A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-08 / 45. szám
ÉLŐ MÚLT A félig bevallott múlt (Sortűz és megtorlás Mosonmagyaróváron) "1956. október 26-án, a kora délelőtti órákban, az akadémisták által szervezett tüntetés hatalmassá dagadt. Izzó hangulatban, antidemokratikus jelszavakat kiabálva vonultak fel a határőrlaktanyához. A laktanya három tisztje kiment a tömeg elé, hogy lecsillapítsák a felizgatott embereket — de reménytelenül... A felingerelt tömeg közül provokátorok a határőrökre lőttek, és ennek következményeként eldördült egy sortűz, amelynek sok halálos áldozata és sebesültje lett." így fogalmaz Az ellenforradalom támadása Győr megyében című iromány névtelen bértollnoka arról a brutális mészárlásról, amely következtében több, mint száz fegyvertelen ember meghalt, s legalább ennyire tehető a sebesültek száma. Ezt követően három határőrtisztet elfogtak; Stefkó Józsefet és Gyenes Györgyöt meglincselte a felbőszült tömeg, Vági József kiugrott a városháza ablakán. A forradalom leverése után a három tiszt halála okán iszonyú megtorlás kezdődött. Tudatosan és módszeresen kínoztak embereket, vertek halálra, ítéltek el, de a civil lakosság lemészárlásáról hallgatni kellett. A hallgatás falát 1989-ben törték át Magyaróvárott, a nyilvánosság azóta sok mindent tisztázott. De sokan érzik úgy, hogy még nem mondatott ki minden. Arról a szörnyű napról és a megkövetés akadályairól beszélgettünk Gábor Józsefné Pandúr Ágnessel, akinek mindkét lábát ellőtték, Papp Gyulával és Németh Alajossal, akik a mai napig küzdenek • Vágj József kiugrott a városháza ablakán a történelmi igazságtételért és a kárenyhítésért. Pandúr Ágnes így emlékezik: — 16 éves voltam akkor. Édesapám jött haza a Mofómból, s feldúltan mondja, hogy forradalom van. Bezárta a kaput, hogy ki ne mozduljak. De jött a barátnőm, kimásztam és elmentünk leselkedni. Hallgattuk a szavalatokat, a beszédeket, s a tömeggel együtt kijöttünk az Ipartelepre. Jöttek ki az emberek a Kötöttárugyárból meg a Timföldből, s itt találkoztam a testvérbátyámmal, aki éppen evett. Kiflit. Azt mondja nekem, mi van kishúgom, te is itt vagy? S együtt mentünk. S mit ad Isten, pont a legelső sorba kerültünk. Amikor a laktanyához értünk, kiásott lövészárkok fogad• A halottak egy csoportja tak bennünket, s benne katonák. Egy magas katonatiszt... gondolom az volt, állt ott és mellette egy zömökebb. Ez a magasabb megkérdezte, hogy mit akartok fiúk? A bátyám fölemelte a jobb kezét és azt mondta, hogy csak a csillagot szeretnénk levenni. Erre ő azt válaszolta, hogy mindjárt kerítünk egy létrát, s egyet intett a kezével és elállt oldalra. Abban a pillanatban elkezdtek lőni. A laktanya ablakából is. Én álmomban sem gondoltam, hogy itt lőni fognak. Egy villanás volt, hogy amikor háború van és lőnek, az embereknek le kell feküdni. De addigra ón már el is estem, mind a két lábamon megsebesültem, a bokámon. A rémülettől azt sem tudtam, mit csináljak. Elkezdtem mászni, s visszanéztem, és láttam a bátyámnak a véres feje belsejét. A feje le volt szakadva a szemöldökéig. A barátnőm egy világos kartonruhában volt, és azt láttam, hogy csupa vér a szoknyája. A bátyám két barátja bevitt egy bérházba. Aztán kitettek az út szélére szalmára, és nem jött arra senki ismerős, hogy üzenhessek, meghalt a bátyám. Jött egy teherautó, arra fölraktak, s bevittek a kórházba. De egyszerűen nem volt hely, tele volt a folyosó is sebesültekkel, csupa vér volt minden. Engem elvittek Győrbe, akkor már iszonyú fájdalmaim voltak. A közkórházban egy Pálinkás nevű főorvos műtött meg azon nyomban. Húsz nap múlva jöhettem haza... A temetésen így nem vehettem részt, de elmondták, hogy a város minden halottra nemzeti színű szalagos koszorút tett. Az négy vagy öt nap múlva eltűnt a sírokról. Minden halottról elvitték a pufajkások a koszorút. Apám sokszor mondta, fiam, téged az élet még igazol. És nagyon sajnálom, hogy nem érhette meg, hogy ma már elmondhatjuk azt, ami történt. — Számomra az a legszomorúbb — vallja Papp Gyula —, hogy 1956 őszén rengeteg helyen belelőttek az emberekbe, így Miskolcon, Egerben, Esztergomban, Budapesten és másott. S mégis ott tartunk, hogy a mosonmagyaróvári és a salgótarjáni tömegmészárláson kívül az égvilágon semmivel sem foglalkoztak hivatalosan. Ez szomorú, és úgy tűnik, hogy • Később mégiscsak leveszik a csillagot 12 A HÉT
