A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-22 / 47. szám
HÍRMONDÓ A mag termékeny talajba hullott... A II. Szlovákiai Táncháztalálkozóról beszél dr. Takács András Idén kioldották kincseszsákjukat az erdélyi, a magyarországi és a hazai magyar, illetve szlovák hagyományőrző táncosok, zenészek, szólisták, táncházzenekarok, hogy a verejtékes munkával összegyűjtögetett értékeket — népi hagyományokat, dalokat, táncokat — hozzáférhetővé tegyék a II. Szlovákiai Táncháztalálkozón, a Dunaszerdahelyi Városi Sportcsarnokban összesereglett érdeklődők számára. A népzenei koncertek, az egyes csoportok bemutatója és táncoktatása, valamint a délutáni gálaműsor után másnap hajnalig ropták a táncot a résztvevők a táncházban. A rendezvény színvonalát emelte Kallós Zoltán kolozsvári néprajztudós jelenléte és a sötétedésig tartó népművészeti kirakodóvásár gazdag választéka. Sor került nyilvános rádiófelvételre, jelen volt a Magyar Televízó; sajnos, a meghívott szlovák lapok munkatársai nem mutattak érdeklődést e különböző népek kultúráját ötvöző, Szlovákiában egyedinek számító találkozó iránt... A műsor fővédnökének, a Szlovákiai Magyarok Folklórszövetségnek az igazgatóját, dr. Takács Andrást kértem meg arra, hogy értékelje az idei rendezvényt! — Kérem, hasonlítsa össze a tavalyi — hagyományteremtő — és e jelenlegi — folytatásnak tekinthető — "össznépi vigadalom" színvonalát! — Tavaly egy olyan táncháztalálkozó sorozatot indítottunk el, amelyik hosszú éveken át jelentős eseménye lehet a táncosoknak, zenészeknek és a népi kultúrához vonzódó fiataloknak, idősebbeknek egyaránt. Ez a második rendezvény is azt bizonyítja, hogy a gondolat helyes volt — a közönség is támogatja elhatározásunkat. Ha megfigyeltük a tavalyi és az idei közönséget, megállapíthatjuk, hogy az idei résztvevők 95 százalékát a 15-25 óv közötti korosztály képviselői alkották, tehát az ifjúság már magáénak tartja ezt a rendezvényt. Vagyis a több évtizedes szorgos munka, amit a táncmozgalom népszerűsítésének érdekében végeztünk (főleg a komáromiak kezdeményezésének köszönhetően), meghozta gyümölcsét. Összehasonlításként elmondható, hogy a két találkozó művészi értékében volt koncepciós eltérés: tavaly a teljes létszámú hagyományőrző csoportok megszólaltatására került sor (pl. 20-tagú csoport érkezett Martosról stb.); most pedig arra törekedtünk, hogy egy-egy tájegységnek csak a legjobb táncosait hívjuk meg, és így — a kiváló zenekarok játékának segítségével — szinte kamara jellegű bemutatókra került sor. Két-három pár képviselt egy-egy hagyományterületet, s később, a tanítás fázisában — lekerülve a pódiumról a küzdőtérre — beálltak az ott táncolok, tanulni vágyók közé. Ez a minőségi változás hasznára vált az egész rendezvénynek. Bár az SZMFSZ volt a főszervező (főleg a magyar tánckultúrát szerettük volna bemutatni), a hazai magyar tánckultúra tanítása mellett megfelelő időt biztosítottunk a Kárpát-medence más tájegységei, nemzetei és nemzetiségei tánckultúrájának is. Az idén két szlovák együttest (a feketebalogi és a myjavai hagyományőrzőket) hívtunk meg, hogy ízelítőt nyújtsanak két egymástól jelentősen eltérő tájegység népi kultúrájából. Sajnos, Kárpátaljáról nem jöttek csoportok (tudomásom szerint nem is működnek). Arrafelé — a szovjet kulturális hatás jellemzőjeként — ez idáig pár nóptáncmotívumot kiemeltek, nemzetivé minősítettek, majd az ilyen motívumokkal átszőtt táncot népitáncként tanították. Elfojtották az eredeti értékeket, ezért ma nagyon mélyre — a gyökerekig — kell nyúlniuk, hogy előkaparják az eredeti népi kincseket. — A szereplőkön kívül szóljunk a küzdőtér, illetve a lelátók közönségéről is. — Dél körül még kevesebben voltak, mint tavaly, de később sokan összejöttek. Összesen kb. 1200-1400, többségében fiatal ember volt jelen, ez meghaladja a tavalyi részvételt. A gálaműsoron már teltház volt, s ezt kívánom a helyet adó házigazdának: a DAC-nak minden mérkőzésekor. — Egy ilyen "mamutrendezvény" megvalósítása — a jelenlegi gazdasági viszonyok között — szinte elképzelhe-8 A HÉT
