A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-20 / 51. szám
ÉGTÁJAK Márai Sándor és Ásgúthy Erzsébet <_______________________________________________________________________> Márai Sándor tőlünk, csehszlovákiai magyaroktól szakadt el olyan magyarországi írónak, aki aztán nemcsak a korának, hanem az egész eddigi magyar irodalomnak is jelentős alkotója lett. Elszakadása nem lelki, hanem csak fizikai volt, s itteni szellemi kapcsolatai továbbra is erősek maradtak. Ezt nemcsak a szülővárosához: Kassához fűződő hűsége és szeretete bizonyítja, hanem az irodalmunkkal, irodalmi életünkkel való szoros és folyamatos kapcsolata is. Nehezen bontakozó irodalmunk ügyét a szívén viselte, és azokkal az íróinkkal barátkozott, akik a minőségért harcoltak. Közülük az esszéista Szvatkó Pál volt a legkövetkezetesebb és leghivatottabb, s az ő nagyszerű folyóiratkísérlete, az 1931-es Új Munka első számával úgy pusztult el, mint egy első diadalmas repülését végző madár, melyet az orvvadászok lelőnek. Márai — Móricz Zsigmondhoz és Schöpflin Aladárhoz hasonlóan — határozottan kiállt az Új Munka mellett, s hat év múlva Szvatkó sikeres új kísérletének: az Új Szellemnek egyik reprezentáns munkatársa és magyarországi népszerűsítője lett. Márai itteni barátai és értői közül még Peéry Rezsőt és Szalatnai Rezsőt keli feltétlenül megemlíteni. Ők a Szlovák Állam sötét korszakában a Fábry Zoltán által "Rezsők irodalmának" nevezett összeszűkült, de hősiesen helytálló kisebbségi irodalmi életben meglepően tág teret biztosítottak Márai számára. Az egymást felváltó két napilapban: az Esti Újságban (1939— 1941) és Magyar Hírlapban (1941 — 1944) — melynek a "Rezsők" irodalmi szerkesztői voltak — Márainak 35 írása jelent meg, köztük 5 vers (I), 6 regényrészlet és 3 drámarészlet (a Kalandból és a Kassai polgárokból). Ez a nagyon értékes statisztikai adat is azt sugallmazza, hogy a nagy író szlovákiai kezdeteit és itteni további kapcsolatait minél hamarább fel kell dolgozni, s ezt a feladatot szakdolgozat formájában a pozsonyi magyar tanszéknek érdemesebb hallgatója is elvégezheti. Most még az írásom címét kell megmagyaráznom: miért és hogyan került Ásgúthy Erzsébet neve Máraié mellé? Személyi kapcsolatukról, ismerettségükről nincsenek adatok, de Ásgúthy hagyatékában kutatva olyan írásai is kezembe kerültek, melyek arról tanúskodnak, hogy az írónő Márainak hűséges, értő olvasója és tisztelője volt. Két szép rövidke írásról, műfajilag glosszáról és tárcáról van szó. A glosszában Ásgúthy Márainak 1943-ban megjelent művét, a Füves könyvet Balassi Bálint kedves gyermekkori zsengéjével: a Betegh telkeknek való füves kertecské-vel veti össze. A tárcában két szép körte felett meditál, vagyonát vesztett dzsentri családja sorsáról és elhagyottan pusztuló családi fészkükről, mely mellett a vad bozóttá változott hajdani kertben már csak egy termékeny öreg körtefa él; írása, meditálása közben egy Márai-motívum is teljes természetességgel kerül a tollára. A dzsentri probléma Ásgúthynak olyan predesztinált, örök témája volt, mint Márainak a polgárság múltja és életesélye. Ez a rokon vonás mélyíthette el Ásgúthy Márai iránti érdeklődését. Jelentős közös vonásuk a gyermekkor és gyermekkori környezet állandó élő hatása, mely Márainál az életrajzi ihletésű regényekben és a Kassai őrjáratban nyilvánul meg a legszuggesztivebben, Ásgúthynál pedig a dzsentri tárgyú novellákban. Az írónő bensőséges Márai-ismeretét, kapcsolatát az említett glossza és