A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-24 / 4. szám
SZABADIDŐ Elmosolyodom, s megnyugszom, mert eszembe jut, hogy a tankban nem láttam ágyúgolyót, tehát békés dolog ez. A harckocsit ugyanis ajándékba kapta az alezredes az ötvenedik születésnapjára. Csapbaj 'Nem akar az ökörcsorda legelni, nem akar a kisangyalom szeretni.' (Nóta) Miért nem akar a kisangyalom szeretni? Mert nem folyik a viz. Nem folyik a viz, se a főcsapból, se az alcsapból, sehonnan. így aztán az ökörcsorda sem akar legelni, feltehetően nem szereti a kiszáradt réteket. — Javítsd már meg azt a rohadt csapot! — mondja a fiatalasszony, és nézi a szivárványt, ezt a nagyszerű pumpát, amely hol innen, hol amonnan, hol a Dunából, hol a Tiszából szívja fel a vizeket. — Vasárnap van. Ma egy jámbor ember nem dolgozik. — Ezt meg honnan veszed? — kérdi a fiatalasszony, s hanyatt fekszik a kereveten. — A Bibliából. A vasárnapot az Úr is megszenteld. — Mi vagy te, jehovista? De ha már ennyire ismered a Szentírást, azt is tudhatnád, hogy még a mózesi törvényekben is voltak kivételek. — Nagy bajod lehet neked, édesem, ha örökké a kivételeket keresed. — Egyszóval te arra sem vagy kiváncsi, hogy mikor engedte meg Mózes népének, hogy vasárnap is dolgozhasson... — Volt egy igen lényeges szabály: ha egy ökör beleesett a kútba, azt vasárnap is szabad volt onnan kihúzni. — S azt tudod-e, mi köze a kútnak a vízcsaphoz és az ökörhöz? — Alighanem ón vagyok az ökör. Megyek és megjavítom azt a rohadt vízcsapot. A csoki A fekete, némileg festett hajú fiatalasszony megáll a söntés előtt. — Kérek egy nagy tábla csokit! — Nem egy fél deci borovicskát parancsol nagyságos asszonyom? — Egy nagy tábla tejes-mogyorós-diós csokoládét kérek. — Pedig ón már el is készítettem a fél deci borókapálinkát... — Nix borókapálinka, nix borovicska, egy óriási tábla csokoládét kérek. — Mióta fogyaszt ön, csokoládátáblákat, nagysá's asszonyom? — Amióta az uram impotens. Amióta nem jut nekijesemmi az eszibe. — Úgy tetszik gondolni, hogy ez segít rajta? — Biztosan. A tábla mindenkin segít, különösen ha csokoládéból van. Én például egyetlenegy palatáblán tanultam meg írni. A kocsmáros átnyújt a csapzott, félig meddig fekete hajú hölgynek egy tábla csokoládét, és amikor a nő átveszi, megfogja a kezét és megcsókolja a kisujját. A nő beteszi a tábla csokoládét a retiküljébe, és már indulna Is, de a csapos még marasztalja. Megfogja fekete kabátjának hajtókáját és magához húzza. — De vigyázzon ám, Aranka! — súgja az enyhén őszülő asszony fülébe. Ügyesen csinálja, hogy sikerüljön, mert több arzénom már nincs. Brekeke Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csúf varangyos béka. Ott élt a nagyhegyek között, a szép ezüstös tó partján; élt, éldegélt, mászkált a tóparton és szomorú volt, mert megpillantotta a tó vizében milyen csúnyák és varangyosak a fák Amint ott mászkál, mászkálgat, az egyik fenyőfáról leugrik, lerepül, lependerül egy gyönyörűséges aranyhajú, gyómántszemú, aranyos, karcsú, gyönyörű kis királykisasszony. Az egyik hatalmas fűzfa alatt összetalálkoztak A gyönyörű szép szóke és aranyhajú királykisasszony azt mondta kissé szégyenlősen a békakirálynak: 'Ha engem megcsókolnál, talán és is olyan szép lehetnék, mint amilyen te vagy.' A bókakirály elkezdett gondolkozni. Az jutott eszébe, hogy Jugoszlávia épp most e napokban hullik darabokra. Azután ott a rettentően nagy Szovjetunió, az is csak hullik és hullik szétfele. No, most akkor mi történne ővele, ha szájon csókolná ezt az aranyhajú, tündérszemű, karcsú bokájú, ronda kis királylányt. Az történhetne, tűnődött a békakirály, hogy a Szovjetunió, amely már amúgy is szétesett, esetleg még jobban szétesne. Továbbá Jugoszlávia se lenne többé Jugoszlávia. Viszont ez a ronda, karcsú, tündérszemű, arany hajú, kicsike kis királylány az enyém lenne. Nem könyörgött, nem imádkozott, nem málódozott, nem mélázott, nem ábrándozott, nem álmodozott, hanem két kisportolt, izmos karjával átölelte aranyhajút és szájon csókolta vala ót. Az aranyhajú, karcsú bokájú, gyönyörűséges mellű, gyémánthangú királyleány lehunyta szemét. S