A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-22 / 47. szám
(K)ALAPÍTVÁNYOK Az alapítványok kora jött el. Nincs olyan nap, hogy ne hallanánk a rádióban, ne olvasnánk a lapokban egy-egy új alapítványról, amit ez vagy az a szervezet, közösség, magánszemély ilyen vagy olyan szándékkal, célból hozott létre. Magyarországon már-már divattá vált az alapítványosdi, de újabban tájainkon is kezd elterjedni ez a szokás. Egyre nehezebb észben tartani, ki, hol, milyen alapítványt létesített, s arról már végképp nincs áttekintés, hogy az alapítványtevők igyekezete mennyire volt eredményes. A csehszlovákiai macjyar felsőfokú oktatás ügyét támogatni kívánó Simonyi Alapítvány körül mostanában eléggé nagy a csend; nyilván lassan folydogálnak a pénzadományok, ezért nincs is nagyon miről beszámolni. A Komenský Egyetem magyar tanszékének munkáját segíteni óhajtó Szenei Molnár Albert Alapítványról — hála a lelkes és fáradtságot nem ismerő tanszékvezetőnek, Zalabai Zsigmondnak — gyakran hallhatunk és olvashatunk ugyan, de ettől még a pénztárcák nem fognak könnyebben megnyílni. A Márai Alapítvány egy-két akciójával hívja fel magára időnként a figyelmet, a Csemadok Fábry Alapjáról viszont még a bennfentesek is csak nagyon keveset tudnak. Vannak újabbkeletü alapítványaink is, például a Jókai Színházé, de ma már a Csemadok járási választmányai is létrehozhatnak a helyi vagy a regionális kultúra támogatására alapítványokat. Feltételezem, hogy a bejegyeztetés procedúrája is jóval olajozottabb, mint korábban volt, s nem kell értetlen hivatalnokokkal huzakodni, veszekedni. Semmi kétség, szükség van az alapítványokra. Azok az idők már végképp elmúltak, amikor egy arra hivatott központi szerv — kegyeket gyakorolva — osztogatta az adófizető állampolgárok pénzét azoknak az intézményeknek, szervezeteknek, amelyeket erre méltóknak talált. Önzetlenséggel vagy elfogulatlansággal aligha gyanúsíthatta volna meg bárki is ezt a központi szervet, hiszen éppen a célirányos kontraszelekció volt a legfontosabb feladata. Természetesen régebben is kaptak állami támogatást arra érdemes iztézmények, elvégre sem a színházak, sem a múzeumok, sem a tudományos intézetek nem képesek enólkül létezni. A nemzetiségi intézményrendszer és sajtó is rá volt utalva erre a központi támogatásra, másként, még ha tudott is volna sem működhetett, hiszen minden mozdulatát árgus szemek figyelték, minden lépését szigorúan meghatározták. Nem hiszem, hogy bárki is visszasírná ezt az atyáskodó "gondoskodást". Azzal azonban semmiképp nem tudok egyetérteni, hogy az állam szép csendesen "kiszálljon a buliból", s nagyvonalúan garantálja ugyan a függetlenségünket és a szabad mozgáslehetőségünket, de ezért cserébe az utolsó fillérig zsebrevágja az összes befizetett adónkat. Legnagyobb hazai magyar könyvkiadónk igazgatója a minap keserűen sorolta, ki mindenkinél kalapozott és kérincsólt az elmúlt hónapokban, hogy megmentse nemcsak a könyvkiadót, hanem a csehszlovákiai magyar könyvkiadást is. Az erők és a lehetőségek egyesítését sürgette, mert az állam már tovább nem hajlandó egy fillért sem adni a csehszlovákiai magyar könyvek kiadására. íróinkat eddig sem kényeztették el nagy honoráriumokkal, ezután pedig örülhetnek, ha egyáltalán kiadják a könyvüket ingyen, s nekik nem kell érte fizetniük. A nemzetiségi lapokat ebben az évben még sikerült úgy-ahogy megmenteni, de közeledik az év vége, s minden szerkesztőségben rettegve várják, hogyan dönt a kormány a támogatás ügyében. Sem a könyveinknek, sem a lapjainknak nincs akkora piaca, hogy a jelenlegi bérekhez szabott árak mellett nyereséges legyen a könyv- vagy a lapkiadás. Igen, kellenek az alapítványok, de ezek pénze nem elegendő egy intézményrendszer működtetéséhez. Egy-egy Csemadok-akciót, egy-egy tanácskozást stb. talán meg lehet rendezni az alapítvány támogatásával, de ahhoz előbb kalapozni kell az alapítvány számára. Ezért is érzem telitalálatnak Vojtek László barátom szóleleményét. Ő nevezte el "kalapítvány"-nak ezeket az alapítványokat, amelyeknek a tőkéje jószerével csak apró pénzadományokkal gyarapodik, nagyobb befizetésekkel alig. Sem a vállalkozók, sem az üzemek számára nem érdekes, hogy úgymond a reklám fejében jótékonykodjanak, mert az érvényben levő adóelőírások nem is motiválják őket nagyon erre. Idővel a magánszemélyek adakozókedve is megcsappan, hiszen lassan már az alapvető szükségleti cikkek megvásárlására sem futja. Az alapítványok csatornái végleg bedugulnak, s mi pedig itt maradunk pénz és intézményrendszer nélkül, lerongyolódva és kisemmizve. S boldog lehet, akinek legalább a kalapja megmarad.- lamér - Szkukálek Lajos rajza Fábry Napok A Csemadok OV, a Csehszlovákiai Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Társasága, a Csemadok Kassai Városi Választmánya és Kassa-vidéki Járási Választmánya, a Csehszlovákiai Magyar írók Társasága, a Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, az eperjesi Metodikai Centrum, a Kassai Thália Színház és a Diákhálózat 1991. november 22—24-én Kassán a premontrei rendház dísztermében (Fő utca 67), a Thália Színházában és Stószon rendezi meg a FÁBRY ZOLTÁN IRODALMI ÉS KULTURÁLIS NAPOKAT, melyre Önt is tisztelettel meghívja. Műsor: 1991. november 22. (péntek) 15.00 — Fábry Zoltán szülőházának és sírjának megkoszorúzása Stószon (14.00 — autóbusz indul a Coral Szálló elől) 19.00 — Találkozás a Thália Színház klubjában Szemelvények a Püski Könyvkiadó termékeiből. A Püski Könyvkiadó története c. emlékkiállítás megnyitása és a Csámborgó zenekar műsora 1991. november 23. (szombat) Előadások a premontrei rendház dísztermében 10.00 — Megnyitó A Fábry-dfj átadása Domokos Mátyás (Magyarország): Szabad-e a magyar irodalom a rendszerváltás után? Szakolczay Lajos (Magyarország): A kisebbségi magyar líra és a rendszerváltás Ebédszünet 14.00 — Zalabai Zsigmond: Szabad-e a csehszlovákiai magyar irodalom a rendszerváltás után Grendel Lajos: Kettéhasadt irodalom Tózsér Árpád: Irodalom szerep nélkül Csanda Gábor: Fábry Zoltán irodalomszemlélete Vita 19.00 — A miskolci HOLNAP folyóirat bemutatkozása a Thália Színházban 1991. november 24. (vasárnap) Előadások a premontrei rendház dísztermében 9.00 — Gáli Ernő (Románia): Fábry Zoltán és az erdélyi magyar kultúra kapcsolata Tóth László (Magyarország): A hallgatás évei és a naplóíró Fábry Zoltán Vita Zárszó
