A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-06 / 49. szám
VISSZHANG »isjff!Wmm Tisztelt "Postai levél helyett.." címmel lapunk 40. számában felhívás jelent meg, melyben kértük olvasóinkat, írják meg véleményüket a 35 éves Hétről, közöljék velünk, miért olvassák, és adjanak tanácsot, hogyan tovább, vagyis mit szeretnének a jövőben olvasni az újságban. íme néhány hozzászólás és javaslat: Már középiskolás koromban — igaz rendszertelenül — vásároltam a Hétét. Most hétről hétre megveszem, mert egy jó újság. Nem fantasztikus, nem óriási, nem is éppen "szuggesztív", egyszerűen jó. Sokszínű, változatos, témakörének palettája tág, és ami számomra a legfontosabb: szórakoztat és gondolkodtat egyidejűleg. A Hét nem tartozik azoknak az állandóan megújuló lapoknak a táborába, amelyek azonnal behódolnak egy-egy felkapott, divatos stílusirányzatnak. Az egyre változó világban következetesen hű maradt önmagához, az idők során kialakult "image'-jóhez, és ez a jellemvonás bennem mélyen gyökerező tiszteletet ébreszt. Korunk fáradt, feszült emberének egyre kevesebb az ideje és a kedve komoly, éber odafigyelést igénylő közéleti, valamint kulturális cikkek olvasására — talán csakis a szerkesztőgárda bátor, áldozatvállaló kitartásának köszönhetően — A Hót mindezek ellenére képes volt (és tudom lesz is) a talpon maradásra. Egy újság szerkesztése — laikus véleményem szerint — hálátlan feladat. Egy kitűnően összeállított példány elolvasásakor az írókat, szerzőket dicsérjük, ha viszont valami nem nyeri el tetszésünket azonnal a szegény szerkesztőket marasztaljuk el. A Hétnek sokat köszönhetek. Általa a szűkös jelenben elérhetetlen városokat, műemlékeket látogathatok, dicső múltú személyiségek életének eddig ismeretlen epizódjait ismerhetem meg, az interjúsorozat segítségével közelebb kerülhet hozzám egy-egy ismert művész, politikus. Örülök, hogy a csehszlovákiai magyarság ilyen nívós, sokoldalú lap olvasója lehet, annak ellenére, hogy örömömbe egy cseppnyi üröm is vegyül. Hiányolom ugyanis, hogy nincs igazi, életképes vetélytársa. Két egyforma karakterű hetilap vetélkedésének a díjnyertesei ugyanis mi, az olvasók lennénk. A meglévő rovatok mellett mi az amit 14 A HÉT hiányolok? Örömmel töltene el egy új, állandó rovat, amely a társművószetekkel foglalkozna. Tájékoztatna a csehszlovákiai magyar képzőművészetről, feltárná előttünk a más művészeti ágakban tevékenykedő alkotók munkásságát. Befejezésül a szerkesztőség minden tagjának jó egészséget, szerencsét és rengeteg jó ötletet kíván hű olvasójuk Jankovič Eleonóra Röplapok hullottak a térre Miután bekaptuk a vasárnapi ebédet az Orsolyák utcai 'internátusbán'', és elraktároztuk a vasárnapi "száraz vacsorát" a kisszekrény felső fiókjában, nekivágtunk az októberi napsütésben pompázó Pozsony utcáinak. Határozott úticélunk nem volt. Hamarosan a Sztálin téren (ma az SzNF tere) — akkor 1956-ot írt a naptár — találtuk magunkat, ahol különösen vasárnap délutánonként nyüzsgött a sétáló tömeg. A tér őszi hangulatához tartozott a feledhetetlen sültgesztenye-illat. Azon a bizonyos októberi vasárnap délutánon repülőzúgás zavarta meg a tér megszokott nyugalmát. Az alacsonyan szálló gép egy szabályos kört írt le a tér felett, jelezvén, hogy bizonyos szándékai vannak a téren tartózkodókkal. Minden tekintet a gépre irányult, amelyből szorgos kezek röpiratokat szórtak. A füzet nagyságú zöld lapocskák, ahogy hullottak alá, csillogtak a napsütésben, akár az őszi falevelek. Falusi gyerekek lóvén, nem sokat teketóriáztunk. rohantunk az égből hulló röpiratok felé, hiszen jól ismertük a reklámnak ezt a fogását a háború utáni évekből. Ha jól emlékszem, elsőnek Füri Feri barátom és osztálytársam kaparintott meg egy röplapot, amelynek magyar szövege — nem kis meglepetésünkre — tudtul adta, hogy egy új képes magyar hetilap indul hamarosan, amelynek "A Hót" lesz a címe. Az emberek nézegették, olvasgatták a röplapokat, mi is összegyűjtöttünk belőlük néhányat, nagyon sajnálom, hogy mára nem maradt meg egyetlen példány sem. Aztán vártuk, lestük a lapot az újságárusoknál, de nem bírtuk kivárni, ráadásul jöttek a magyarországi események, amelyek Budapestre irányították figyelmünket. A kulturális hetilapunkra bizony keveset gondoltunk akkor. A karácsonyi és újévi téli szünet után, amikor újra összesereglettünk, hozta valaki az új lap — A Hót—első példányót. Azóta vagyok olvasója, és lám a 35 esztendő milyen gyorsan elszaladt. Uotesíky Árpád A Csemadok kendője alatt vált ismertté számomra a lap falunkban, Nánán. A Csemadok tagság, a színjátszók ötlete alapján született a Csemadok kendő. Ünnepkor abban lépett fel az énekkar, évzáró gyűléseken is a fejre került, és mindig valami rendkívüli kisugárzása, varázsa volt. A kis könnyű, háromszög alakú kendő csücskében a Csemadok szót és a jelvényt festékkel festették. A jövendőért a kendősök sokat tettek. Az ő kezükben láttam először a lapot, és így került el hozzám is. 35 éve ismerem, olvasom az A Hót-et, dokumentumként őrzöm Móry Margit és Jókai Mária Szlovákiai magyar népviseletek sorozatát és a többi sok-sok cikket. Az eltelt 35 év munkájáról nehéz véleményt mondani. Mindenesetre tudtunk a sorok között is olvasni, kiéreztük a^ emberi szót, a nemzetiségi vonatkozású gondolatokat. Köszönetét kellene mondani mindazoknak, akik a lap bölcsőjénél álltak, és akik a jelenben is tovább ringatják. Az ötletekre, a jó gondolatokra ma még nagyobb szükség van. Véleményem szerint le kell hajolni az emberekhez. De hogyan? Éppen úgy, mint a kendős világ lelkesedése idején, keresni egymás kezét, szívét és közelebb kerülni egymáshoz. Belépni a kisiskolák, nagyiskolák kapuin, bevinni a szellemi táplálékot. Az újságárusitás legméltóbb helye az iskolákban lenne. Az új utak kereséséhez és a lap 35. születésnepját köszöntve áldásos munkát kíván régi olvasójuk: Hajtman Kornélia Szeretnék reagálni a Postai levél helyett című írásra. Helyesnek tartom, hogy lapjuk 11. **te*Tam 15. mnJ* 10 V Htts»« U H na*y*t 12 K OT"l* 13 Sí M* 14 Cs Tibor 15 P 16 Sí Lamtxtrt