midőn újra kinyitotta és megnézte magát a tó tükrében, azt tapasztalta, hogy végre ő is olyan szép, ágaskodó fülű, nagyszájú, brekegő, malachangú béka, mint aminő a párja, a békakirály. És még mindig élnek, ha meg nem haltak. Nagy Zoltán rajza A borostyánkő regénye Szombathelyen rábukkantak a hajdani Borostyánkő út egy részére, egy külföldi lap arról adott hírt, hogy a dániai Jütfand-félszigeten egyre kevesebb borostyánkőre akadnak az apály idején a parti hordalékban gyűjtögetők, és a napokban egy öreg asztal fiókjában kotorászva, megtaláltam egy díszes bőrtokban a nagyapám borostyánkőből faragott szivarszipkáját. Ejnye, gondoltam erre, megírom a borostyánkő évezredes regényének történetét — dióhéjban úgy, ahogyan itt következik. Azt már régóta tudják, hogy a borostyánkő ősi, megkövesedett növényi gyanta. Ez hatalmas, tűlevelű fák váladéka volt, törött ágak, más sérülések helyét lepte be. És amint lassan csordogált, körülfolyta, örökre foglyul ejtette az útjába került rovarokat, egy-egy levélkét is. A koppenhágai múzeum borostyánkő-gyűjteményében több mint hétezer különféle rovart megőrzött, úgynevezett zárványos borostyánkő darabot állítottak ki. A víztiszta kövekben szabad szemmel, de mégikább mikroszkópon át jól megfigyelhető a rovarok szárnyának erezése, a szemük facettái, az apró szőrök a lábukon. Van egy olyan borostyánkövük, amely tiz legyet, négy szúnyogot, három bogarat, két pókot, egy darazsat és egy hangyát tart fogva évmilliók óta. Más borostyánkőnek zárványa ismeretlen kis emlősök lábnyoma, madártoll, virág. Hatalmas erdők állatvilága ez, de a datolyafák, a legyezőpálmák, erdei fenyők rengetege helyét azóta elborította a Keleti-tenger, miután a jégkorszakban óriási gleccserek magukkal sodorták az őserdőt. Mintegy 15 000 évvel ezelőtt kőkorszaki vadászok szedhettek fel elsőként a partra sodort borostyánköveket. Alighanem szerencsét hozónak tarthatták, mert egy-egy korai sírban találtak már borostyánköveket. A Keleti-tenger menti törzsek háromezer évvel ezelőtt kezdtek el kereskedni a már akkor magas kultúrájú földközi-tengeri népekkel, és a borostyánkő fizetési eszköz lett. Az ókori görög városállamokban, Rómában a borostyánkő értékes jószág volt, azonos súlyú arannyal fizettek érte. Homérosz az Odisszeában borostyánkővel borított falú termekről fr, a borostyánkő görög neve élektron volt. Szerepel a görög mitológiában is mint a Phaethónt sirató nővérek könnye. Mintegy 600 évvel időszámításunk előtt egy görög filozófus megfigyelte, hogy a ruhájához dörzsölt borostyánkő magához vonzza annak szálait. így lett a borostyánkő görög élektron elnevezéséből évezredekkel később az elektromosság szó. A régi Dániában szerencsét hozónak tekintették, de volt sok-sok évszázadon át orvosság is. Hippokratósz, az orvostudomány ógörög atyja sok megbetegedés ellen tartotta gyógyszernek, és ez a hiedelem fennmaradt, mert a német gyógyszerkönyv 1872. évi kiadásában a borostyánkő még szerepel. Luther Márton mindig hordott magával egy darab borostyánkövet — vesekő ellen... az iráni sah elődje meg azért, hogy megvédje a merénylőktől. A borostyánkő értékesítését később kisajátította a német lovagrend, jó üzlet volt, ékszerek, műtárgyak készültek belőle. I. Frigyes Vilmos porosz király egy olyan szobát ajándékozott I. Péter orosz cárnak, amelynek falai borostyánkőből készültek. Mária Lujza francia császárné gazdagon díszített borostyánkőlánca 1921 -ben két és egynegyedmillió forintnak megfelelő áron kelt el a híres Tiffany ékszerésznél. A múlt században felfedezték, hogy a Keleti-tenger partja alatt 25-40 méterre vonuló kékföldrétegben is sok a borostyánkő. A bányászat annyit termelt ki, hogy csakhamar telítődött a piac. De azóta egyre kevesebbet találnak, a borostyánkő ára emelkedik. Átlagban minden ezredik darabban van zárvány, ezek értékesebbek. Dániában a múlt évben mindössze 1000 kilogrammot gyűjtöttek, az értéke kilogrammonként mintegy 1400 korona. Új-Zélandon egy hatalmas erdeifenyő nagy mennyiségű gyantát termel. Ágaira, törzséhez jókora csomókban tapad a ragacsos, sárga anyag. Lehet, hogy ebből is A HÉT 31
