A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-27 / 52. szám
ÉGTÁJAK Zs. Nagy Lajos Félperces novellák A purgatóriumban Tegnap meghaltam egy fél éjszakára, természetesen a purgatóriumba kerültem, ott találkoztam Örkény Istvánnal. Egy máglya mellett állt, s épp a lelkének egyik mélyebb rétegét tartotta a tisztítótűz fölé. — Ez már az utolsó réteg — mondta mosolyogva — ezt még kifüstölöm, és irány a mennyország. — Ajaj, Mester — szóltam félénken — oda én nem jutok el, ezért jó volna itt megbeszélni a dolgokat...! — Megbeszélhetjük — mondta, s bal kezével a szemét dörzsölte, nyilván csípte a füst — miről is van szó? — Arról, hogy félperces novellákat akarok írni. — Ejnye, no! Miért épp félperceseket? — Azt tapasztalom, hogy a mai olvasónak egy egész perc túl hosszú idő. — S te természetesen az olvasó kedvében akarsz járni. Nagyon helyes. Még helyesebb lenne, ha egy félpercet sem lopnál el az idejéből, de... nem akarlak befolyásolni. — Engem nem is lehet Pisti bácsi. Elvégre maga a példaképem. — Jó követőmre akadtam benned, nem mondom, pedig te nem is voltál a vérzivatarban... — Még lehetek, mesterem. Amott délen már gyülekeznek a fellegek. Örkény elkomorodik, elszomorodik, bánatos szemmel néz a kék lángokba. — Lajcsi a vérzivatarban... — nem hangzik valami jól — mondja, majd ezt kérdi: — Nőnek már a szárnyaim? Most veszem észre a két hatalmas hófehér szárnyat a hátán. S a mester már vadul csattogtatja, aztán felém fordul. — Na, én már megyek is. Azért gondold meg a dolgot. Érdemes akár fél percet is irodalomra pazarolni? — Hogyhogyhogy? — hebegem ijedten. Pisti bácsi azonban már nem törődik velem, ugrándozni kezd mint a gólya, és suhogva kiröppen a purgatóriumból. Eszmetörténet Midőn I. Ádámot és I. Évát kiűzték valaha a paradicsomból, ugyanakkor űzetett ki Kobra úr is, a kígyó, ő volt a legesendőbb, mert még csak végtagokkal sem rendelkezett, csúsznia és másznia kellett a föld felszínén. Többször a nyakára is hágtak. Ezért nagyon megsértődött. Rögtön elhatározta, hogy kivándorol Szlovákiába. De akkor Szlovákia még nem létezett. Ezért több ezer esztendőn át csak csúszkált és mászkált a Tigris és az Eufrátesz között. Végre úgy a második világháború vége felé elindult nyugatnak. Szlovákiába akkor érkezett meg, amikor onnan a szocializmus épp eltávozott. E virágzó nyugati köztársaság a demokrácia útjára lépett, s parlamentjében elfogadták a híres nyelvtörvényt. Alighogy átcsusszant az ország keleti határán, Kobra úrnak megfájdult az egyik méregfoga. Mert nagy volt a huzat. Fölkeresett egy fogorvost. Balszerencséjére a fogorvos a Matica slovenská tagja volt, rendelője falán ott ragyogott a felirat: "Na Slovensku po slovensky!" S a doktor nem is volt hajlandó megszólalni más nyelven, csakis szlovákul. Kobra úr viszont csak mezopotámiai nyelven tudott. — Szí, szi — sziszegte mezopotámiaiul, ami azt jelenthette, hogy nagyon fáj. — Szü, szü — szüszögte, míg fölcsusszant a fogorvosi székbe, és kitátotta a száját. Valószinűleg arra kérte a fogorvost, hogy adjon neki fájdalomcsillapító injekciót, míg a fogát kezeli. A fogorvos iszonyú dühbe gurult: hogy valaki egy csúszómászó, ennyire ne tisztelje a nyelvtörvényt és a szlovákok identitástudatát! Injekciós fecskendő helyett azonnal egy harapófogót ragadott meg, és azzal közeledett Kobra úr kitátott szája felé. Csakhogy Kobra úrnak rosszak az idegei. Tisztára idegbajos úr ez. Hirtelen beleharapott a fogorvos szőrös karjába, alaposan megsértve ezzel az új nyelvtörvényt. A fogorvos szája habzott a dühtől. Elhatározta, hogy tiltakozásul éhségsztrájkba kezd a szlovák főváros főterén. Ledobta fehér köpenyét, és már indult is a térre. Az ajtóban összeesett és meghalt. Kobra úr azóta itt kóborol sziszegve az országban. Szkukálek Lajos rajzai 16 A HÉT
