A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-07-12 / 28. szám

SZABADIDŐ Robert Mercier Ön lesz a gyilkosom, uram Az arcomon egy izom sem rezzent. Az ilyen panaszokkal óvatosan bánok, de ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy érdemes tizennyolcra lapot kér­ni. Tehát nyugodtan megkérdeztem: — Az áldozat neve? — Michael Chapman. — Önről van szó? A hotelszobát alaposan telefüstöltük. Mr. Chapman mosolygott, és elmagya­rázott mindent. — Lesz majd olyan szíves és átküld a másvilágra. Ón lesz az ón gyilkosom, uram. — Mr. Chapman! Az ördög bánja, nem sokat törődöm vele, ha megunta ezt a vacak életét, megunta Nekem tökmind­egy. Mégis kíváncsi vagyok, hogy mi­ért... A vendégem félbeszakított. — Eladósodtam. Ha eltűnök ebből az árnyékvilágból, akkor a feleségem és a gyermekeim felvehetik az életbiztosí­tást. Nagy összegről van szó. Chapman rövid szünet után megkér­dezte. — Jól céloz? — James Bondnak becéznek a szak­mában. — Szeretném, ha szíven találna. — Tiszta munka. A temetés szép lesz és mindenki láthatja önt, mert ha szétlőtt koponyával feküdne a koporsóban, ak­kor valaki gyanút foghat. Az időpontot is meghatározza? — Természetesen. Mint könyvelő dol­gozom a Gilliam Bankban. Pénteken 12 és 13 óra között csak ón meg Cleese kisasszony tartózkodunk az intézmény­ben. — Cleese kisasszony lesz a tanú? — Eltalálta. — Most pedig beszéljünk a tisztelet­díjról. — Mennyire számít, uram? — 10 000 dollárra. — Jól van. Ötezret előre adok. A többit később kézbesítem. — Nem lesz "később", drága uram. — Igaza van. Milyen igaza van. Van egy ötletem. Most megkapja az ötezret. A többit beleteszem egy borítókba, a tolóablak elé helyezem. A lövés után... — A pénz a borítókban lesz, mi? — Megbízhat bennem. Először meg­vizsgálja a tartalmát és azután ereszti belém a golyót. — Azt állította, hogy eladósodott, mégis 10 000 dollárt fizet ezért a munkáért? — A bankban eladósodtam. Ne kér­dezzen olyan sokat. Én fizetek, ön viszont cserébe kioltja az életemet. Világos ügy, ugyebár? Még nem felejtettem el Arnold Black­man esetét. Matematikatanár volt Ore­gonban, és őrülten beleszeretett egyik kolléganőjébe, aki végül férjhez ment az iskola igazgatójához. Blackman elhatá­rozta, hogy véget vet életének. Hullaró­­szegen elmesélte nagy bánatát egy bűnös lebujbán. Az emberem — Chuck Hannahnak hívták — hozzám küldte. A többit sejtik nemdebár. Chapman olyasmit mondott, hogy nincs visszalépés, és a zsebébe nyúlt, ahonnan egy borítékot ráncigáit elő. Ötven darab százdollárost dobott az asztalra. Ezután elhagyta a hotelszobát. Be­csuktam mögötte az ajtót, de azt is, amelyik a szomszéd szobába vezet. Mindig két szobát bérelek. Ha az ember veszélyt érez, akkor elsétál a másik szobába. Ha valaki felfedez... Miket beszélek! Sima ügy. A haverok pedig azt hangoztatják, hogy a szakma mes­tere vagyok. Lekaptam az orromról a napszemüveget, és az utcára siettem. Hannah az Eldorado bárban várako­zott. Vannak segítőtársaim az egész országban. Még Alaszkában és a Ha­waii-szigetcsoport nagyobb városaiban is. Valaki közülük felfedez egy ilyen potenciális "öngyilkost", és elovassa az apróhirdetést. Ezért vagyok 17 nagy USA-beli napilap és három kanadai újság rendszeres előfizetője. Nagyjából ilyen hirdetéseket adok fel: "Eltűnt Merd nevű macskám. Ezer dollár a becsü­letes megtalálónak." Alatta a legújabb címem. A közvetítő az összeg 40%-át vághatja zsebre. Hannah eddig két jelöltet szállított. A matematikatanárt és Chapmant. A markába nyomtam 2000 dollárt. — Megtalálta Chapmant? — kérdez­te. — Tulajdonképpen Chapman talált meg engem. Leült a bárban mellém, sört rendelt, és beszólni kezdett a bajairól, a családjáról, a bankról, mindenről. — Ügyes voltam mi? — Hannah! Egyelőre tegye hidegre a pénzt. Csak akkor kezdjen el költekezni, amikor ón engedélyt adok rá. Mahagóny City parányi városka. A főutcán parkoltam le a hotel előtt. Ezután besurrantam egy ivóba, amely-30 A HÉT

Next

/
Thumbnails
Contents