A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-27 / 52. szám
ÉGTÁJAK Mely’k a legvígabb temető? Mely 'k a legvígabb temető ? A bú temetője!... "S ez hol lelhető?" Azt kérditek, ugyebár? — A bú temetője a boros-asztal, Közepén a kereszttel, a nagy palackkal. E mellett sírhalom minden pohár. — Járjunk e víg temetőbe Ily szomorú időbe ’! A bánat? Egy nagy óceán A bánat? egy nagy óceán. S az öröm ? Az óceán kis gyöngye. Talán, Mire fölhozom, össze is töröm. Fölszedtem sátorfám... Fölszedtem sátorfám és világnak mentem. Homályos sejtések munkálódlak bennem, Hogy, ha elindulok, találok valamit, Találok, hanem a sejtés nem mondta: mit? Még azt sem mondta, hogy mely táj felé menjek? Csak azt mondta: menjek, menjek, ne pihenjek En e benső szónak engedelmeskedtem, S az apai ház úgy elmaradt mögöttem, Mint az álom a fölébredt ember mögött, Apámhoz, anyámhoz még csak hírem se ’jött. Apám s anyám pedig búbánatba esek, De a jó szomszédok őket fölkeresek, S vigasztalásukra voltak ilyen formán: "Sose búsuljanak Sándor fiók sorsán! Ilyen istentől elrugaszkodott gyerek Az aggódást ingyen sem érdelmi meg, Viszi, mig viheti, végre pedétiglen Fölakasztják amit adjon is az isten, Mert nem vagyok mai legény a világban, De kicsiny mását senrláttam gonoszságban." Öreg szülőimet ekkép vigasztalák Szegény jó anyámmal fölfordult a világ, Ráborúlt fejjel az ágy szélére, s ottan Elveszett fiáért sírt szíveszakadtan. Petőfi Sándor versei Édesapám csak egy-két könnyet hullatott. De azután annál többet káromkodott, Kicifrázta, mint a szűcs a remek-bundát, S kegyetlen haraggal im e szókat mondá: "Hogy tiszta nevemnek ilyen foltja vagyon! Ha föl nem akasztják, én lövöm őt agyon!" Híre ment e szónak, hozzám is elére, Nem is tettem lábam apám küszöbére. Mert nagyon jól voltam én annak tudója, Hogy ígéreteit ő híven lerója. Kedvem kerekedett beszólni sok ízben Öregeimhez de biz én be se ’ néztem, Csak akkor, hogy már megleltem a valamit. Megleltem, megleltem, két ország tudja: mit. Tudnivaló dolog, hogy nem lőtt meg apám, Mikor azután az ajtót rájok nyitám; Olyat örült, hogy a szíve is fájt bele, Sohasem volt szívvel így teli kebele, S bezeg nem mondja most, mint egykoron teve, Bezeg nem mondja, hogy beszennyeztem nevét. Hát a jó szomszédok? ők most ezt beszélik: "Mondtam, szomszéd uram, mondtam én mindétig Ne bántsa a fiát, a szerencse fordul, Derék ember válik abbul a Sándorbul!" r \ Heltai Jenő December Nem pesti hónap: budai hónap, Mely időtlen idők óta koldusán nyeli Kisvárosi, falusi hónap, Az áldott Nap maradék-tüzét, Nem jazzal, rádióval hangos A türelmes föld gyérülő szenét Vásáros mai hónap: És a jóság és szeretet isteni kenyerének morzsáit. Százévelőtti, régimódi biedermeier-hónap, Hová lett ez az isteni kenyér, Gyermekeveink hónapja, Mely azért volt, hogy mindenkinek A szülei ház hónapja és a nagy téli szünidőé, Jusson belőle egy karéj? A Megfagyott gyermek hónapja Alig maradt belőle egy decemberre való, És Andersen kis gyufaárús lányáé, Egy napra való, A fehérszakállú Mikulásé Egy estre való, És a küsded Jézusé, Egy karácsony est re való! Jóság és szeretet hónapja, Talán imádkozni kellene! A megfogyatkozott jóságé és a megcsappant szeretető. Vagy visszanézve arra, mi mögöttünk van. Mert kihűlt a remény kemencéje a Földön, Megfogni egymás kezét Nincs aki újra befűtse, Összebújni, egymást megölelni Didereg az Ember, És utolsó szikrájából annak, mi bennünk emberi Haldoklik a világ, Új tüzet rakni új jövőhöz Ez a melegségre szomjas jégvilág, És friss kenyérsütéshez. V_________________________________________________________________________ A HÉT 17
