A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-25 / 43. szám
INTERJÚ Tatárok a Krímben egykor és ma A krími tatárok hivatalosan bejegyzett szervezetének vezetője Mustafa Abdul Cemit, új nevén Kirimoglu, ami azt jelenti: a Krím gyermeke. Nemrég alkalmam volt találkozni egyik közvetlen munkatársával. Neve Ismét Zaat, Üzbegisztánban született, a krími tatárok koncentrációs táborában, Cirčik városban, ott, ahol 1967-ben első ízben mozdult meg a tatárság az elnyomás, az igazságtalanság ellen. Kezdetben a taskenti egyetemen dolgozott, jelenleg a szimferopoli Néprajzi Intézet munkatársa. Első kérdésem a történészhez a tragikus eseménysorozat folyamán született, az események tanúi között felnőtt öntudatos értelmiségihez szól: Mi történt tulajdonképpen a háború utolsó évében a krími tatárokkal? 1944. május 18-ról 19-re virradó éjjel, hajnali 4 óra körül, a szovjet hadsereg harcra kész egységekkel bekerítette a tatár falvakat. Minden házba behatolt egyegy tiszt három fegyveres közkatona kíséretében, és 15 perc alatt az egész lakosságot, öregekkel és gyermekekkel együtt katonai teherautókra ültették, majd a szimferopoli vasútállomásra vitték. Itt tehervagonokba hajtották őket, az ajtókat beszegezték és lepecsételték. Az így elszállított lakosság nagy része nőkből, gyermekekből és öregekből állt, hiszen háború volt, a férfiak a hadseregben szolgáltak. Az utazás összesen három hónapig tartott. Két hétig a vagonajtókat sem nyitották ki. El kell mondanom az igazságot... Önök bizonyára tudják, hogy az iszlám vallás egyik alapelve a tisztaság, ezért a muzulmán lakosság nagyon tisztaságszerető. Ezekben a vagonokban több tatár nő halt meg abból kifolyólag, hogy az adott körülmények között és mások jelenlétében nem merte elvégezni fiziológiai szükségleteit, ami idővel húgyhólyagrepedóst eredményezett. Az első napokban nem kaptak élelmet. Később a vagonok ablakain sós halat dobáltak be, anélkül, hogy vizet is adtak volna nekik. Fölütötte fejét közöttük a vérhas. Összesen három hónapig vonatoztatták őket. A lakosság egy részét Szibériába, másokat az Urál-vidókre, a Zűrjén és a Komi Autonóm Köztársaságokba, a Col-vidéki tatárokat pedig Közép-Ázsiába vitték. Ilyen életfeltételek mellett a krimi tatárok körülbelül 44 százaléka nem élte túl az áttelepítés viszontagságait. Milyen körülmények között éltek a krími tatárok új telephelyeiken? 1944-tól 1956-ig a Szovjetunióban maradt német néptöredékhez hasonlóan koncentrációs táborokban ólt a tatárság. Iskolákba, egyetemekre nem járhattak, mivel nem hagyhatták el a tábor területét. Minden héten pénteken a lágerlakók fölsorakoztak a parancsnok előtt, számbavétel végett. Ha valaki egy kilométernyire eltávolodott a tábortól, 25 óv kényszermunkára ítélték. A munkaképeseket gyárakban dolgoztatták, tulajdonképpen ez is kényszermunka volt. A Szibériába hurcolt tatárok nehéz körülmények között bányákban és az erdőkitermelósben dolgoztak. Az időközben felnőtt tatár ifjakat nem sorozták be a szovjet hadseregbe, hogy ne kerülhessenek kapcsolatba másokkal. Politikai fogolyként kezelték őket, sajátos egyenruháju munkaszolgálatos osztagokban szolgáltak, 1956-tól kezdve már építhettek saját házakat, de csak ott, a lágerek környékén. Maradtak-e tatár néptöredékek a Krímben? Senki sem maradt ott. A vegyes házasságok esetében például az orosz származású feleségnek "lehetőséget adtak" arra, hogy csaladjától elszakadva itthon maradjon, de gyermekeit az apjukkal együtt deportálták. Miután a szovjet hadsereg bevonult Romániába, a titkosrendőrség listái alapján innen is összeszedték az itt tartózkodó krími tatárokat. Mi történy az üresen maradt telekkel, kik telepedtek a krími tatárok földjére? Egyetlen nap alatt a tatár települések neveit orosz nevekre cserélték föl, a dzsámikat lerombolták, a tatár temetőket buldó- r zerekkel eltüntették a föld színéről, hogy ne maradjon a Krímben semmi nyomuk. Oroszokat, fóloroszokat és ukránokat hoztak oda jóval nagyobb számban, mint amennyi tatárt elvittek. 