányú erőfe­szítéseit szűkebb régiónkban is enyhén szólva "kevés megértéssel" fogadták. A szerző tudományos vizsgálódásaiból az említett könyv meghatározó részletei­nek ismertetésével adunk rövid ízelítőt. Alapvetően nem tudok egyetérteni a tökéletes verseny elméletével, kiindulás­képpen mégis felhasználom, mert van azért valamelyes köze a tökéletesen válto­zó társadalomhoz. Kimutatván, hogy mi­ben tér el az ón nézőpontom a hagyomá­nyos gazdaságtani megközelítésektől, könnyebben megvilágíthatom talán a fo­galmat, mintha mindentől függetlenül pró­bálnék hozzá közelíteni. Fő ellenvetésem a tökéletes verseny elméletével szemben az, hogy statikus egyensúlyi helyzetet eredményez, míg a nyílt társadalmat •— véleményem szerint — a dinamikus egyensúlytalanság állapotának kellene jel­lemeznie. A tökéletes versenyt a gazdaságtani elméletek a következőképpen jellemzik: nagyszámú egyén, akik közül mindenki­nek megvan a maga sajátos értékrendsze­re, nagyszámú alternatívával szembesül, amelyek között szabadon választhat. Ha mindenki racionális szempontok szerint dönt, akkor a leginkább a várakozásnak megfelelő alternativa mellett fog kikötni. A valóságban a viszonyok csak akkor közelítik a tökéletes verseny eszményét, 14 A HÉT amikor új eszmék, új termékek, új módsze­rek, új preferenciák tartják mozgásban az embereket és a tőkét. A mobilitás soha­sem tökéletes: a mozgásnak mindig ára van. Az emberek amúgyis állandó moz­gásban vannak, vonzzák őket a jobb lehe­tőségek, vagy változó körülmények moz­dítják ki őket nyugalmi helyzetükből, ha már egyszer mozgásba lendültek, akkor a vonzóbb lehetőségek felé tartanak. Nem rendelkeznek tökéletesnek mondható tu­dással, de az elmozdulásnak köszönhető­en sokkal nagyobb számú alternatíváról szerezhetnek tudomást, mint ha egész életüket ugyanabban a körülhatárolt hely­zetben élnék le. Kezdetben valószínűleg tiltakozni fognak az ellen, hogy mások foglalják el helyüket, de ha sok lehetőség tárul fel előttük, akkor korábbi helyzetük­höz való ragaszkodásuk sokkal kevésbé lesz merev. Az tehát, amit "hatékony mo­bilitásnak" nevezhetnénk leginkább, ki­szorítja a tökéletes mobilitás minden való­ságalapot nélkülöző fogalmát, a tökéletes tudás prekoncepciójának a helyét a gon­dolkodás kritikai módja veszi át. Az ered­mény pedig nem a gazdaságtan által definiált tökéletes verseny, hanem egy olyan állapot, amelyet én a magam részé­ről "hatékony versenynek" neveznék. A hatékony verseny nem eredményez egyensúlyt, állapítja meg Soros, de maxi­malizálja az egyének szabadságát azáltal, hogy csökkenti a fennálló viszonyoktól való függésüket. A szabadságról általában úgy beszélnek, mint jogokról vagy jogok csoportjáról. Ez azonban túlságosan szűk látókörű szemléletre vall. Én ezt a szót a fogalom tágabb értelmében szeretném használni. Úgy gondolom, hogy a szabad­ság az alternatívák realizálhatósága. Ha a szóba jöhető alternatívák messze alulma­radnak az egyes egyének által elfoglalt pozíciókhoz viszonyítva, vagy ha a kimoz­dulás túl nagy erőfeszítést vagy áldozatot tenne szükségessé, az emberek fokozott mértékben lesznek a fennálló viszonyok függvényei, és ki lesznek téve különféle korlátozásoknak, sérelmeknek és kizsák­mányolásnak. Amennyiben olyan alterna­tívák állnak a rendelkezésükre, amelyek nem maradnak el lényegesen az éppen elfoglalt pozíciók mögött, felszabadulnak az ilyen természetű nyomás alól. Egy civilizált társadalomban az emberek sokféle kapcsolatban