A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-29 / 48. szám
diákos tarisznyájából, s adta át lakásomban, hogy előzőleg igazoltatott. Útlevelemet kórte — hivatalomban. Ez se történt meg velem azóta, bécsi otthonomban. Közben állandóan sürgették a kiadást, nekünk pedig hallgatnunk kellett, egyrészt amíg a kézirat kijut nyugatra, másrészt nehogy peres úton a hatóság a szerzővel leállíttassa a kiadást, illetve elkoboztassa a postázatlan anyagot. Amerikában ugyanis — a kiadó tudta nélkül — három hónappal a megjelenés előtt, interjú keretében, meggondolatlanul már hírt adtak a készülő kiadásról. így sietség miatt került az első kéziratba annyi hiba. Csak a megjelent kötet védi a szerzőt, és nem a kézirat, avagy az ólom. A kizárólag önköltségi áron dolgozó kiadó rizikójáról nem is — Két jelentős könyvvel járultál hozzá az ausztriai magyarság önismeretének feltárásához. Készül-e e két könyv folytatása? Milyen írói terveid vannak? — Amennyiben betartottam volna ígéretemet, s kérdéseidre azon nyomban válaszolok, könnyebb dolgom lett volna, így viszont hitelesebb. Többé nem összpontosíthatok arra, amit magam szükségesnek vélek, hanem amit mások okvetlenül megoldandó feladatként rám hárítanak. Szóval azt csinálom, amit mások "muszáj"-nak mondanak, nem amire elsődlegesen érzek indíttatást. Elkészítettem egy német mozaiktükröt kortárs kisebbségi magyar költők műveiből osztrák kiadó felkérésere, feleségem műfordításaival; egy éven át nyüzsögtem az 1991. évi osztrák népszámlálás körül, biztattam, verbuváltam, szervezkedtem. Miközben sajtó alá kellene rendeznem a Találkozások Európával" c. kötetet, 40— 50 romániai magyar író kéziratával, az ünnepi előadásokkal, bő fényképanyaggal, azaz a tavalyi, nagy visszhangot kiváltott 30 éves jubileumi ünnepség dokumentációjával. Igaz, ehhez előbb talán kiadót is kellene szereznem. Ugyanakkor a keleteurópai kiadók "politikáját" nem ismerem, ezen a területen járatlan vagyok. Nyilván ezért is késik a "Pótszigorlat" c. kötetem magyarországi megjelenése már másfél, szociográfiámé pedig egy éve. "Midőn Bécsben megindultam" (1955— 1956) munkacímen az idén nyáron folytattam a Pótszigorlat utáni naplójegyzeteim sajtó alá rendezését. "A nyolcvanas évek" címen gyűjtöm az ausztriai magyar szociográfiám második kötetéhez az anyagot, közben látogatom majdani adatszolgáltató "alapsokasáígom" családjait, s őszre le kell adnom az MTA Nyelvtudományi Intézete számára egy tanulmányt az ausztriai, kisebbségi magyar népcsoport nyelvi múltjáról és jelenerői. Még egy mondat ide kívánkozik: mindez természetes függvénye első állásomnak, a lelkészi hivatal mindennapi ügyintézésének. Hiszen nálam az írás, az irodalom szabályozott szabadidőtöltés. — A dolgozószobád falán van egy térkép, teletűzdelve színes fejű gombostűkkel. Azt hiszem ez a te térképed akár a magyar tragédia(k) metaforája is lehetne... Mire gondolsz, ha erre a térképre nézel? — Először is mindazokra a magyarokra, akiknek 1988-ban Ausztriában, több-kevesebb rendszerességgel az országban protestáns istentiszteleteket tartottunk. Ezek a zászlós gombostűfejek. A 250-néi jóval több színes fejű gombostű menekülttáborokra és -szálláshelyekre utal. Itt éltek 1988. május 9-én az Ausztriában menedékjogot kértek (15—16 000), zömükben kelet-európaiak, közöttük több mint tízezer magyar nemzetiségű. A világos kék gombostűvel jelzett panzióban nem laknak magyarok, a sötétkékben már nincsenek, vagy időközben feloszlatták a szálláshelyet. A piros (175) arra utal, hogy azt legalább egyszer személyesen felkerestem, ott tájékoztató előadást tartottam, s helyi "őrallóm", vagyis választott, esetleg csak felkért "összekötőm" van, akinek a címére rendszeresen tájékoztatót küldök, s ő jelzést ad ügyesbajos dolgokról, túlkapásokról stb. A fehér (56) gombostű azt jelzi, hogy ezeket a szálláshelyeket többször felkerestem, s ott legalább egyszer istentiszteletet is tartottam. A zöld (41) gombostűk helyein sohasem jártam. Ezek zöme Linztől keletre, Felső-Ausztriában van. Ezeket apostoli lelkületű katolikus lelkésztársam gondozta, természetesen a protestánsokat is. Ezenkívül — az egész terepen — csak 3 zöld gombostű található. Ezeknek a Becs környéki szálláshelyeknek a magyar lakói mind bejártak hozzám. — Mit jelent a megnevezett időpont: 1988. május 9.? — A kelet-európai politikai változások következtében Ausztria ettől a naptól kezdve nem fogadott be többé lengyel- és magyarországi menekültet. Másfél ev után ezt kiterjesztették a csehszlovákiaiakra, végül a romániaiakra. Amikor azután Magyarország csatlakozott az Egyesült Nemzetek ún. genfi, menekültkonvenciójához, vagyis maga is menedékjogot adó államma vált, az osztrák Belügyminisztérium 1989 nyarán — a kivándorlásra elfogadottak kivételével — az összes, még ún. menekültgondozásban lévő magyarországi magyart, sok esetben 3—4 nap leforgása alatt "kitett az utcára". Az emberek zömmel nem rendelkeztek munkavállalási engedéllyel, törvénytelen feketemunkára jártak a szálláshely környékén, gyakorta 25—30 schillinges éhbérért, s most, csaknem azonnali hatállyal 2506 magyarnak nem volt szálláshelye és ellátása. Megalázott emberi mivoltuk abban tetőzött, hogy az Ausztriában több mint 40 éven at kifejtett menekültmunkában addig ismeretlen embertelenséggel, közülük többeknek hatósági közegek is azt mondták: "ki a magyarokkal" Ausztriából, "vissza a magyarokkal" Magyarországra. Amikor 1989 júliusában az "utcára kerülés" megkezdődött — menekülttábori lelkészként — sajtónyilatkozatot tettem. Ezt szó szerint leadta az Osztrák Távirati Iroda, s így nyilvánosságra jutott az Osztrák Belügyminisztérium akciója. Helyi és külföldi lapok felfigyeltek, az osztrák lakosság rokonszenvezett a magyarokkal és számos helyi hivatal tevőleges megértést tanúsított. Énnek a hírügynökségi jelentésnek az eredeti német nyelvű szövege ezért kapott helyet e térképen. Megindult instanciázásunk. Higgadt és körültekintő magatartásunk eredményesnek bizonyult. Ezek a magyarok ma már szenvedésben megedzett, részben az osztrák állampolgárság felvétele előtt álló, integrálódott ausztriai magyarok. Végül is arra kell gondolnom, hogy amit mások ellenünkben kigondoltak — "minket" dobtak ki elsőnek, s ez az akció máig is tart! —, vagyis a rosszat Isten jóra, javunkra fordította. Bárcsak sokszor, máshol is lenne több, ehhez hasonló tapasztalásunk. Gól Sándor Fotó: Németh István A HÉT 7
