A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-06 / 49. szám
VISSZAPILLANTÓ ismi így írtunh mi... "... Száz korona nem csekélység... Nagy különbség, megvan-e a százasod vagy nincs! Eleget vásárolhatsz érte, mondhatnám sokat... de ha nincs, no, akkor baj vanl... És milyen óriási egy ilyen százas jelentősége, különösképpen ami a béralapot illeti?! Messzeható politikai eszköz, amellyel kiválthatod a dolgozók anyagi érdekeltségét, kifejezésre juttathatod elégedettségedet munkájukkal... Igen, a béralapon felbukkanó százasnak varázsereje van. Bár nem oly egyszerű a dolog, mert mindenki nem tud vele így bánni, hogy célszerűen teljesítse a hozzáfűzött reményeket. Nem adhatom oda csak úgy a százast valamelyik dolgozónak, hogy nesze vidd, használd fel egészséggel! Szó sincs róla, nagy hiba volna ez, mert a pénz nem teljesítené funkcióját. Itt van például ez a Fűrész_ elvtárs. Megbízható, kiváló munkaerő. Ó az első minden reggel az irodában, este utolsónak hagyja el a munkahelyét. Megérdemelné a száz koronás fizetésemelést... de nem tehetem, mert nem mellőzhetem Kakas elvtársat... Valamivel lassúbb ugyan Fűrésznél, de hát... bárcsak mind ilyenek volnánakl... Most jut eszembe. Fehér elvtársnőnek megígértem, hogy gondolni fogok rá... Felosztom a százast három részre: Fűrésznek negyven. Kakasnak negyven és Fehér elvtársnőnek húsz... (1957. év, 48. szám) ... A 24 özvegyből, 12 férjes asszonyból és leányból s a számtalan alkalmi segítőből álló asszonycsoport úgy fellendítette a szövetkezetét, hogy bezzeg senki sem kíván kilépni abból ma már. Ezt az ördöngős női regimentet immár második éve a hetvennégy esztendős Major Erzsi néni vezeti. — Képzelje csak, még a hetven esztendőn felüliek is állandóan munkáért járnak a nyakamra... — De hiszen maga is hetvennégy esztendős már — cirógatom meg békítőleg az öregasszony kidolgozott kezét. Ám Örzse néni kacagva tiltakozik az öregség vádja ellen. — Még csak néhány hót múlva leszek hetvennégy éves — mondja huncutkodó pillantással, — de különben is olyan varázsitókától fiatalo-10 A HÉT dóm, amiből még Zápotocký elvtárs, megboldogult elnökünk is ivott! Tréfának veszem Örzse néni beszédjét, ám ő elkomolyodva, hivatalos írást kapargál elő. Ezzel bizonyítja, hogy 1956-ban mint a rimaszombati járás békeküldöttje, igenis Prágában, az ország fővárosában járt. Ezután pókhálós üveget szed elő, egy gyűszűnyi méregerős szilvapálinkát tölt ki belőle, s miután belém erőltette, ekképpen folytatta: — Ebből a saját főzetű szilvóriumból vittem egy kis üveggel Zápotocký elvtársnak, s amikor kezet fogott velem, kezébe is adtam! Meg is kóstolta nyomban, még a kísérőit is megkínálta vele. Hát ilyen emlékektől "fiatalodik" az uzapanyiti szövetkezet asszonycsoportjának főgenerálisa. 1959. év, 3. szám 'Az albumok emlékeznek és emlékeztetnek. A családi albumok rendszerint csak a jóra, a kellemesre. A mi albumunk tárgyilagosabb... fintorogtunk és tapsoltunk ebben az évben is eleget... Az óv folyamán csak országos, területi és járási rendezvényekből 34 volt. 71 000 főnyi közönség előtt, a színházi előadások száma meg olyan nagy, hogy magam is tamáskodva írom le: 1455. Ha csak 200 nézőt számolunk egy előadásra, akkor is kevés híján 300 000 az eredmény... 300 000 ember izgulta vagy unatkozta végig a Senki fiá-t, a Huszárvágást, a Bolondórát, a Bolondos vasárnap-ot, s a többit. S itt kezd a kritikus fintorogni. Mert nincs ember, akit el ne bűvölne a csillagászati szám... de hozzáértő ember sem, aki e címek hallatára el ne húzná a száját. Pedig így volt. Az album nem hazudik és nem felejt. Még az emlékezetes országos drámafesztivál három legsikeresebb darabja között is ott volt egy a felsoroltakból... 1963. év, 52. szám "Azt hallom, hogy D barátunk cserbenhagyott bennünket; beállt az antialkoholisták jámbor táborába. Nehéz elhinni, de a tények meggyőznek: nem iszik. Hiába kínálom sörrel, borral, pálinkával, mindent visszautasít. Csak ámulni tudok. Húsz évig ivott, a fiú többször is volt elvonókúrán, semmi sem segített rajta, most meg tessék, már egy hónapja nem iszik — saját akaratából... Hogy lehet az, hogy mégis állandóan olyan kótyagos, sőt, részeg, mint azelőtt. Hebeg, dadog, tántorog. Danolászva megy az utcán. Beleköt legjobb barátaiba, felpofozza az autóbuszsofőrt, elviszik ót a rendőrök. Vért vesznek tőle, a vérében alkoholt találnak. A zsebében meg két nagy üveg sósborszeszt. ' ■ \ Hű, a nemjóját! Ha én ezt tudom! Hogy a költészetből nem lehet megélni! Azt a jónemjét ennek a kutya világnak! Miből lehet megélni akkor, kérdezem én. Munkából meg muzsikából. Mit csináljon hát a költő, ha rágja őt a múzsa? Menjen el kondásnak? Makkoltasson disznókat a karikást erdőben? Álljon a vizek partján, mint Nepomuki Szent János, és hegedűzzön a halaknak? Hohó, nem oda Buda! Mert a verset igénylik. A szerkesztőségek, kritikusok. Mert ha költőnek nem is, költészetnek lennie kelL Szép, angyalhajú, molett költészetnek, még itt, a mi tájainkon is. Csakhogy akkor tessék fizetni a költőknek, ne kelljen beállniok a cigány- vagy beatzenekarba! Különben a versre az Olvasó is igényt tart, csak még nem tudja. Ha verset olvasok Nékye, mindig az orromat nézi, mely kékül, pirosul meg bordóul a bortuL 1978. év, 37. szám <______________________________________________________________________>