és társulásban vesz­nek részt. Az organikus társadalomban ezeket a kapcsolatokat a hagyomány sza­bályozza, a Nyílt Társadalomban az érin­tett egyének döntései alakítják azokat: írott és íratlan szerződések formájában... A Nyílt Társadalmat talán olyan elméleti modellként értelmezhetnénk, amelyben jellegét tekintve minden kapcsolat szerző­désszerű. Az olyan intézmények léte, me­lyek tagsága kötelező vagy korlátozott, nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen ez­zel az értelmezéssel. A Nyílt Társadalom nem biztosít min­denki számára egyenlő lehetőséget. Ellen­kezőleg, ha a kapitalista termelési mód a magántulajdon intézményével párosul, nagy egyenlőtlenségekkel kell számolni, amelyek — amennyiben senki nem lép közbe — nagyobb valószínűséggel inkább elmónyülnek, mint kiegyenlítődnek. A Nyílt Társadalom nem szükségszerűen osztály­­nélküli társadalom; az ilyent egyébként nehéz is elképzelni, ha nem teljességgel lehetetlen. Hogyan egyeztethető össze az osztályok léte a Nyílt Társadalommal? A válasz egyszerű. Egy Nyílt Társadalom­ban az osztályok a társadalmi rétegek merő általánosításai. A fokozott társadalmi mobilitás folytán nem beszélhetünk osz­tályöntudatról a szónak abban az értelmé­ben, ahogyan azt Marx használta, és amely a zárt társadalmakat jellemzi min­denekelőtt. A Nyílt Társadalom feltételeit és lehető­ségeit vizsgáló tanulmánykötet legproble­matikusabb fejezete az értékek kérdését vizsgáló rósz. A szerző megállapítja: A szabadság egyik leg nyilvánvalóbban von­zó aspektusa negatív, vagyis a korlátozá­sok hiányában rejlik. De a szabadságnak van egy sokkal fontosabb, pozitív aspektu­sa is. Lehetővé teszi az emberek számára, hogy alakítsák elképzeléseiket, hogy el­döntsék: mit is akarnak valójában, és hogy álmaikat valóra tudják váltani. Lehetősé­gük nyílik arra, hogy kitapintsák tulajdon képességeik határait, és olyan intellelduá­­lis, szervezésben, művészeti és gyakorlati eredményeket mutassanak fel, amilyene­ket egyébként nem is remélhettek volna. Az értékek azonban éppen úgy választás tárgyai, mint minden egyéb — állapítja meg Soros. A döntések lehetnek tudato­sak, elmélyült önelemzések és reflexiók eredményei, de gyakran impulzívak, csa­ládi háttérre, tanácsra, reklámra vagy más külső befolyásra alapozottak. Amikor az értékek változóak, alakulásuk nagymér­tékben kötődik a gazdasági tevékenysé­gekhez. Az egyének tehát nagy külső nyomás alatt választják, alakítják ki érték­rendszerüket. Ebben a civilizációs állapotban alakul ki az a kényszerhelyzet, hogy az emberek­nek a maguk számára és magukban kell megtalálniuk a célt, és ez nehéz próbatétel elé állítja őket. Rövid megfontolás elegen­dő ahhoz, hogy belássuk: a társadalmat alkotó tényezők közül az ember a leggyen­gébb egység, összehasonlíthatatlanul rö­­videbb élettartammal, mint azok az intéz­mények, amelyek végső soron tőle függ­nek. Az egyének, ha ilyenként tekintjük őket, egészen bizonytalan alapot kínálnak ahhoz, hogy értékrendszerek épüljenek rájuk, olyanok, amelyek képesek fenntar­tani azokat a struktúrákat, amelyek majd túlélik őket és amelyek nagyobb értékeket képviselnek a szemükben, mint tulajdon életük és gazdagságuk. Ezekre az érték­rendszerekre mindazonáltal szükség van ahhoz, hogy a Nyílt Társadalom létalapja biztosított legyen. Ahol a szabadság elviselhetetlen teher­tétellé válik, ott úgy tűnhet, az egyedüli kiút a zárt társadalom. Bettes István

Next

/
Thumbnails
Contents