A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-19 / 29. szám
KÉPRIPORT impresszión Köpcsóny, Kismarton, Nagymarton, Alsóőr, Felsőőr, Őrisziget... Burgenland. Az egykori Nyugat-Magyarország határát képező őrvidék. Hetven éve egy másik állam tartománya. Egy olyan államé, ahol 40 éves a pluralista demokrácia, s ahol újabb 40 óv múlva talán már egyetlen magyar sem ól majd. 1920-ban mintegy nyolcvanezren voltak, ma alig több mint négyezren. Erősen megfogyatkozott és meg is öregedett az őrvidéki magyarság — szaporodnak a fejfák a temetőkben. Úgy tűnik, kihalófélben van a burgenlandi szigetmagyarság. S nemcsak számban, lélekben is. A nyelvi közöny, az anyanyelv megtagadása, az anyanemzettől, kultúrától való elidegenülés — ez jelzi a magyarság elmúlását. így van ez annak ellenére, hogy néhány megszállott mindent elkövet azért, hogy ne csak a magyar szót, de a már alig-alig létező magyarságtudat is újraéledjen. Sokan mondják, hogy a burgenlandi magyarok helyzete összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint a többi utódállamban maradt magyarságé. Akik így gondolják, tévednek, mert míg az erdélyi, felvidéki, vajdasági területeken volt némi alkalom az anyanyelven való tanulásra, a burgenlandi magyaroknak ez nem adatott meg. Az 1938. évi Anschluss után felszámolták a magyar iskolákat, elbocsátották a magyar tanítókat, száműzték a magyar kultúrát. Aztán jött 1945, amikor a kommunizmus nemcsak a gondolatnak, de még a szeretetnek is csapdát állított. így történhetett meg, hogy az anyaország megtagadta kisebbségi sorba taszított gyermekeit, köztük a burgenlandi magyarságot. Szögesdrótot feszítettek anya és gyermeke közé, s a találkozásuk felé vezető utakat géppisztolyok vigyázták. Az elhagyott gyermek pedig lassan feledni kezdte anyját. Mostoha után nézett, s ráébredt arra, hogy nem is olyan keserű ez a mostohasors. Jól érezte magát úgy is, ha bölcsője fölött nem szólt magyar altató, ha sírja fölött nem 10 A HÉT
