A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-07-19 / 29. szám

GONDOLKODÓ Másik történelem Valami baj történhetett a március elején megtartott népszámlálás­sal. Mert annak idején azt ígérték, hogy az illetékes statisztikai hivatal az első — előzetes — adatokat három hét elteltével a nyilvános­ságra hozza. A felmérés teljes eredményét pedig május végéig publikálják. Amikor e sorokat írom, már június idusán is bőven túl vagyunk, azonban a Szlovák Sta­tisztikai Hivatal mindmostanáig egyetlen adatot sem fedett fel ab­ból, amit az ország polgárai márci­us elején az adatlapokba beírtak. Még csak a késedelem okát sem jelölték meg, így aztán fokról fokra, s egyre tágabb hullámokat vetve, terjednek különféle találgatások az idei népszámlálási adatokat illető­en. Jól értesült forrásokra hivatkozva mondta az egyik ismerősöm, hogy például mi, szlovákiai magyarok több, mint egymillióan volnánk. Aztán hal­lottam kilencszáz ezerről, de egymil­lió-kétszázezerről is. A magam részé­ről ezeket a "biztos forrásból" szárma­zó adatokat nem sokra becsülöm, mert tapasztalataim és ismereteim szerint nélkülözik az objektivitást. Hogy miért? Vessünk egy pillantást az utóbbi hetven-nyolcvan esztendőre. Az egykori Felső Magyarországnak — a mai Kárpátaljával együtt — az 1910-es népszámláláskor 1 066 577 magyar nemzetiségű lakója volt. Az 1921-es — első — csehszlovákiai népszámlálás adatai szerint a trianoni diktátum alapján idecsatolt területen 657 646 magyar élt. (Az ország lakosságának 5,1 százaléka). Ezt a számot a későbbiek során a kitelepíté­sek, a deportáció, a reszlovakizáció, továbbá Kárpátalja gyarmatosítása lé­nyegesen apasztotta. (Például az 1950-es statisztika szerint már csak 367 732-en voltunk.) A legutóbbi, 1980-as népszámlálás 579 166 cseh­szlovákiai magyart regisztrált. Ha a realitások talaján akarunk maradni — márpedig a nemzetiségi viszonyok között nincs helye az ábrándozásnak —, akkor az idei népszámlálási adatok várható eredményeit ezek a számok határozhatják csak meg. Persze le­hetséges — sőt szinte bizonyosra vehető—, hogy a korábbi népszámlá­lás (-ok) adatait a hatalom a saját céljainak megfelelően "kiigazította". Ám olymértékű gyarapodásra — még­ha kívánatos volna is —, mint amilye­nek a "biztos forrásokból" származ­nak, dőreség volna számítani. Az természetesen megtörténhet, hogy a szlovákiai magyarság lélekszáma lé­nyegesen magasabb lesz a tíz évvel ezelőttinél, — a magam részéről úgy 100—150 ezres emelkedést elképzel­hetőnek tartok —, ám az egymilliós értéket erősen eltúlzottnak találom. Persze — az élet már ilyen — bármi megtörténhet. Még az is, hogy a szlovákiai magyarság lélekszáma — teszem azt felével, egyharmadával lesz több, mint volt 1980-ban. Meges­het bármi, merthisz voltak olyan réte­gek — főleg a városi diaszpórában — amelyek különböző személyes érde­kektől vezettetve helyezkedtek a min­denkori nemzetiségi sakktáblán. Elő­fordulhat, hogy a jelenkori szlovákiai "demokráciában" felkorbácsolt min­dennapi magyarellenes kirohanások e réteget is megérintették, s föltámadt benne a "kivagyiság" vagy a "csak­­azértis" szelleme. Aztán, tapasz­talhattuk a korábbiak során, hogy külön kellett feltüntetni a nemzetiséget