tárca itteni közlésével demonstrálom. Lehetséges, hogy ezek az írások a Szlovák Állam magyar sajtójában is megjelentek, de a hagyatékban én gépiratban találtam őket. A gyermekkori környezet mindkét írónál közös produktív témamotivumáról egy Ásgúthy-dzsentrinovellával adok képet. (A novellát lapunk januári első számában közöljük.) Ásgúthyról még megjegyzem azt, hogy a fenti madárhasonlatomat rá is alkalmazni lehet. Figyelmet érdemlő alkotóképessége a negyvenes évek első felében, a Szlovák Állam idején erősödött fel, de amikor már teljesebb szárnyalására kerülhetett volna sor, akkor — a már kommunista rendszerben újrainduló irodalmi életünkben — az ő szárnyait durván megnyesték. Az ok dzsentri származása és "reakciós" világnézete volt. Fábry Zoltán pártfogása ellenére sem publikálhatott, s írói énje élő halottá vált benne. Régi írásai közül főleg én közöltem néhányat a sajtóban és antológiákban, de tényleges elégtételt csak halála után adhattam neki, mikor az 1986-ra tervezett Ének az éjben antológiába 10 versét és 6 novelláját soroltam be. Ha könyvkiadási viszonyaink rendeződnek, Ásgúthy Erzsébetet egy versekből, novellákból és drámarészletekből álló átfogó válogatás is megilleti majd. Turczel Lajos TM Két Hörte Két körtét találtam délben a tányérom mellett. Olyan érzés fog el, amint megpillantom őket, mintha rég elvesztett kedves ismerős köszöntene rám. Nem is kérdem, honnan kerültek oda. Tudom. Ilyen körte, ilyen kis kövér, sárga, gömbölyű hasú, mézzel bélelt nem érik másutt. Egy hely van csak, ahol ez az íz terem. _ Az öcsém volt "odakint" — mondják. Ő hozta. "Odakint”... "A tett színhelyén" — mondaná Márai. Igen: "A tett színhelyén", ahol ez a két körte is gyümölccsé érett, s ahova már hosszú évek óta csak gondolatban merek elzarándokolni. Erőtlen vagyok a harchoz, melyet fagyott emlékek, elzsibbasztott érzelmek feltörő erejével kellene vívnom. Ezért nem járok ki. Nem járok nyaranta a régi házba. Haza... Félek az omladozó falaktól, pókhálós ablakoktól, fájnak a törött oszlopok, az elvadult kert, a begyepesedett utak. Fájnak az üres szobák és a megtelt kripta. Egy-egy gallyon még ott látom halott Apám szikár kezét, amint csemetét olt. A gyomos udvaron még hozzám dörgölőzik kedvenc kopóinak valamelyik visszamaradt utóda. De nem harsan többé a vadászkürt... A hináros tó zöld bársonyát nem törik meg friss evezőcsapások... Egy elsüllyedt világ int felém, ahol minden a régi, minden az enyém és mégis oly^n elérhetetlen. Csak a körtefa él. El és terem.,Változatlanul, évről évre egyformán. Újra és újra megrakodik a nyár ajándékaival, fáradhatatlanul, mintha mindig újból felkészülne, hogy hazavárjon boldog, sugaras, nagy vakációkra. Mintha most már mindenki helyett ó várna ránk egyedül. — Megint tele van — mondja az öcsém. S én rábólintok. Igen, őbenne, az öreg fában, még nem csalódtunk. Két körte fekszik előttem az asztalon. S egyszerre gyümölcsérlelő őszök lehellete csap meg. Darazsak zsonganak a fejem körül, s az érett körte meleg illatától ismeretlenségbe süllyed körülöttem az yperit, foszgén, bomba, óvóhely, stuka, syréna... Csak a körtefa áll. Áll, szándék és haditerv nélkül. Sárga gyümölccsel megrakottan, rendületlenül. Jóságosán és hatalmasan. Kiterjeszti áldott karjait városba kószált árva gyermekei felé, s visszalopja szívükbe egy pillanatra amit az aszfaltokon, gépek rohanása, rekordok túlszárnyalása közben, az évek sodrásában elvesztettek: az élet egyszerű, igaz értelmét. (1941) 16 A HÉT
