A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-15 / 46. szám
HÍRMONDÓ Pozsonyi Zenei Ünnepségenm STÍLUS, MŰFAJ, HANGULAT Az idén immár huszonhetedszer megrendezett hangversenysorozat két teljes héten keresztül jelentett "koncentrált táplálékot" az ősi koronázási város zenét igénylő közönségének. Végiglapozva az esztétikus műsorfüzetet kitűnt, hogy a hagyományos darabokon kívül újdonságok is színesítik a kínálatot. A rendezvények száma — némi kivétellel — a napi egy esti hangversenyre korlátozódott, s így az operaelőadásokat nem számítva, alig akadt választási dilemma elé állító átfedés. Viszont az érdeklődők száma is csökkent, ami nyil-FRIEORICH GULDA ván a belépőjegyek borsos árának a következménye. Zenei fesztiválunk szerves része az UNESCO megbízásából kétévenként rendezett Fiatal előadóművészek nemzetközi fóruma. Az idén tizenkettedszer került sor erre a találkozóra: nyolc ország tíz ifjú művészének teljesítményét élvezhettük. A fórum nem hagyományos értelemben vett verseny, de a nemzetközi zsűri a legjobb teljesítményeket laureátusi címmel jutalmazza. Az idén a tizennyolc éves szovjet Alekszander Melnyikov (zongora), a svájci Emmanuel Pahud (fuvola) és a német Thomas Quasthoff (ének) tért haza ezzel a kitüntetéssel. A résztvevők zöme húsz és harminc év közötti, s így annál meglepőbb, hogy szinte mindegyikük komoly versenyeken szerzett értékes "trófeákkal" dicsekedhet. A kiegyenlített mezőnyből csupán egy művészt, Thomas Quasthoffot említem, aki felejthetetlen és megrázóan gyönyörű élményben részesített. Ez az ember az ötvenes évek végén kirobbant hírhedt gyógyszerbotrány áldozata. A mérgező gyógyszer gnómmá torzította, a természet azonban mintegy ennek ellensúlyozásaképpen ragyogó szellemmel és csodálatosan szép hanggal ajándékozta meg. Az árnyaltan gazdag kifejezőerő, amellyel ez a jogi végzettségű énekművész Mahler az Egy vándorlegény dalai című ciklusát és Schubert négy dalát tolmácsolta, a dalóneklós elhivatott papjává predesztinálja őt. Az ifjú művészek külön szerencséje, hogy a kísórőzenekarok élén érett karmesterek álltak. Érdekességként említem a szimpatikus izraeli karmesternőt, Dalia Atlast, aki nem tudott meggyőzni arról, hogy a női nem — tisztelet a kivételnek — tényleg zenekarvezetésre hivatott. A fórum örömteli eseménye volt, hogy végre megismerhettük az éppen egy éve elhunyt Leonard Bernstein Jeremiah című első szinfóniáját. A vendégzenekarok közül a pálmát természetesen a Bécsi Filharmonikusok vitték el. Felejthetetlen koncertet adtak, melynek egyénien fűszerezett ízét Friedrich Gulda univerzális művészete adta meg. A műsor szünet előtti részében két Mozart-mű hangzott el. A karmester nélkül játszott F-dur Divertimentól a d-moll zongoraverseny követte, melyet Gulda — lezser fekete garbójában, fején pedig a jellegzetes kis sapka-mütyürrel — a zongora mellől maga is vezényelt. Ezt az ideálisnak mondható szépséges tolmácsolást — aki ott volt, megérti — szavakkal ecsetelni reménytelen vállalkozás. Ez az est második részére is érvényes, amikor a stílus, a műfaj s a hangulat teljesen ellentétes irányba fordult, és felhangzott Gulda szerzeménye, a Concerto for Myself című jazz-zongoraverseny. Gulda korának fenegyereke, minden tradíciónak fittyet hányva egyforma zsenialitással tolmácsolja a klasszikusokat és a jazzt. Saját excentrikus igényeihez idomított káprázatos művet komponált, melyet egy fenomenális jazzdobossal együtt, még a klasszikusan komoly filharmonikusokat is megbűvölve, szédületes és extatikus lendülettel szólaltatott meg. A Bécsi Filharmonikusok után Mozartot játszani egyenesen istenkísértós, de a Radio-Symphonieorchester Stuttgart karnagyával, Gianluigi Gelmettive\ az ólén vállalkozott rá. Produkciójuk nem volt meggyőző, s bár a kitűnő vonóskar jóvoltából a zenekarnak sok erénye van, a patetikumra hajló karmester felfogása szinte minden tolmácsolt műben stílustörést eredményezett. A két est fiatal szólistáit azonban — Andrea Luchesini Beethoven Esz-dur zongoraversenyét, Frank Peter Zimmermann pedig Alban Berg ritkán megszólaló Hegedűversenyét tolmácsolta — szívesen hallgattuk. Az ünnepi hangversenyciklus legmarkánsabb színfoltja — felelevenítve a tradíciót — a templomi koncertek sorozata volt. Ezt már a fesztivál központi plakátja is szignalizálta, mely nem más, mint egy — XV. századi — misedallamokat tartalmazó könyv díszes lapjának másolata. Az október hatodiki délelőtti misén Liszt Ferenc Koronázási misé je hangzott el dr. Rajter Lajos karmester ihletett és lendületes tolmácsolásában, mely meghatványozta a mise áhítatát. Ez a megszólaltatás egyben hódoló emlékezés volt a 180 éve született komponistára, nekünk pedig az aradi tizenhármakra és Mária Terézia megkoronázásának két és félszázados évfordulójára. Az evangélikus nagytemplomban az "oratóriumok oratóriuma", Händel Messiása hangzott el, a német Patrick Strub karmester stílusértő tolmácsolásában. Az értékes és szép teljesítményekben bővelkedő zenei fesztivál záróakkordjának impozáns keretet biztosító színtere koronázási templomunk volt, ahol a Szlovák Filharmónia zene- és énekkara, Magdaléna Hajóssyová, Elisabetta Andreani, Juraj Hurný, Peter Mikuláš közreműködésével Beethoven oly régóta nélkülözött Missa Solemnisét Aldo Ceccato vezényelte. VARGA JÓZSEF 10 A HÉT
