A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-05 / 27. szám
LÁTOGATÓBAN Ahihért a harang szól? Mag Gyula fiatal csehszlovákiai magyar szobrászművész. Alkotásait több egyéni és csoportos tárlaton láthattuk, a legutóbbiról lapunkban is beszámoltunk. Mivel foglalkozol mostanában? — Nemrégen fejeztük be Nagy Jánossal a komáromi Klapka-szobor restaurálását, így most egy kicsit lazítok. Persze szó sincs semmittevésről, csak nem intenzíven dolgozom. Kisplasztikáimat cizellálom, és készülök a következő kiállításra, amely decemberben, Budapesten nyílik a Vigadó Galériában és egyfajta keresztmetszete lesz a kortárs csehszlovákiai magyar szobrászművészeinek. Egyébként a "főpróba" Dunaszerdahelyen lesz, valószínűleg októberben vagy novemberben. A Klapka-szobor restaurálása tulajdonképpen állami megbízatás volt. Más ilyen megbízatás nincs kilátásban? — Egyelőre semmi, s hogy a jövőben lesz-e, nem tudom. A kultúra és ezen belül a képzőművészet mostanában igen nehez anyagi helyzetben van, nem valószínű, hogy a képzőművészek dúskálni fognak az állami megrendelésekben. Ha a képzőművészek nem tudják alkotásaikat értékesíteni, akkor kérdésessé válik az egzisztenciájuk is. A festőművészeknek talán nagyobb esélyük van arra, hogy képeiket, grafikáikat magánszemélyek is megvásárolják. Egy szobrászművész, főleg ha nagyobb kompozíciókat készít, nemigen számíthat az ilyen vevőkre. Hogyan látod a képzőművészek perspektíváit a rendszerváltást követően? E- gyáltalán, képes lesz-e az ország eltartani a képzőművészeit? — Nagyon nehéz kérdés ez. Az az anyagi támogatás, amely a régi rendszerben így vagy úgy megvolt, mára gyakorlatilag megszűnt. Most egy hosszabb átmeneti időszak következik. Bízom benne, hogy idővel kialakul egy mecénás kör, egy olyan középréteg, amely felismeri, hogy érdemes a kultúrára áldozni. Remélem a tehetős vállalkozók megrendelők is lesznek. Azt hiszem, a pályakezdők helyzete a legrosszabb, nekik még műtermük sincs. A szobrászok szamára külön gondot jelent a megfelelő nyersanyag beszerzése. Ezért próbálok én is áttérni a kevesebb anyagot igénylő kisplasztikákra, amelyeket magángalériák segítségével szeretnék értékesíteni. Egyébként a szobrászok szá-Beszélgetés MAG GYULA szobrászművésszel mára nem látok más megoldást, hogy a művészi munka mellett vállaljanak kőfaragást is, ebből a legszükségesebb anyagiak előteremthetők. Ószintén szólva ez egy kissé elszomorít, mert valahogy Madách Az ember tragédiájának Falanszter-jelenetére emlékeztet, amelyben Michelangelo asztallábakat farag. Remélem idáig nem fajulnak a dolgok. A Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Szövetsége és a Csemart a múlt év tavaszán gazdasági jellegű kapcsolatba lépett. Sikerülte valamit értékesíteni a Csemarton keresztül? — Az eddigi eredmények nem túl pozitívak, ez az igazság. Ezért a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Szövetsége úgy döntött, hogy önálló galériát hoz letre, mégpedig a Komáromi Jókai Színház épületében, ahol egy helyiséget ajánlottak fel nekünk. Itt mi magunk szeretnénk, közvetítők nélkül értékesíteni az alkotásainkat. Persze nehéz lenne megjósolni, mennyire lesz sikeres ez a vállalkozás. A Csemart Galériában is inkább képek és grafikák keltek el, a tórplasztikák iránt nem volt komoly érdeklődés. Említetted, hogy különösen a pályakezdő képzőművészek helyzete nehéz, de én ügy látom, hogy az anyagi gondok mellett a művészetek iránti társadalmi közöny is gátolja a kibontakozást, s ez egyaránt sújt minden alkotó művészt. Mit tehet a képzőművész annak érdekében, hogy a művészetnek megnőjön a társadalmi rangja, és ezzel összefüggésben javuljon a képzőművészek anyagi helyzete? — Erre a, kérdésre sem könnyű válaszolni. Úgy vélem, hogy a képzőművészek nehezen fogják megtalálni a helyüket ebben az átalakuló társadalmi közegben. Csak abban bízhatunk, hogy az ország gazdaságilag pozitív irányban mozdul el. Ha ezek a pozitív irányú mozgások elmaradnak, ha folytatódik az elszegényedés, akkor az embereknek nem a képzőművészet helyzete lesz a legnagyobb gondjuk, hanem a napi szükségletek előteremtése. Sajnos az általános iskolai oktatás sem tett sokat a gyermekek képzőművészeti ismereteinek elmélyítése érdekében, nem alakított ki bennük olyan szellemi igényt, amely a képzőművészetet célozná meg. Generációk sora nőtt fel úgy, hogy szinte semmiféle kapcsolata nem volt a képzőművészettel, pontosabban a valódi értékeket teremtő képzőművészettel. Mert a giccs a legsötétebb időszakban is virágzott, valahogy mindig megtalálta az utat a fogyasztóhoz. Sajnos a művész nem sokat tehet a giccs és az értéktelen alkotások terjedése ellen, erre valamilyen érdekszervezetnek kellene vállalkoznia. A Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Szövetsége is lehetne ilyen, de ahogy elnézem, eléggé tehetetlen. Tudomásom szerint régebben szakmai zsűrik bírálták el azt, hogy egy-egy alkotás érdemes-e arra, hogy árusítsák, esetleg nyilvános helyen látható legyen. Úgy tűnik, ezeket a zsűriket előbb-utóbb felszámolják. Ki fogja ezután elbírálni vagy kiválasztani azokat az alkotásokat, amelyeket valamilyen középületben vagy közterületen kívánnak elhelyezni? — Ezek a szakmai zsűrik ma még működnek a Képzőművészeti Alap keretében. De ha hivatalos állami megrendelés érkezik, akkor ezt már jóelőre felkínálják valamelyik ismerősnek vagy barátnak, a pályázati kiírás pedig csak puszta formalitás marad. A megrendelőknek joguk van szakmai véleményezést kérni, de a fenti okok miatt nem sok értelme van, s a művészek sem lelkesednek érte. Azt hiszem, beletelik még jó néhány évbe, amíg kialakul valamilyen rendszer. Mert most káosz van. Említetted, hogy szeretnél fokozatosan áttérni a kisplasztikákra. Melyek a legkedvesebb témáid, s melyik anyaggal dolgozol a legszívesebben ? — Ha nagyképű lennék, akkor úgy fogalmazhatnék, hogy a szülőföldem kínálta témákat szeretném feldolgozni. Persze egy szobrász leginkább áttételesen, egy-egy jellegzetes alak segítségével vallhatja meg azokat az érzelmeket, amelyeket szűkebb pátriája iránt érez, szóban nagyon nehéz erről beszólni. Legkedvesebb anyagom a bronz, főleg azért, mert sokféleképpen lehet megmunkálni. Mostanában a bronzöntóssel is ismerkedem, mert így olcsóbban tudok dolgozni, mintha profi bronzöntókkel csináltatnám meg a szobraimat. Ez van. LACZA TIHAMÉR