1966 és 1986 között, húsz óv alatt körülbelül egymillió idegent telepítettek erre a földre. Tulajdonképpen miért került sor a krími tatárok elleni embertelen eljárásra? Valószínűnek tűnik az a feltételezés, amely szerint Sztálin a kitelepítést büntetésnek szánta amiatt, hogy leteztek olyan tatár csapattestek, amelyek a háború alatt a németek oldalára álltak, és a Krím felszabadításáért harcoltak. A tatárellenes politikát azonban Hruscsov, majd Brezsnyev is folytatta. Tehát ez nem egy ember, nemcsak Sztálin bűne, hanem állampolitika volt, amelynek Gorbacsov vetett véget. Sem az orosz cárok, sem más elnyomó hatalmak nem vittek véghez olyan kegyetlenségeket a tatárokkal szemben, mint a Szovjet Kommunista Párt. Mert az egész hosszútávú, minden szempontból összehangolt politika volt és nem egy egyszeri alkalommal elkövetett cselekedet. Mikor kezdett enyhülni ez a politika? Gorbacsov föllépte után a velünk kapcsolatos politika is módosult, de nem gyökeresen, mert a politika nem egy ember politikája, hanem a 18 millió szovjet kommunista politikája, közülük sokan nem változtatták meg a hozzánk való viszonyulásukat. Rosszabb helyzetben vagyunk, mint amilyenben valaha a zsidóság volt, mert jelenleg nincs hazánk, dzsámiainkat, temetőinket eltüntették. A visszatérés egyéni kezdeményezésből történik, nincsen megszervezve. Főleg az idősebbek kívánjak újra látni az ősi földet, ott élni, függetlenül attól, hogy milyen életfeltételek vannak, majd ott halni meg. Eddig 150 ezren tértek vissza. Milyen Moszkva jelenlegi álláspontja a krími tatár kérdésben? Moszkva hivatalosan azt hangoztatja, hogy az erővel elhurcolt tatároknak joguk van visszatérni szülőföldjükre. Létezik egy kormánybizottság, amely foglalkozik ezzel a kérdéssel — elnöke maga a miniszterelnök-helyettes —, de nem rendelkezik anyagi alapokkal, nekünk pedig elsősorban építőanyagra van szükségünk, nem pusztán a bizottság "szóbeli" segítségére. Az eddig hazatért 150 ezer tatár a kormány támogatása nélkül telepedett viszsza. Arra sem kaptak engedélyt, hogy pontosan oda térjenek vissza, ahonnam elhurcolták őket. Meghatározták, hogy hová telepedhetnek? A bizottság úgy akarja, hogy a tatárok a félsziget északi részére költözzenek, mi pedig nagyapáink és szüléink eredeti lakóhelyeit szeretnénk visszafoglalni, amelyek a tenger közelében, a jaltai övezetben találhatók. De az erőszakos lakosságtelepítós megváltoztatta a Krím egész arculatát, hiszen azóta más típusú épületek jelentek meg itt, most a félsziget inkább úgy néz ki, mint Oroszország egyik sarka. A tatárok egykori épületei eltűntek? Többségükben igen, s ha néhány meg is maradt, azokban orosz családok laknak. Jelenleg még csak a kezdetén vagyunk annak a folyamatnak, amelynek során megkíséreljük hivatalos úton, bírósági eljárással visszaszerezni elkobzott javainkat, írásos dokumentumokkal igazolva tulajdonjogunkat. A tatárok kérik-e a helyükbe hozott oroszok és ukránok kitelepítését? Nem. Azt kívánják, hogy a másfél millió krími orosz és a hétszázezernyi ukrán elismerje ősi jogainkat. A moszkvai kormány által kialakított jelenlegi krími adminisztrációs terület vezetéseben az oroszok és az ukránok vannak többségben, mi pedig az utolsó helyet foglaljuk el, annak ellenére, hogy a Krím a mi területünk volt, és 1944-ig autonómiával is rendelkeztünk. A Szovjetunión belül, ha korlátozott lehetőségek között is, de minden népnek van sajat területe, az oroszoknak, ukránoknak saját köztársaságuk, a románoknak Moldávia stb., csak nekünk nincs. Ukrajnában például 8 millió orosz él, de ők elismerik, hogy ukrán területen laknak, alávetik magukat az ukrán törvényeknek, és békében élnek együtt. Ugyanez a helyzet a többi köztársaságban, az Üzbegisztánban, Türkmenisztánban élő oroszokkal is. Azt akarjuk, hogy a krími tatárok esetében is alkalmazzák ugyanezt az elvet. (Európai Idő) A HÉT 7