és az anyanyelvet. Itt is megtörténhe­tett némi arányeltolódás a javunkra; vagy legalábbis olyan abszurd kettős­ség, amelytől — az 1980-as népszám­lálási adatok feldolgozásakor kelt szárnyra a hír —, a számítógépek összezavarodtak. (Ilyesmi most is megtörténhet, merthisz a két adatot ismét külön kellett jelölni.) Mondom, megtörténhet némi arány­­eltolódás a javunkra, de azzal is számolni kell, hogy a csehszlovákiai magyar gyermekeknek több, mint 40 százaléka évtizedek óta szlovák isko­lába jár, ahol a magyar ellenségkép folyamatos ráhatásának következmé­nyeként szellemében oly mértékben fertőződik, hogy nem csak anyanyel­­vét, nemzetiségét is megtagadja. Ez a felgyülemlett "negyven százalék" ön­magában, de immár utódaiban is jelentős tömeg — így jelentős lemor­zsolódás is egyben. Ha az elmondottakat a realitás tala­ján állva összefoglaljuk, jó esetben a szlovákiai magyarság száma elérheti a háromnegyed milliót. A magam részéről ezt is óriási eredménynek tartanám az elmúlt hetven esztendő magyarellenes politikájának a tükré­ben. Ha föltételezéseim realitásközeliek, akkor felmerül a kérdés, hogy végülis mi a valós akadálya a népszámlálási adatok nyilvánosságrahozatalának? Azt nem hiszem — mert aligha is hihető —, hogy a szlovákiai magyar­ság lélekszámának nem várt alakulá­sa volna a késedelem oka. Ha azon­ban a mai Szlovák Köztársaság ösz­­szes nemzetiségeinek az együttes adatai mutatkoznak a vártnál maga­sabbnak a szlovák nemzet rovására, az már lényegesen megváltoztatja a helyzetet. Mert — ha mi mondjuk 750 ezren vagyunk, s ha a romák, is vállalják önmagukat — ők kb. 350 ezren lehetnek — az már önmagában is több egy milliónál. Ehhez jönnek a ruténok, a ruszinok, az ukránok, a lengyelek, s ma már a németek is — akkor bizony a Szlovákiában élő nem szlovák lakosság létszáma bőven el­érheti a másfél milliót, ami teljesen új helyzetet teremt geopolitikai szem­pontból a Szlovák Köztársaságban. Legelébb is bebizonyosodik, hogy az eddigi szlovák nemzetiségi politika alapjaiban hamisítvány, s így egy demokratikusnak mondott társada­lomban tarthatatlan. Ugyanakkor kér­désessé tesz minden "nemzetállami" törekvést és deklarációt. Ugyanis olyan "nemzetállam" nem létezik — nem létezhet —, amelynek egynegye­de más nemzetiségű. Például a ma érvényben lévő nyelvtörvény ilyen esetben — az ötmilliós Szlovákiában — elveszítené minden jogalapját. (Ami, mellesleg egyébként is hiány­zik.) A jövőt tekintve, a készülő új alkotmány megszövegezése is prob­lematikussá válna: hová, s mi módon foglalnák a paragrafusok harapófogó­iba Szlovákia nem-szlovák polgárai­nak általános és sajátos jogait?! Egyértelművé válna, hogy le kéne mondani a "nemzetállam" szlovákiai ábrándjairól. A Szlovák Statisztikai Hivatal hallga­tása mögött gyanítom, ilyenféle meg­fontolások húzódnak meg. Mi tehát a teendő? A kivárás, a hallgatás és az elhallgatás. Legalább addig, amíg az alkotmányokat, vagy azok alapelveit a parlamentek elfogadják. Mert azután már csak az számít, amit az alkot­mányba belefoglaltak; ami kimaradt — elhanyagolható. Tételesen például lehet az a mai Szlovák Köztársaság másfélmilliós nemzeti kisebbsége is... Gál Sándor 4 A HÉT

Next

/
Thumbnails
Contents